A járvány miatt elöntik a világot az el nem bírált tudományos közlemények
2020 május 15., 16:08
„A járványok felerősítik a meglévő feszültségeket”
- Nem olyan könnyű eldönteni, hogy egy járványnak mikor van vége. Nem mindegy, hogy annak biológiai vagy társadalmi végéről van szó, és az sem, hogy ki szerint van vége.
- Mennyire változtatja meg a történelem menetét egy nagy járvány? Régen is gazdasági okokból akarták feloldani a járványügyi korlátozásokat? Hogy alakul át az emberek élete egy-egy nagy járvány hatására?
- Vargha Dóra, a University of Exeter történésze válaszolt a kérdéseinkre. Vargha többek közt a járványok történelmével foglalkozik, különösen az érdekli, hogy a közhelyes járványgörbéken túl valójában mi ezeknek a végjátéka.
- Az interjú után érdemes elolvasni ezt a nagyon alapos cikket Vargha György harcáról a gyermekbénulás ellen az 1950-es évek Magyarországán. Ez az utóbbi évek egyik legjobb Magyarországról szóló, de nem magyar szerző által írt cikke.
Hol tartunk most a koronavírus-járvány életciklusában? Mennyire lehet egyáltalán rálátni egy járvány alatt annak életciklusára?
Úgy képzeljük el a járványokat, hogy van egy ívük, ami valahol elkezdődik, és mindenki azt szeretné tudni, pontosan hol is volt ez a kezdet. Mikor, hol, kinél kezdődött el? Utána jöhet a tetőzés, a csökkenő fázis, és aztán elmúlik. De ha megnézzük a múltbéli járványokat, azt látjuk, hogy nagyon kevés járvány fekszik rá erre az ívre. Így aztán nem lehet tudni, hogy fog ez a mostani járvány lejátszódni, különösen mert egy új vírusról van szó.
A spanyolnáthának is legalább három hulláma volt, mire vége lett. Akkor az emberek többször azt gondolták, hogy most már megúszták, és voltak országok, vagy legalábbis régiók, ahol ki sem tört rendesen. Szóval az emberek fellélegeztek, aztán egy évvel később elkapta őket a következő hullám. Még az olyan 20. századi járványok esetében is, ahol lett oltás, nagyon sok idő volt, mire azt tényleg mindenki megkapta. Így hát most az a kicsit nyomasztó helyezet, hogy hiába szeretné mindenki azt, hogy legyen gyorsan vége, ez még nagyon sok ideig el tud húzódni.
Még akkor is, ha hivatalosan vége van, legalábbis „biológiai” szempontból vége, akkor is sokan lesznek a világban, akik számára valójában nem fog véget érni a koronavírus-járvány. Akár még évtizedekig sem, mert olyan krónikus betegséget okoz, amivel hosszasan együtt kell élniük. Vagy a globális társadalomnak eleve olyan részeiben nincs vége, akik nem annyira „fontosak”. Sokat gondolkodom azon, hogy ha vége is lesz, valójában kinek számára lesz vége. Az AIDS az 1980-as években óriási járvány volt, utána gyakorlatilag átalakult egy krónikus betegséggé, ami ma már a világ északi féltekéjén nem olyan égető probléma. A TBC is hasonló utat járt be.
Sokan írnak most, a fokozatos újranyitások kezdetekor arról, hogy ez az „end of the beginning”, az első menet vége. Ez így van?
Olyan szempontból igen, hogy sok ember életének mára része lett ez a betegség, a világban már kikerülhetetlen, sokan gondolkodnak róla. De a járványgörbét majd retrospektíve lehet csak inkább elemezni, hogy hol volt a vége a kezdetnek.
Érdekes jelenség, hogy a mostani újranyitások akkor kezdődnek el, amikor jóval több halott és fertőzött van, mint amikor a járványgörbe elején járva az egyes országok elkezdtek bezárni. Ez racionális döntés?
Ezeknek a görbéknek a felrajzolásához epidemiológiai modellekre van szükség, és ezek a modellek csak annyira jók mint az adatok, amikből dolgoznak. Most már pontosabban látjuk a halálozási adatokat, több elvégzett teszt eredménye áll rendelkezésre, és így jobban tudunk tervezni. Azt is fontos tudni, hogy az élet megállítására azért volt szükség, hogy időt nyerjünk, ne legyen túlterhelve az egészségügy, ne milliószámra haljanak meg az emberek. Ha ez már nem fenyeget, és sikerült olyan strukturális változásokat bevezetni, mint a tömeges tesztelés és a kontaktkutatás, akkor lehet lazítani.
A szakemberek egy járvány esetében megkülönböztetik annak „biológiai” és „társadalmi” végét. Az olyan kivételes eseteket leszámítva, mint a himlő, amit tényleg sikerült teljesen, biológiailag felszámolni, valójában mindig csak társadalmilag van vége a járványoknak?
Az emberek egy idő után nyilván belefáradnak a járványokba. Különösen, ha a társadalom nagy részének nincs személyes tapasztalata a járvánnyal, és így nehezen fogadja el azt fenyegető veszélynek. Mi megoldjuk, tudunk itthonról dolgozni, meghúzzuk magunkat, de ez a világ jó részének nem ilyen egyszerű és egyértelmű.
Valóban a himlő volt az, amit teljesen legyőztünk, de vannak olyan betegségek is, amik szinte teljesen eltűntek. Torokgyíkban már nem nagyon halnak meg az emberek, ma nem kell attól félni, hogy mindenki el fogja veszíteni ebben legalább egy gyerekét. Teljesen nincs biológiailag vége, de van ellene oltás, és amíg oltatunk, nem kell félni, mert hiába létezik még a patogén, az nem fertőz meg senkit.
Máshogy viszonyulunk a koronavírushoz, mert szemben például az ebolával ez a gazdag, fehér emberek betegsége? Máshogy kezeli a média, a gyógyszercégek, a globális döntéshozók?
Eléggé. Ha valami igazán globális pandémia, arra más a válasz mint egy ebolára. Angliában úgy vettem észre, hogy volt egy fordulópont. Amikor Westminsterben (a londoni kormányzati negyedben) elkezdett terjedni a járvány, hirtelen fontosabb lett.
De itt is kell arról beszélni, hogy mikor lesz vége, mert nagy a tétje, hogy ki mondja majd meg, hogy mikor van vége a koronavírus-járványnak. Kérdés, hogy ha mondjuk Európa nagy részén és Észak-Amerikában vége van, de máshol még folytatódik, akkor hogy fog alakulni a további sorsa. Mi lesz, ha akkor azt mondjuk, hogy oké, ezzel már nem kell foglalkozni? Akkor a gyógyszeripari kutatásokba, oltásfejlesztésbe áramló pénzek azonnal megcsappannak. Ez történt az ebolával is. Ahogy a WHO azt mondta, hogy vége, hirtelen mindenki elfordult és átcsoportosította magát a zikára. Pedig nincs vége.
Most azt látjuk,, hogy az újranyitások menetrendjének meghatározásakor egyre fontosabbak a gazdasági szempontok. Arról folyik a vita, hogy milyen gazdasági visszaesést vállaljunk be, hányan legyenek munkanélküliek. Ez újdonság?
Nem, ez már a 17. századi pestisjárványoknál is felmerült. Aztán az egész nemzetközi egészségügyi együttműködés is úgy indult el, hogy a résztvevők azt szerették volna, hogy egy járvány ne befolyásolja a nemzetközi kereskedelmet, és a nemzetközi kereskedelem ne járuljon hozzá egy járvány terjedéséhez. 1851-ben kezdődött el az országok-városok közötti koordinálás, mert rájöttek, hogy ha Velence X napig tarja karanténban a hajókat, egy másik kikötő pedig fele- vagy negyedannyi ideig, akkor senki nem fogja tudni, hogy melyik hajó az egészséges, és melyik terjeszti a kolerát vagy a pestist. Tehát gazdaság és egészségügy mindig is nagyon össze voltak kötve. Ugyanakkor Amerikában most mintha veszélyes vizekre evezne a beszélgetés erről, hogy hány ember halála elfogadható ahhoz, hogy megmentsük a gazdaságot.
Nincs konkrét megoldásom, de az látszik, hogy strukturális összefonódásra van szükség, az egészségügyi és szociális struktúrák összekapcsolásával kell megoldani, hogy ha egy járvány elleni küzdelemben zárni kell, akkor minél több ember tudja átvészelni a gazdaság megállítását. Különben ez örökre egyfajta jojó lesz. Hirtelen megnyitunk, megint sok megbetegedés lesz, megint lezárunk, és így tovább. Iszonyatosan nehéz most jó megoldást választani, inkább több rossz közül lehet csak kiválasztani a legkevésbé rosszat. És persze ott van az is, hogy makroszinten is át kell gondolni a globális struktúrákat, mi hogy van összekötve, de ez végképp nagyon hosszú távú terv.
Mennyire történelmi esemény egy járvány? Klasszikus példa a jobbágyság megszűnése Nyugat-Európában, ami annak volt köszönhető, hogy a 14. századi pestisjárvány után alig maradt munkaerő, így aki túlélte, ki tudta magának követelni a jobb körülményeket. A nagy járványok ilyen sorsfordító események?
Van, amelyik eléggé, és van, amelyik nem feltétlenül, de azért ezt sem úgy kell elképzelni, hogy a történelemnek van egy rendes menete, amit egy járvány ki tud zökkenteni. Persze befolyásolja a történelmet egy járvány, de a járvány terjedését is az, hogy milyen körülmények között tör éppen ki. Minden egyes járvány más társadalmi, gazdasági, politikai kontextusban zajlik, ezektől mind függ, hogy mi lesz a lenyomata, és ezt nagyon nehéz megállapítani előre.
A pestisjárványok közt is volt olyan, ami nem hozott nagy változást. Önmaga a járvány nem feltétlenül tud annyi mindent önálló szereplőként fordítani a dolgokon. Inkább arról lehet szó, hogy amilyen folyamatok már beindultak, azokat egy járvány felgyorsítja. Az a pestisjárvány sem a semmiből előbukkant változásokat hozott, inkább csak lehetőséget adott, megágyazott olyan dolgoknak, amik már folyamatban voltak.
Az egyén szintjén mennyire változtatja meg a mindennapokat egy nagy járvány?
Változtat, de ezek hosszú távú, lopakodó folyamatok, amik néha váratlan dolgokban manifesztálódnak. Amikor a 19. században elkezdtek a baktériumokra figyelni, az élet egészen szerteágazó területein következett be olyan változás, ami ma már természetesnek tűnik. Eleve az, hogy a tisztaság mennyire fontos, akkor rögzült nagyon sok emberben, és ez alapvetően megváltoztatott sok mindent az öltözködéstől a lakások elrendezéséig.
A hosszú, földet söprő szoknyák többek közt ennek a hatására mentek ki a divatból. Ekkor lettek népszerűek a fehér ruhadarabok, mert azokkal lehetett mutatni, hogy valami vagy valaki mennyire tiszta. Persze ez státuszszimbólum is lett, hiszen azt a munkát, mosást, ami ehhez kellett, nem mindenki engedhette meg magának. Híres példa a Listerine szájvíz, amit azért neveztek el Joseph Listerről, a steril sebészet atyjáról, hogy a vásárlókban a tisztaság érzetét keltsék. A tudományos áttörések ilyen apróságokon keresztül szivárogtak le a mindennapi életbe.
A 2002-04-es SARS-járvány is sok ilyen változást hozott Ázsiában, ahol ekkortól lett általános a maszkviselés, és az emberek megtanulták, hogy a markuk helyett inkább a könyökhajlatukba tüsszentsenek. Én Angliában, egy idilli kis faluban élek, ahol most, ha valaki szembejön a járdán, átmész a túloldalra. Ez korábban hatalmas bunkóságnak számított volna, most meg éppen ez a jólneveltség mutatója. Ez lehet, megmarad, és ez nagy változás.
A mostani járványban mindannyiunk közös élménye a tanácstalanság. Laikusként annyit látni, hogy a szakértők is tépelődnek, egymással vitatkoznak. Mintha ugyanúgy a sötétben tapogatóznánk, mint egy középkori járványban.
Ez csak a tudomány rendes működése, csak korábban ezeket a vitákat nemzetközi konferenciákon, szakmai lapokban folytatták le, peer review-n már átesett kutatásokkal. Most viszont, mivel mindenki gyorsan akar reagálni, a preprint anyagokat is közzéteszik. Ezek pedig nagyon érdekes módon szivárognak be a nyilvánosságba, ahol olyan teóriákat is felkapnak így, amik nem teljesen bizonyítottak.
A koronavírus-járványban a világ politikai vezetői közül van, aki jól vizsgázik, mások pedig nagyon rosszul. A régebbi járványokban is voltak jó és rossz vezetők?
Igen, például Firenze vezetői a 17. századi pestisjárványban jól vizsgáztak, mert szigorú karantént rendeltek el, de közben ellátást is nyújtottak a szegényeknek. Mindenki kapott rendszeresen élelmiszercsomagokat, hogy amíg nem tudják művelni a földeket, amíg be vannak zárva, túl tudjanak élni. A kemény fellépés a gondoskodó szociális ellátással és az orvosi ellátással kombinálva működött. Firenzében akkor sokkal alacsonyabb is lett a halálozási arány. Persze soha nem tudni, hogy csak ezért, de már akkor is sokféleképpen reagáltak a vezetők.
Érdekes a berlini kolera példája is. A kolera sok helyen felkelésekhez vezetett, de Berlinben, ahol nem volt kemény karantén, viszont nagyon erős szociális ellátórendszer alakult ki, nem voltak komoly zavargások. A járványok felerősítik a meglévő feszültségeket, és ha erre egy rossz vezetés még rátesz egy lapáttal, akkor baj lehet.