A feketékkel szembeni rendőri visszaélésről szóló egyik legnagyobb hatású sorozat rendezője forgat Colin Kaepernick életéről

Ava DuVernay afroamerikai rendező nevét csak mostanában kezdik megjegyezni, amiatt a minisorozat miatt, amiről mi is írtunk, és ami öt teljesen jogtalanul bebörtönzött fiatal sztorijáról szól. Pedig már korábban is díjazták hasonló témájú alkotásaiért.

Colin Kaepernicket viszont valószínűleg senkinek sem kell bemutatni. A San Francisco 49ers volt irányítója arról híres, hogy 2016-ban az ő kezdeményezésére ereszkedtek féltérdre a himnusz alatt az NFL-ben szereplő játékosok, akik szerint az ország nem tesz eleget a faji megkülönböztetés és a feketék felé irányuló rendőri erőszak visszaszorításáért. Nem túl meglepő módon most ő lett a Black Lives Matter mozgalom egyik legfontosabb arca.

A The Hollywood Reporter arról ír, az Emmy-díjra jelölt Michael Starrbury lesz az egyik forgatókönyvíró, ő volt DuVernay írótársa a When They See Us-ban is. A sorozat terve nem új, és nincs összefüggésben a jelenlegi tüntetésekkel, már tavaly elkezdték előkészíteni az amerikaifocista/aktivista életéről szóló alkotást.

„Túl gyakran látjuk feketék sztorijait egy fehér ember lencséin keresztül” - mondta Kaepernick. „Új látószögben szeretnénk megmutatni a másik valóságot, amivel a feketéknek kell szembenézniük. Feltérképezzük a rasszista konfliktusokat, amelyekkel akkor kellett szembenéznem, amikor egy örökbefogadott fekete voltam egy fehér közösségben, a gimnáziumi éveim alatt”. (Kaepernick anyja fehér, apja afro-amerikai volt, egy fehér pár fogadta örökbe. )

Ava DuVernay legújabb dokusorozata Colin in Black & White címmel debütál majd a Netflixen.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó