Együtt emlékezett meg a Hableány áldozatairól Karácsony Gergely és Szijjártó Péter

GYÁSZ
2020 május 29., 10:43

A sétahajó 2019. május 29-én este a Margit híd közelében merült el a vízben, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet után hét dél-koreait sikerült kimenteni, és azóta huszonhét holttestet találtak meg.

photo_camera Fotó: Kovács Attila/MTI/MTVA

A pénteki megemlékezésen Karácsony Gergely főpolgármester arról beszélt, hogy a Hableány tragédiájában még fájdalmasabb, hogy emberi vétség okozta. „Az igazságszolgáltatás megteszi a szükséges lépéseket, és elszámoltatja a felelősöket, de ez sem hozhat megnyugvást egy ilyen tragédia után. Nincs az a bírósági döntés, amely visszahozhatná az ártatlan emberéleteket. Nincs annyi év letöltött börtön, amely vigasztalással szolgálna ebben a szörnyű helyzetben” - tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy „az egyetlen dolog, amit mi politikusok, vezetők ilyenkor tehetünk, hogy nem engedjük meg, hogy mindez vagy ehhez hasonló újra megtörténhessen. Mindig emlékeznünk kell erre a 28 emberre, és az emlékezés segíthet abban, hogy cselekedjünk is. A főváros mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a hatáskörében a szükséges lépéseket meglépje. A nyilvánvaló emberi figyelmetlenség és a vétség mellett ugyanis felül kell vizsgálnunk a hajós forgalomra vonatkozó szabályokat is”.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Csö Kju Szik, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete és Karácsony Gergely főpolgármester koszorút helyez el az áldozatoknak emléket állító plakett elé Hableány sétahajó egy évvel ezelőtt történt tragédiájának évfordulóján tartott megemlékezésen a Jászai Mari téri BKV kikötőállomáson
photo_camera Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Csö Kju Szik, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete és Karácsony Gergely főpolgármester koszorút helyez el az áldozatoknak emléket állító plakett elé Hableány sétahajó egy évvel ezelőtt történt tragédiájának évfordulóján tartott megemlékezésen a Jászai Mari téri BKV kikötőállomáson Fotó: Kovács Attila/MTI/MTVA

CHOE Kyoo sik koreai nagykövet arról beszélt, hogy az akkori sokk és a sebet továbbra is velünk vannak. A nagykövetség mindent megtesz azért, hogy valamennyi vigaszt tudjon adni a gyászoló családtagoknak, valamint minden felelősségre vonás és a megfelelő kárpótlás meg tudjon történni minél előbb. Valamint imádkozik azért, hogy az elveszett áldozatot is megtalálják, és vissza tudjon térni a családjához.

Szijjártó Péter külügyminiszter emlékeztetett, hogy a járványhelyzet miatt az elmúlt hónapokban az emberek példamutató fegyelmezettségére volt szükség, hogy a katasztrófa egyéves évfordulóján meg lehessen tartani ebben a körben a megemlékezést. „Minden nemzet történetének sajnos részét képezik a tragédiák, a mi történelmünk is tele van ilyen eseményekkel. Azonban az egy évvel ezelőtt katasztrófa egyszerre két nemzetnek, egyszerre két országnak is a tragédiája” - tette hozzá.

A kormány nevében az együttérzését fejezte ki a koreai és a magyar áldozatok családtagjai számára, majd Karácsony Gergely beszédére utalva azt mondta, „természetesen mindannyiunk jogos elvárása, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, hogy pontosan mi és hogyan is történt. és teljesen jogos az az elvárásunk, hogy az eljárások indokolatlan elhúzása nélkül kerüljön sor a büntetések kiszabására mindazok esetében, akik okolhatók ezért a tragédiáért”.

Bejelentette, hogy a főpolgármesterrel és a nagykövettel megállapodtak arról, hogy közösen állítanak emléket az áldozatoknak, erre meg is bíztak egy magyar-koreai alkotópárost, hogy készítse el az emlékmű terveit. Ezekre a végső igent az áldozatok családtagjainak kell rámondani.

A beszédek után együtt helyeztek el egy koszorút az emléktábla előtt, majd az áldozatok emlékére virágszirmokat szórtak a folyóba.