Az Iszlám Állam 84 millió amfetamintablettáját foglalták le Olaszországban

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

15 tonnányi amfetaminszármazékot, összesen 84 millió tablettát foglaltak le a salernói kikötőben az olasz hatóságok. A gyanú szerint a kábítószert az Iszlám Állam állította elő Szíriában, erről árulkodik a „captagon” logó, ami a terroristák fő pörgetőszerét jelöli. 

Fotó: HANDOUT/AFP

Korábban azt írtuk róla, a captagon hatóanyaga az amfetamin gyengébb változatának számító fenetillin, amelyet 1986-ban helyeztek tiltólistára a világ legtöbb országában. Az élénkítőszerként használt drog, amely elnyomja a félelmeket, a kutatások szerint kémiai összetétele miatt sokkal gyorsabban képes kifejteni pszichoaktív hatását, mint önmagában az amfetamin. 

A CNN-nek nyilatkozó nápolyi rendőrfőnök szerint az Iszlám Állam egymilliárd eurót kereshetett volna ekkora mennyiségű droggal az európai piacon, amire nagy szükségük lett volna terrorcselekmények finanszírozásához. 

Fotó: HANDOUT/AFP

A terjesztést valószínűleg több, különböző szervezett bűnözői csoport végezte volna el. Az olasz hatóságok szerint a járványhelyzet miatt jóformán leállt a szintetikus drogok európai előállítása és terjesztése, ezért sok kábítószerkereskedő kénytelen volt Szíria felé fordulni. 

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó