A járvány elhatalmasodása óta nem volt ilyen kevés koronavírus miatti haláleset Angliában és Walesben

A brit statisztikai hivatal (ONS) friss tanulmánya szerint a járvány márciusi elhatalmasodása óta nem mért mélypontra süllyed a koronavírus-fertőzéshez köthető halálesetek száma Angliában és Walesben.

Az ONS azt vizsgálta, hogy a május 22-én zárult egy hétben kiállított halotti bizonyítványok közül mennyi említi az új koronavírus okozta Covid-19 betegséget a lehetséges halálozási okok között.

Ez más módszer, mint a brit kormány által naponta összeállított koronavírus-halálozási statisztika, mivel a kormányzati adatokban azok a halálesetek szerepelnek, amiket szűrővizsgálattal egyértelműen igazoltan a SARS-CoV-2 vírus okozott.

Az ONS ugyanakkor mozgó heti statisztikáiban azokat az elhunytakat is szerepelteti, akiknek halotti bizonylata megemlíti a Covid-19 betegség gyanúját, de a fertőzést nem feltétlenül igazolta szűrővizsgálat.

A statisztikai hivatal vizsgálata szerint, hogy Angliában és Walesben (ahol Nagy-Britannia lakosságának 90 százaléka él) a május 22-én végződött héten 12 288 halálesetet jelentettek, 2348-cal többet, mint ahány az 5 évre visszatekintő statisztikai átlag alapján az évnek ebben a szakaszában várható lett volna.

A kimutatás szerint a vizsgált héten kiállított halotti bizonyítványok közül 2589-ben szerepel az „új koronavírus (Covid-19)” szóösszetétel, vagyis az azon a héten feljegyzett angliai és walesi halálesetek teljes számának 21,1 százaléka kötődhetett valamilyen módon a koronavírus okozta járványhoz.

Ez az egy héttel korábbihoz képest 1221-gyel kevesebb olyan halálesetet jelent, aminek az okai között lehetett a Covid-19 járvány, és a koronavírus-betegséget a lehetséges halálokok között megemlítő halotti bizonylatok heti száma 7 hete nem volt ilyen alacsony – közölte a statisztikai hivatal.

Nagy-Britanniában a legutóbbi adatok szerint eddig 39 045 olyan haláleset történt, amit szűrővizsgálattal bizonyított módon koronavírus-fertőzés okozott.

A brit kormány a legutóbbi tájékoztatásában közölte: a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások több mint 2 hónappal ezelőtti bevezetése óta nem mért mélypontra csökkent az újonnan kimutatott fertőzések, a koronavírus-betegség okozta napi halálesetek és a koronavírus-fertőzéssel kórházban kezelt páciensek száma Nagy-Britanniában. (MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér