Tizenkét Magyarországról szállított kölyökkutyát altattak el a svéd határon, pedig többüknek rendben voltak a papírjai

ÁLLAT
2020 május 20., 13:29

A svéd hatóságok szokatlan, kegyetlen eljárással még azelőtt megöltek tizenkét, Magyarországról származó kölyökkutyát a határon a hétvégén, hogy a gazdáik igazolni tudták volna az eredetüket vagy bármi más lépést tehettek volna. A sztori igen jól dokumentált, a jogi háttere is elég világos, mivel az egyik főszereplő egy magyar ügyvéd házaspár.

photo_camera Az utolsó képek egyik az utazásra váró Mollyról.

A történet azzal kezdődött, hogy a pár évek óta Svédországban élő unokatestvére vásárolt Magyarországon egy bichon havanese típusú kiskutyát a gyerekeinek, akit Mollynak nevezett el. Úgy tervezte, hogy a kis testű kutyát repülővel, kézipoggyászként viszi majd Svédországba április 16-án. Csakhogy jött a járvány, a Norwegian légitársaság járatát törölték, ő pedig kénytelen volt más megoldás után nézni. A kölyköt az itthon élő unokatestvér vette magához két hónapra, közben keresték a megoldást a kutya biztonságos és legális kijuttatására.

Idővel találtak is egy Svédországban élő magyar családot, akik kutyatenyésztők, rendelkeznek élőállatszállítási engedéllyel, és üzletszerűen is foglalkoznak állatok szállításával. Facebook-oldaluk is van, ahol svédországi magyaroknak hirdetik a szolgáltatásaikat: saját tulajdonú, 3,5 tonnás zárt kisteherautóval hozzák-viszik a kutyákat.

A magyar ügyvédek beszerezték a szükséges papírokat, vagyis a kutyaútlevelet és állatorvosi igazolást, amik másolatait átadták a szállítónak. Aki azt is elmondta nekik, hogy kutyánként hatósági állatorvossal is igazoltatta a szállítást.

Ideiglenes gazdái Mollyt május 13-án délután 2-kor az Annahegyi parkolóban adták át a szállítónak, aki 8 ketrecben összesen tizenkét kis testű kutyát vitt Svédországba. Ők voltak azok:

Egy meghatalmazást is írtak magyarul és angolul, a Svédországban élő megrendelő igazolta, hogy a megadott csipszámú és útlevélszámú kutya szállítására ő adott megbízást.

A szállítók május 14-én délután egykor küldtek körüzenetet a gazdáknak, hogy már a Dániából induló kompon vannak, és az ügyfelek a kiskutyákat aznap este már át is vehetik Stockholmban. Ám ezek után nem sokkal elérhetetlenné váltak. Az egyre izgatottabban telefonálgató gazdák este érték el a szállító házaspár 18 éves lányát, aki kórházakban és a rendőrségnél folytatott kutakodása után a magyar nagykövetségtől tudta meg végül, hogy a szüleit 72 órára őrizetbe vették a határon. A kutyákról ekkor még senki sem tudott semmit.

15-én reggel a magyar ügyvédek jó pár telefon után eljutottak a svéd vámhatóságig, ahol legalább annyit megtudtak, hogy a vámosoknál vizsgálat folyik az ügyben. További információt nem adtak, de bekérték tőlük Molly kutya útlevelének és egyéb papírjainak a másolatait, illetve az igazolást arról, hogy ki a kutya tulajdonosa. Aki a megszerzett email-címen, angol nyelvű levélben kérte az állat haladéktalan kiadatását.

Az érintettek elbeszélése szerint a magyar nagykövetség nem volt különösebben segítőkész. Amikor először keresték őket, 15-én, pénteken, csak annyit mondtak nekik, hogy telefonáljanak újra hétfőn.

A szállító házaspárt másnap, 16-án szombaton kiengedték, de a kutyákról semmiféle információt nem adtak nekik, egy telefonszámot kivéve, ahol a kutyákról lehetett érdeklődni. Az érintettek itt kapták meg a sokkoló információt szombaton déltájban: az összes kiskutyát elaltatták.

Molly gazdái és hazai rokonaik nem hagyták annyiban a dolgot, és azóta is próbálják feltárni az ügy körülményeit. Miután ismételten felvették a kapcsolatot a svéd vámosokkal, azok levélben írták meg, hogy az ügyben két svéd állami szerv, Jordbruksverket és a Distriktsveterinärerna játszott szerepet, a kutyák megöléséről az utóbbi, tehát az állategészségügyi hivatal döntött. A vámosok az alapügy mellett most ennek a két hivatalnak a szerepét is vizsgálják az ügyben.

Nagy Katalin, a magyar ügyvédnő a 444-nek elmesélte, hogy sikerült telefonon is beszélnie az ügyben érintett egyik vámtiszttel, aki a témáról beszélve sírva fakadt. Ő is megerősítette, hogy belső vizsgálat van amiatt, hogy a kutyákat kapásból kiirtották. Beszélgetés közben állítólag az csúszott ki a száján, hogy a szállítókkal nem volt semmi probléma, azért is engedték ki hamar őket, viszont az egyik kutya útlevelével lehetett gond. De ez szerinte sem indokolta, hogy a szállítmány visszafordítása helyett megöljék a kutyákat.

