Orbán összehívta a Nemzeti Kulturális Tanácsot és a járványügyi szabályok betartására figyelmeztetett

politika
2020 május 23., 11:03

Szűkszavú, kevés, de lényegtelen részletre kitérő nyilatkozban közölte a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton, hogy

"Orbán Viktor miniszterelnök meghívására a Karmelita kolostorban megtartotta soron következő ülését a Nemzeti Kulturális Tanács, ahol áttekintették a koronavírus-járványnak a magyar kulturális intézményekre gyakorolt hatását.

Havasi Bertalan tájékoztatás szerint a testület, melynek elnöke Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, és a tizenhét kultúrstratégiai intézmény vezetőjéből áll, megállapította: "Magyarországon elkezdődött a visszatérés a normális élethez, ugyanakkor a szakemberek felhívását komolyan kell venni, akik figyelmeztetnek, hogy a veszély nem szűnt meg." Orbán Viktor bevezetőjében elmondta: a vírus elleni első csatát megnyertük, a védekezés első szakasza sikerrel zárult, mert meg tudtuk akadályozni a járvány tömegessé válását. Természetesen a miniszterelnök nem mulasztotta felhívni a vezetők figyelmét, hogy

továbbra is követni kell a szabályokat: tartani kell a távolságot, és fokozottan kell ügyelni minden intézményben a higiéniára.

Havasi szerint a Nemzeti Kulturális Tanács szombati ülésének témája volt a jövő évi költségvetés és az NKT munkarendje is. (MTI)