Újra le kellett tesztelni a brazil elnököt

külföld
2020 július 07., 04:34

Ismét tesztelték Jair Bolsonaro brazil elnököt hétfőn az új koronavírusra, miután helyi sajtójelentések szerint az akár súlyos tüdőgyulladással is járó Covid-19 betegséghez hasonló tünetei voltak. Bolsonaro a brazíliavárosi elnöki palota előtt gyülekező híveinek arról számolt be, hogy kórházi kivizsgáláson volt, ahol koronavírus-tesztet is végeztek nála. Mint mondta, a vizsgálatok szerint tiszta a tüdeje. A teszt eredményét még nem tudni.

Jair Bolsonaro
photo_camera Jair Bolsonaro Fotó: MARCOS CORREA/AFP

A CNN Brasil helyi hírtelevízió és az Estado de S.Paulo hírlap jelentette korábban, hogy az elnöknél a kórra jellemző tünetek léptek fel, a többi között belázasodott. Az államfői hivatal egyelőre nem reagált megkeresésekre.

Jair Bolsonaro kezdettől megkérdőjelezte az új koronavírus okozta járvány súlyosságát, és csak kisebb influenzának titulálta a betegséget. Azzal vádolta a szövetségi államok kormányait, amelyek kijárási korlátozásokat léptettek életbe, hogy hatalmának megingatása érdekében nagyítják fel a fertőzések és a halálesetek számát. Szerinte a gazdasági válság miatt többen halnak majd meg, mint a járványban.

A hétvégén több tömegrendezvényen is részt vett, a többi között az amerikai nagykövettel is találkozott a július 4-i amerikai függetlenség napi ünnepség alkalmából.

Bolsonaro első - márciusban elvégzett - koronavírus tesztje negatív volt. Ez azután vált szükségessé, hogy több tanácsdója szervezetében is kimutatták a vírust, miután Donald Trumppal találkoztak az amerikai elnök floridai Mar-a-Lago üdülőjében.

Latin-Amerika legnagyobb, 210 millió lakosú országában eddig 1 millió 623 ezer 284 fertőzöttet és 65 487 halálesetet regisztráltak. (Reuters/MTI)