Kanada nem tudott helyet szerezni az ENSZ Biztonsági Tanácsában, pedig még Celine Dion-koncertre is meghívták a diplomatákat

külföld
2020 június 18., 04:57

Meglehetősen drága kampány után kapott ki Kanada Írországtól és Norvégiától az ENSZ Biztonsági Tanácsának két, a nyugati blokknak járó nem állandó helyéért vívott harcban, miután csak 108 szavazatot kaptak a kérdésben döntő diplomatáktól Norvégia 130 és Írország 128 szavazatához képest.

Mindezt annak ellenére, hogy Justin Trudeau miniszterelnök 13 embert felvett a kampány szervezésére, teljes munkaidőben, és még egy New York-i Celine Dion-koncertre is meghívta a kérdésben szavazó diplomatákat. Írország egyébként ugyanezt tette, csak ők egy U2-koncertre fizettek be, ami sokkal olcsóbb volt.

Kanada összesen 1,74 millió amerikai dollárt, azaz kicsit több, mint 533 millió forintot költött a teljes kampányra, míg Írország ennek kevesebb, mint a feléből megúszta. Igaz, Norvégia mindkettejüknél többet, 2,8 millió dollárt költött.

Kanada másodszor pályázik sikertelenül egy helyre a Biztonsági Tanácsban, 2010-ben, mikor az akkori konzervatív kormány bukott el így, az ellenzéki liberálisok keményen kritizálták érte a kormányt. Trudeau most hasonlóra számíthat a konzervatívoktól. A bukta azért is fájhat különösen, mert Trudeau miniszterelnök egész belföldi arculata is arról szól, hogy biztosítja Kanada kiemelt helyét a nemzetközi politikában.

Norvégia és Írország mellett egyébként India és Mexikó nyert helyet a tanácsban, de mindketten kihívó nélkül indultak.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 15 tagja van, köztük 5, az USA, Kína, Franciaország, Oroszország és az Egyesült Királyság vétójoggal rendelkező állandó tagok, a másik 10 tag kétéves ciklusokban, folyamatosan cserélődik. (BBC)