Afrika legnagyobb beruházást irányította a mérnök, akit holtan találtak saját autójában
2018 július 30., 23:13
Elkezdte felfogni a vizet a gigantikus etióp gát, ami még súlyos konfliktusoknak lehet a forrása
A héten elkezdett emelkedni a vízszintje a regionális konfliktusok sorával fenyegető gigantikus Nagy Etióp Reneszánsz-gát víztározójának. A becslések szerint minimum négymilliárd dollárból épülő gát a kontinens eddigi egyik legnagyobb infrastrukturális beruházása: a Nílus legfontosabb forráságára, a Kék-Nílusra épülő 155 méter magas és 1,8 kilométer hosszú gát egyben Afrika legnagyobb vízerőműve lenne, és az etióp kormány szerint üzembe helyezése után megháromszorozná az ország energiatermelését.
A beruházást viszont egyáltalán nem nézik jó szemmel azok a feljebb fekvő országok, melyeknél a Nílus vízhozama jelentősen lecsökkenhet a tározó feltöltése miatt: Szudán, illetve Egyiptom. A gát miatt egy évtizede zajlanak intenzív tárgyalások, diplomáciai nyomásgyakorlások és üzengetések, egyelőre nem sok eredménnyel.
Az ugyanakkor nem egyértelmű, hogy most miért kezdett el emelkedni a vízszint a tározóban. Az emelkedés maga műholdképek alapján derült ki, és az etióp vízügyi minisztertől, Seleshi Bekelétől szerdán előbb arról jelent meg nyilatkozat, hogy a vízszint-emelkedés összhangban van a gát építési munkájának ütemével, később viszont az állami média már azt közölte, hogy pontatlanul idézték a minisztert, és egyáltalán nem szándékosan kezdték el feltartóztatni a vizet, csupán a csapadékos évszak jelentette sok eső miatt nőtt meg a vízszint.
A gát, illetve a tározó évtizedek óta okoz diplomáciai konfliktust a régióban. A jelenlegi tervek szerint 2023-ban teljes kapacitással üzembe álló gát ugyanis drasztikusan alakíthatja a környező országok vízgazdálkodását, és Egyiptom legfontosabb mezőgazdasági területei sivatagosodhatnak el, ha nem érkezik elég víz a Nílussal.
A három ország között zajló tárgyalásokon az egyik legégetőbb kérdés, hogy Etiópia hány év alatt tervezi megtölteni a víztározót. Az ő szempontjuk nyilván a lehető leggyorsabb megoldás lenne a legkedvezőbb, hiszen az erőmű így tud majd a lehető leggyorsabban sok áramot előállítani, amitől az ország gazdaságának hatalmas felpörgetését remélik. A gát működése után ugyanis 65 millió olyan ember férhet majd hozzá áramhoz, akiknek ez jelenleg csak részlegesen lehetséges. Nem véletlen, hogy az etióp miniszterelnök, Abiy Ahmed nemrég arról beszélt a parlamentben, hogy ha nem töltik fel a tározót, az azzal ér fel, mintha a lerombolásáról döntenének.
Az elsősorban a költségvetésből finanszírozott, az etióp lakosok komoly áldozatvállalása mellett épülő beruházás ráadásul nagyon fontos és kényes politikai ügy az országban, ami pártállástól függetlenül egyesített sokakat. Erről részletesebben is írtunk Simegnew Bekele halálakor: ő volt a gátépítésért felelős mérnök, aki valóságos nemzeti hősnek számított, és akit holtan találtak az autójában.
Azt is pontosan lehet tudni, hogy Etiópia minél gyorsabban tölti majd fel a tározót, annál rosszabbul járhat az egyiptomi mezőgazdaság: az Al Jazeera egy interaktív oldalon mutatta meg, hogy az egyes forgatókönyvek hogyan érintenék Egyiptomot: a tárgyalásokon a számukra legkedvezőbb felmerült lehetőség szerint Etiópia 21 év alatt töltené meg a tározót, és ebben az esetben Egyiptom évi hárommilliárd köbméter vizet veszíthetne, melynek következtében az országban a gazdálkodásra hasznosítható területek mértéke 2,5 százalékkal csökkenne.
A legrosszabb forgatókönyv pedig, ha Etiópia a lehető leggyorsabban, három év alatt feltöltené a tározót, ekkor Egyiptom az évi érkező vízkészletének 50 százalékát veszíthetné el, és a földek 67 százaléka válna művelhetetlenné a Nílus deltájában.
Nem véletlen, hogy az egyiptomi külügyminiszter, Sameh Shoukry nemrég ismételten, alig burkoltan fenyegette meg Etiópiát, kiemelve, hogy ha olyan egyezség nélkül kezdik el működtetni a gátat, amely védelmet kínál a folyamirányi közösségeknek, akkor az növelheti a feszültséget és válságot okozhat az amúgy is konfliktusos régióban. Mint a BBC írja, a két ország közötti esetleges konfliktus (kik amúgy mindketten az Egyesült Államok szövetségesei) több millió ember életét sodorná veszélybe.
Csütörtökön már Szudán is jelezte, hogy csökkent náluk a Nílus vízszintje, és jelenleg mindkét ország hivatalos állásfoglalást vár Etiópiától, hogy mi történik most a gátnál. Szudán szerint hozzájuk jelenleg napi 90 millió köbméterrel kevesebb víz érkezik, mint amennyinek ilyenkor kéne.
Etiópia már régóta jelezte, hogy a csapadékos szezon megérkeztével elkezdik majd feltölteni a tározókat, míg Egyiptom azt akarta, hogy amíg a tárgyalások zajlanak, addig ne kezdjenek ebbe bele. De mint egy szakértő, Kevin Wheeler fogalmazott, jelenleg nem is nagyon lehetne tenni semmit azért, hogy a tározó alja ne teljesen meg vízzel: a gigantikus gátat 2011 óta építik a folyómeder két oldalán, és a Kék-Nílus alacsonyabb vízhozammal át tudott folyni az építkezésen, de mivel mostanra elkészült a gát alsó részének egy jelentős része, elkerülhetetlenül elkezdett feltorlódni az esőzés miatt megduzzadt folyam.
Az egyelőre nem világos, hogy a feltorlódás mennyire lesz átmeneti, azaz mennyire lassítja csak a folyamot az épülő gát, és mekkora mennyiségű vizet fog hosszabb időre feltartani. A korábbi tervek szerint ha elkezdik majd feltölteni a gátat, az első évben 4,9 milliárd köbméter vizet kell majd visszatartsanak ahhoz, hogy a turbinák első csoportját tesztelni tudják. Ez az éves folyam 10 százaléka. A második évben ehhez további 13,5 milliárd köbmétert terveznek megfogni, hogy a turbinák második csoportját is használhassák. Az etióp tervek szerint 5-7 év alatt töltenék meg a tározót annyira, hogy az erőmű maximális kapacitással működhessen. Ekkor a felszínén kialakuló tó 250 kilométer hosszan húzódozhat majd a gáttól visszafelé.
Egyiptomot főleg az aggasztja, hogy azokban az években, amíg a megfelelő magasság eléréséig sok vizet visszatartanak, nem jut majd elegendő víz nekik a Níluson. Azzal kapcsolatban pedig Etiópia nem akar konkrét számokat elfogadni, hogy a feltöltés után évente mennyi vizet lenne muszáj mindenképp továbbengedniük.
Mint a BBC felidézi, a három érintett ország egy évtized alatt sem tudott egyezségre jutni. Tavaly az egyiptomi elnök, Abdel-Fattah al-Sisi már Donald Trump amerikai elnök közbenjárását is kérte, amit a hírek szerint Etiópia nem fogadott lelkesen. Az Afrikai Unió, a Világbank és Washington is próbált segíteni az egyezség megkötésében, de nem teljes sikerrel.
Bonyolítja a helyzetet, hogy a Nílus vízhozamának kérdését még a gyarmati időkben született megállapodások is érintik, amit aztán Egyiptom és Szudán 1955-ben megerősített egy kétoldalú megállapodással, kimondva, hogy melyik országnak évente mennyi víz kell jusson. Ennek megtárgyalásában viszont Etiópia akkor nem vett részt, pedig tőlük ered a Nílus legfontosabb forrásága.
A szudáni külügyminiszter egy korábbi tájékoztatása szerint az évek óta zajló tárgyalások során a vitás kérdések 90 százalékában sikerült egyezségre jutni, de pont a legfontosabb kérdések területén még nem: például, hogy mi legyen a gáttal szárazság idején. Amire különféle klímamodellek és előrejelzések alapján bőven van esély a közeljövőben.
Az International Crisis Group júniusi elemzéséből kiderül, hogy a sok körös tárgyalások eddigi minden eredménye mellett a legfontosabb kérdések még megoldatlanok, és az sem segít, hogy a tárgyalásokat évtizedek alatt megszilárdult bizalmatlanságok, az egyes felekre otthon nehezedő belpolitikai nyomás, illetve a fenyegető klímaválság kíséri. És közben a feleknek kevés ideje marad arra, hogy találjanak egy mindenkinek megfelelő megoldást: az ICG szerint az ideális egy közös szervezet megalakítása lenne a három ország részvételével, melyben megosztanák egymással a csapadékokkal és a folyók helyzetével kapcsolatos adataikat, és e szerint szabályoznák közösen a tározó vízszintjét, ez pedig a bizalom erősítését is szolgálhatná.