Bayer Zsolt Gulyás Mártonnak: Nonszensz száz éve népi-urbánus ellentétben élni

„88-ban nagy, őszinte, tiszta szemekkel megalapítottuk a Fideszt, és azt gondoltuk, hogy mi mindent meg fogunk haladni, 1992-re már látszott, hogy ebből semmi nem lesz.”

Ezt Bayer Zsolt mondta Gulyás Mártonnak 2017-ben, amikor másfél órán át beszélgettek Gulyás Trianon-videósorozatához készített interjúban. A videóba akkor csak részletek kerültek ebből az interjúból, a Trianon-évfordulóra viszont a Partizán most publikálta a teljes beszélgetést. Az interjúban Bayer Zsolt más arcát mutatta, mint a kormányzati tévéstúdiókban, cikkeiben és blogján szokta: sistergő gyűlölködés helyett időnként saját kudarcairól és nemzedéke politikai harcainak parttalanságáról is beszélt.

Az interjúban sok minden más mellett arról van szó, miért osztja meg a Trianon-téma száz éve a magyar közvéleményt. Bayer szerint ha az ember visszaolvassa a népi-urbánus vita újságcikkeit a 20-as-30-as évekből, és letakarja a szerzőt és az évszámot, pontosan ugyanazt látja, amit a rendszerváltás után az ő generációja gombnyomásra újrakezdett egymással.

Bayer szerint a rendszerváltás után a liberális magyar értelmiség hideg jogi-technikai ügyként tekintett a határon túli magyarok kérdésére, és a kisebbségeknek járó szabadságjogokkal akarták ezt kezelni. A népiek számára viszont ez mély érzelmi kérdés volt, amitől „nem tudunk és nem is akarunk szabadulni”.

Hogy mennyire érzelmi kérdés volt számára, azt Bayer úgy érzékelteti: 33 éves koráig, a rendszerváltás utánig nem járt Erdélyben. Amikor viszont elment oda, Budán felnőtt, valójában urbánus, első generációs értelmiségiként, megváltozott az élete. Torkon ragadta egy megmagyarázhatatlan érzés, ami nem írható le racionálisan, mert eredendően nincs kötődése Erdélyhez. Azóta viszont a mai napig úgy érzi, hogy ha Székelyföldre megy, valójában hazaérkezett.

A beszélgetésben Bayer és Gulyás arra jutnak, hogy a liberális oldal azzal, hogy jogi kérdésként akarta kezelni az ügyet, valójában épp azt akarta elkerülni, hogy újra fellángoljon a népi-urbánus vita, de közben éppen ezzel hozták elő a jobboldalból a régi reflexeket, mert számukra ez az empátia hiányának látszott. Amikor a rendszerváltás utáni Antall József azt mondta, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke akar lenni, az SZDSZ erre azt válaszolta, Antall átlépett egy határt, és megsértette a környező országokat. Bayer azt mondta, ez volt az egyik pont, ami számukra érthetetlen volt, és innen hamar eldurvultak a dolgok a két oldal között.

Itt jön elő az, hogy a rendszerváltás előtt Orbán Viktor és a fideszesek még őszintén azt hitték, hogy az ő generációjuk feladata meghaladni ezt a vitát, ez a szándék pedig őszinte volt. Erre mondta Bayer szerint Orbán, hogy a polcukon megfér Németh László és Tina Turner.

Azt viszont elismeri, hogy hamar beleállt újra mind a két oldal a pusztító megosztottságba, és megszűnt a csírája is a lehetőségnek, hogy meghaladják ezt a törésvonalat. A zsigeri ellentétek lehetetlenné tették a meghaladást, mondja, és az is lehet, hogy nem volt elég kitartásuk ahhoz, hogy túllépjenek a régi ellentéteken. Bayer azt mondja, azóta is várja, hogy jöjjön egy újabb generáció, ami tényleg meghaladja ezt, mert nonszensz népi-urbánus ellentétben élni száz éve.

Bayer szerint Trianonnal kapcsolatban csak arról beszélünk, hogy tragédia volt. „Ami a Nagy-Trianon kastélyban történt, az olyan, mintha egy embernek levágják mind a két kezét és lábát, 5 liter véréből 2,5 litert vért lecsapolnak, aztán bezárják egy szobába, hogy maradj életben. De Magyarország életben maradt.” Így Bayer szerint sokkal inkább sikertörténetről kellene beszélni, erre kellene átállítani a közgondolkodást, nem is csak Trianonnal, hanem összességében a magyar történelem kapcsolatban.

„Ahhoz képest, hogy milyen történelem jutott, még mindig van magyar nemzet, ugyanazt a nyelvet beszéljük, mint 1100 évvel ezelőtt.” Szerinte a magyar nemzet lelkében mélységes letargia van, így ahelyett, hogy minden nap megtapsolnánk magunkat, hogy mit éltünk túl, újra és újra elsiratjuk magunkat.

Arról is beszéltek három évvel ezelőtt, hogyan kellene majd ma, vagyis a századik évfordulón emlékezni. Bayer akkor azt mondta, ő lenne a legboldogabb a világon, ha a századik évfordulón Versailles-ban egy baromi nagy asztalnál ott ülne minden utódállam, és azt tudnánk mondani, hogy itt száz éve történt valami, de mi közép-európai nemzetek hitet teszünk amellett, hogy tiszteletben tartjuk egymást. Ha lenne egy ilyen aktus, lélekben kisimulnék, mondja Bayer, majd amikor Gulyás azt kérdezi, meg lehet-e kérni, hogy ennek képviselője legyen a kormány irányába, azt feleli: semmi akadálya.

Két évvel később, 2019-ben a Párbeszéd képviselője, Kocsis-Cake Olivio azt vetette fel a parlamentben, hogy olyan emléknap kellene a századik évfordulón, amiben a szomszád országokat is bevonják. Bayer Zsolt és társai a Sajtóklubban egymásra licitiválva gyalázták ezért. A Partizán a most közölt videó alá azt írta: „Azért döntöttünk a teljes interjú publikálása mellett az emléknap alkalmából, mert a videóban látható párbeszédtől a kormányoldal szisztematikusan elzárkózik: miközben a jelen felvétel annak a bizonyítéka, hogy a diskurzus létre tud jönni, ha van rá szándék, és ha létrejön, azzal fontos ismereteket és tudásokat szerezhetünk egymással kapcsolatban.”