Miért olyan érdekes, hogy három kaposvári pap összeköltözik?

Kétezer éves újdonsággal kísérleteznek a kaposvári egyházmegyében, ahol egy fedél alá költözik két pap és egy felszentelés előtt álló diakónus, és közösen vesznek gondjaikba 14 egyházközséget. Az ilyen papi közösségek az ókereszténységben igen elterjedtek voltak, de ma Magyarországon alig találunk hasonlókat, pedig a kortárs egyház több problémájára is megoldást jelenthetnek.

Ma egy vidéki plébános sokszor 6-8 templomban és a hozzájuk tartozó egyházközségben szolgál. Ezekben akkor is meg kell tartani a miséket, ha csak 10-20 ember ül ott vasárnaponként, és akkor is tartani kell a kapcsolatot a hívekkel, ha ez folyamatos ingázást jelent.

Erdő Péter már egy 2001-es tanulmányában is arról írt, hogy a hagyományos, „egy falu – egy plébánia, saját plébánossal” modell a papság csökkenő száma miatt tartósan krízisbe került, aminek súlyát minden egyházmegye érzi. „Ha egy papra túl sok plébánia oldallagos ellátásának terhe hárul, jelenléte egyre inkább csupán névlegessé válik. Ugyanez a papság irreális személyi túlterhelését is eredményezi, ami a papi hivatást kevésbé teszi vonzóvá, a konkrét plébániai feladatok teljesítésének számonkérését pedig kizárja, hiszen azok ellátása egyetlen pap részéről amúgyis lehetetlen. Ennek pedig meglehetősen demoralizáló hatása van” - írja a későbbi bíboros, aki több „kisegítő megoldást” javasol a problémára, és ezek között említi a plébániák közösségekre bízását. Ennek Erdő szerint nem „az a kívánatos módja, hogy több helyről akaratuk ellenére összeköltözzenek idős, egyedüli életformájukat és helyüket már igen megszokott paptestvérek, hanem például egyetlen lelkiségi mozgalomhoz vagy közösséghez tartozó vagy egyetlen országból származó külföldi egyházmegyés papok foglalkoztatásának lehet ez ígéretes módja.”

A másik megoldandó probléma a magány. A cölibátusról szóló vitákban gyakori és erős érv, hogy a papi nőtlenség koncepciója eredetileg együtt élő papokra, szerzetesekre volt kitalálva, és erős közösség nélkül nem is nagyon működik, komoly pszichés terheket rak a papokra. „Nem csoda, hogy ebben a legkevésbé ideális helyzetben elszaporodnak a nyilvánosság számára is ismerhető eltévelyedések, függőségek, tévutak” – írja az új kezdeményezésről beszámoló Szemlélek.

A keresztény hírportál az előnyök között említi, hogy így csupán egyetlen plébániai személyzetet, infrastruktúrát kell fenntartani, ott azonban a koncentráltság miatt minőségibb munkát tudnak végezni a világi munkatársak az adminisztráció, a pénzügyek kezelése, az irodai szolgálat terén. További járulékos haszon lehet, ha a közös lelkipásztorok segítségével erősödik a kapcsolat a különböző közösségek között.

Ami a kánonjogi szabályozást illeti, annak részleteibe nem mennék itt bele, a lényeg nagyjából az, hogy ez a plébániai unió „egyenrangú klerikusok együttműködését jelenti, akik megosztják egymás között a feladatok felelősségét – idősgondozás, családpasztoráció, fiatalokkal való foglalkozás stb. –, noha mindenki mindenből kiveszi a részét.” Vagyis a templomok vagy települések sincsenek leosztva, közösen foglalkoznak velük, adott esetben felváltva miséznek.

Az ún. in solidum lelkipásztorkodást már az 1965-ös vatikáni zsinat is támogatta, és az 1983-as egyházi törvénykönyvben is szerepel mint hatékony megoldás a paphiányra, illetve a túlzsúfolt nagyvárosi és az elnéptelenedő falusi gyülekezetek szolgálatára. Ugyanezt fogalmazta meg egy 2002-es vatikáni útmutatás is, amely ugyanakkor hozzáteszi, hogy „zavaró lehet s megnemértést támaszthat a több pap jelenléte, még akkor is, ha egymás között a dolog jól meg van szervezve.”

„Úgy tűnik, 1965 óta idáig még nem mertünk igazán kockáztatni” - válaszolt Kisiván Csaba, a három fős közösség egyik tagja, amikor a Szemlélek arról kérdezte, miért nem alakultak ki eddig ilyen plébániai uniók, ha az egyház amúgy támogatná ezek létrejöttét. A pap ugyanakkor úgy látja, hogy erre mostanában nagyobb lehet az igény, mert szerinte átalakult az emberek pszichés struktúrája, és míg a magányos életformából adódó akadályokat a régebbi korok papjai jól vették, a mai papok már nehezebben küzdenek meg ezekkel. (via Szemlélek)