A Facebook egy kalap alá vette a skinheadeket a rasszistákkal, és fekete zenészeket is letiltott

INTERNET
2020 június 10., 08:16

Több száz embert, köztük a Specials skaegyüttes alapító tagját, a fekete Neville Staple-t is letiltotta a Facebook, valószínűleg azért, mert a skinhead szubkultúra tagjaikként automatikusan rasszistáknak tekintette őket.

Erről Staple felesége, Sugary posztolt először a Twitteren, majd kiderült, hogy a szubkulrúra számos olyan tagja esett a Facebook áldozatául, akiknek semmi közük a szélsőjobboldalhoz.

link Forrás

„Hagyományos skinheadek vagyunk: reggae, ska, old skool. És mindnyájunkat rasszistának bélyegeztek. Szerintem ahhoz lehet köze, hogy Trump elnök terroristának nevezett bizonyos fehér felsőbbrendűséget hirdető szervezeteket. A Facebook a saját kezébe vette a dolgokat, és blokkolta a brit skinhead szcéna és kultúra tagjainak profilját. Magyarázatot nem kaptunk. Semmi közünk az ilyen csoportokhoz, úgy tűnik, egyszerűen rövid hajú embereket is kitiltottak” - idéz a Sun egy Neil Martin nevű felhasználót.

photo_camera Neville Staple 2010-ben Fotó: Michael Buckner/AFP

Egy Dublinban élő, szintén érintett olvasónk azt írta, „Angliától az USA-n keresztül rengeteg országből írtak ismerősök, hogy nekik is megszűnt a profiljuk, és csak személyi igazolvány beküldésével lehet felülvizsgálatot kérni. Többek közt sok magyar barátom profilja is elérhetetlenné vált, például Riger János profilja is a Böilerből”. Elmondása szerint közel 24 óra után mindenki visszakapta a hozzáférését.

Tavaly a Videotéka rovatunkban bemutattuk a BBC dokumentumfilmjét arról, hogy miért a skinhead a legizgalmasabb, legkülönösebb és leginkább félreértett szubkultúra, aminek kezdetben semmi köze nem volt a rasszizmushoz, ezt később tették magukévá egyes skinheadfrakciók.