Az Európai Bizottság szerint a többi tagállamhoz képest nálunk szerények a munkahelyvédelmi támogatások

politika
2020 május 20., 12:42

Az Eurologus ismertette az Európai Bizottság legfrissebb országjelentését szerdán. Az országjelentések általában a költségvetések helyzetével foglalkoznak, idén azonban mindent felülírt a koronavírus-járvány, így a fő fókusz is a járvány okozta gazdasági visszaesés elleni küzdelmen volt.

Mint a lap írja, a magyar kormány által május elején benyújtott konvergenciaprogram alapján nálunk a GDP 2,8 százalékát költik a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekre, ehhez jön még a GDP mintegy 1,8 százalékát kitevő gazdaságélénkítési és munkaerőpiaci támogatások.

A benyújtott adatok alapján a Bizottság szerint Magyarország államháztartási hiánya 5,2 százalékra ugorhat 2020-ban és 4 százalék lesz 2021-ben. Az államadósság a GDP 75 százalékát teheti ki idén. A Bizottság megállapította azt, hogy a magyar kormány lépései hatásosak annak érdekében, hogy a korábbi. költségvetési célokat betartsa. Ugyanakkor több kifogást is megfogalmaztak a magyar válságkezeléssel kapcsolatban.

Egyrészt vannak intézkedések, melyek felvetik a szükségesség és az arányosság kérdését, illetve vannak, melyekkel a kormány úgy avatkozik be a gazdasági életbe, hogy veszélybe sodorja az állami szabályozási környezet stabilitását. Az Eurologus cikke szerint példaként erre a munkajogi szabályoktól való eltérésre hivatkoznak, illetve arra, hogy a katonaság átvette az irányítást egyes magánvállalkozásoknál.

A Bizottság úgy számol, hogy idén 7 százalékos lehet a munkanélküliség Magyarországon, jövőre pedig 6,1 százaléka mérséklődhet. A jelentés megjegyzi, hogy az Európában legrövidebb, három hónapos munkanélküli ellátás még kedvező gazdasági körülmények között sem lehet elegendő ahhoz, hogy valaki munkát találjon.

És emellett a vállalkozásokat és a munkahelyek megőrzését támogató magyar programok hatálya és alkalmazási köre korlátozottabb a többi EU-s országban bevezetett programoknál, a magyar kormány által kivetett különadók pedig tovább gyengíthetik a gazdaságmentő program hatását.

A magyar kormány gazdaságvédelmi tervének részleteiről kiszivárgott adatok alapján a Qubit írt korábban hosszabban.

A Bizottság megjegyzi azt is, hogy nagyban segítené a gazdaság helyreállítását, ha az eddigi gyakorlattal szemben a közbeszerzéseknél valódi verseny alakulhatna ki.

A jelentés szerint a korrupció, a közérdekű adatokhoz való hozzáférés kérdése és a sajtószabadság már a válság előtt is aggodalmakra adott okot. Kitérnek arra is, hogy az egészségügyi ellátórendszer korlátozott hatékonysága miatt sokan kénytelenek pénzért a magánegészségügyhöz fordulni. A Bizottság kitér arra is, hogy 2010 óta nőttek a jövedelmi egyenlőtlenségek az országban, melynek részben az adó- ás támogatási rendszer reformja az oka.