Már az első igazolt eset előtt jelen volt a koronavírus Olaszországban

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

A milánói Poliklinika kórház kutatói vérminták elemzéséből kimutatták, hogy a koronavírus már jelen volt Olaszországban a február 21-i első igazolt megbetegedés előtt.

A szakemberek olyan rendszeres véradók véletlenszerűen kiválasztott mintáit elemezték, akik nem mutattak semmilyen tünetet az első olasz megbetegedés felbukkanása előtt.

A kutatók a kórház 800 donorának február 8. és április 24. közötti, szúrópróbaszerűen kiválasztott mintáit vizsgálták. Az intézményben évente több mint 40 ezer véradó fordul meg.

A donorok 4,6 százalékánál találtak az újtípusú koronavírus elleni antitesteket a járvány kezdetének idejéből. A kutatók szerint 20 tünetmentes vírushordozó közül egynél alakult ki immunitás, ami "világosan mutatja, hogy a tömeges immunitás még nagyon távoli".

Ez az arány azóta hét százalékra emelkedett április elejére, amikor Olaszországban a tetőfokán volt a járvány.

A kutatók szerint valamennyi koronavírusfertőzésen átesett donor esetében kimutatták a változásokat a sejtszámlálásban és a lipid profilokban, ami a tünetmentes vírushordozók azonosításának nyitja lehet.

A kutatást a Milánói Egyetem Poliklinika kórháza, a Sacco Kórház és az Európai Onklógiai Intézet kutatói közösen folytatták, és eredményei egyelőre csak előzetes formában jelentek meg az előtt, hogy tudományos folyóiratnak szakmai bírálatra benyújtották.

Milánói kutatók már korábban feltételezték, hogy az olaszországi járvány jóval azelőtt kezdődhetett, hogy az első pácienst hivatalosan diagnosztizálták volna a lombardiai Lodi megye Codogno városában.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér