Nyolc óráig nem kapott segítséget, meghalt egy futónő egy ukrajnai ultraversenyen

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem
Ekaterina KatusovaFotó: Ihor Mishko FB

Meghalt a hétvégi ukrajnai ultramaratoni futóverseny egy 33 éves női résztvevője, miután a nagy melegben rosszul lett, majd nyolc órán át feküdt a földön, anélkül, hogy segítséget kapott volna - írja a TASZSZ orosz hírügynökségre hivatkozva az MTI, valamint a Kijev Post.

 Az odesszai régióban rendezett viadalon Ekaterina Katuseva verseny közben lett rosszul a 40 fokos melegben. Az utólagos orvosi vizsgálatok szerint hőgutát kapott, kiszáradt, és mire nyolc órával később, már napnyugta után egy folyóparton rátalált a felkutatására indult csapat, addigra kihűlt. Kórházba vitték, de az életét már nem sikerült megmenteni.

Az ultraversenyeken olyan távokat futnak a futók, hogy olykor órákat is egyedül futnak. De hogy Katuseva nyolc órán keresztül nem kapott segítséget, az így is érthetetlen, nem csak mert a sportolók helyzetét a versenyek során GPS-en nyomon követik, hanem mert Kujalnyik ultramaraton még csak nem is egy extrém hosszú távú verseny: 67 kilométert futnak a versenyzők. A Kijev Post tudósítása alapján úgy tűnik, hogy valamilyen jelen követték a futót, de ez a jel nagyjából 10 kilométerrel a cél előtt megszűnt.  Az eset miatt a rendőrség nyomozást indított. 

Katuseva egyébként tapasztalt futó volt, tinédzser kora óta vett részt versenyeken, ismertnek is számított, több ultraversenyen részt vett korábban, IronMan Triatlon-versenyeken is, tagja volt az ukrán 24 órás futóválogatottnak is. 

Önkéntesek órákon át keresték, mielőtt a rendőrök csatlakoztak a keresgéléshez. Végül egy önkéntes találta meg Katusevát,  de az életét már nem tudták megmenteni: kórházba szállítását követően Katuseva meghalt. (MTI / Kijev Post)

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!