Kedden újabb részletek derültek ki, miután Nagy Katalinnak sikerült beszélnie az ügyben érintett egyik állami szervvel, a Mezőgazdasági Hivatallal, vagyis a Jordbruksverkettel. Ők a döntésnek azt a részét hozták meg állításuk szerint, hogy a kutyákat nem engedik be Svédországba. Méghozzá azért, mert

„a kutyák közül egy kivételével az útlevél nem volt aláírva a tulajdonos által, ezért érvénytelen, így nem léphetnek Svédországba”.

Mivel a szállítót a vám őrizetbe vette, a Mezőgazdasági Hivatalnak nem volt kivel kommunikálnia. A kutyákat pedig azért altatták el, mert nem volt elég szabad karaténhely.

Időközben egy másik károsult is jelentkezett nálunk, akinek a kiskutyáit megölték a svéd hatóságok

Klára Svédországban él, neki az édesanyja szeretett volna kiküldeni neki hét, általa tenyésztett és nevelt apró kölyökkutyát. Őket:

És őt, három további pomerániai testvérével együtt:

Klára így foglalta össze a sztorit:

„2020.05.13-án édesanyám átadta a nekem küldeni szánt saját nevelésű kiskutyáit egy hivatalos, kutyaszállításban jártas cégnek! 2020.05.14-én Svédországba lépésük előtt, 13 órakor kaptam egy üzenetet, hogy a kiskutyák jól érzik magukat és hamarosan a határhoz érkeznek.

Ezt kovetően semmi információm nem volt róluk, mert, mint utólag megtudtam, kutyacsempészet vádjával letartóztatták a hivatalos EU Traces számmal rendelkező cég embereit. Az útlevelekben benne vannak az elérhetőségeim. A Tullverketnek (a svéd vámosok, a szerk) kötelessége lehetőségeket adni. A pici édes kis kutyaim orvos által ellenőrizettek, egészségesek:


- kölyök vakcinával beoltottak
- chippeltettek
- veszettség elleni rabisin oltással 22 nappal ezelőtt beoltottál őket
- 4 hetes koruktól 2 heti rendszerességgel féregtelenítőt kaptak
- utazásuk előtt 24 óraval is ez megtörtént!
- valamint az utazás előtti egészségügyi vizsgalat is megtörtént!

Az útlevélben mindez fel van tüntetve.

Szombaton reggel a szallítótól kaptam egy telefonszámot, hogy hivjam fel a kiskutyáim miatt. Egy hölgy az mondta hogy bűnügyről van szó. És hogy a kiskutyáim többé nem élnek. (...) A cég, akiket megbíztam, a hivatalos Transport, Traces sytembe regisztralta a kutyákat a Svédországba érkezés előtt 24 órával!”

A vonatkozó európai jog szerint elvileg létezik ugyan olyan helyzet, amikor egy tagállam állategészségügyi hatóságai jogszerűen elaltattathatnak tisztázatlan eredetű importált kutyákat, de ez kifejezetten csak a végső lehetőség. Az érintett magyar ügyvédek szerint ebben az esetben is csak a törvény által előírt egyéb lehetőségek után jöhetett volna szóba ilyesmi, itt ráadásul könnyű is lett volna tisztázni a dolgokat, hiszen az ő unokatestvérük esetében mindenképp rendelkezésre állt az összes szükséges dokumentum.

Az uniós jog szerint ha a kedvtelésből tartott állat nem felel meg az importáláshoz előírt feltételeknek, az illetékes hatóság a hatósági állatorvossal és szükség esetén a tulajdonossal vagy a feljogosított személlyel konzultálva a következőképpen határozhat:

a) visszaküldi az állatot a feladás szerinti országba vagy területre, vagy

b) hatósági felügyelet mellett elkülöníti a kedvtelésből tartott állatot arra az időszakra, amely a II. vagy III. fejezetben meghatározott feltételek teljesüléséhez szükséges, vagy

c) utolsó lehetőségként – amennyiben a visszaküldés nem lehetséges, elkülönítés pedig gyakorlati okokból nem kivitelezhető – elaltattatja az állatot.

Update: Most reagált írásbeli kérdéseinkre a Külügyminisztérium, a követlezőképpen:

"A stockholmi magyar külképviseletre május 15-én érkezett az értesítés arról, hogy 2 magyar állampolgárt a hatóságok őrizetbe vettek. Kollégáink azonnal felvették az illetékes hatóságokkal a kapcsolatot a magyarok érdekében. Az érintetteket azonban időközben szabadon engedték, ők a nagykövetséget később nem keresték. A külképviseletnek - azon túl, hogy a két magyar állampolgár őrizetbevételének és szabadon engedésének a tényéről a svéd hatóságok tájékoztatták– más hivatalos információi nincsenek az üggyel kapcsolatosan (a kutyákról sem)."