Ajjaj, 50 forinttal csökkent Orbán Viktor fizetése, pedig már eddig is ő volt a legkevesebbet kereső kormánytag

A közismerten puritán, még megtakarításokkal sem nagyon rendelkező Orbán Viktor fizetése több mint 10 év után először változott, ráadásul rögtön lefelé: a Blikk ír róla a kormany.hu-ra feltöltött adatok alapján, hogy bruttó 1 millió 507 ezer 400 forintról 1 millió 507 ezer 350 forintra vágták meg a bérét. 

(Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Mint a lap írja, eddig is Orbán volt a legrosszabbul kereső kormánytag, két éve már a miniszterek is többet keresnek nála. Idén pedig, épp a koronavírus-veszélyhelyzet idején a kormány hatalmasat emelt az államtitkárok fizetésén is, így már közülük is többen többet keresnek a miniszterelnöknél. :(

A lap szerint a miniszterelnök fizetése csak egy korrekció miatt módosult, hiszen a jogszabály a  köztisztviselői illetményalap 39-szeresében állapítja meg a miniszterelnöki illetményt, a köztisztviselői illetményalap pedig 2008 óta 38 650 forint.

Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc a Pancho Aréna VIP-páholyában 2019. május 26-án.Fotó: Laszlo Balogh/AP

A Blikk arról is ír, hogy a kormánytagokra (szemben a képviselőkkel és az államtitkárokkal) idén nem vár fizetésemelés, ezt ugyanis általában márciusban változtatták mindig, de idén ez nem történt meg. Ezért, mint a lap írja, a miniszteri bérek nem lépték át a bruttó 2 millió forintos határt, 1 millió 979 ezer forinton ragadtak, kivéve a két tárca nélküli minisztert, Süli Jánost és Bártfai-Mager Andreát , akik eddig is 5 millió forintot kerestek.

Fotó: pfla.hu

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó