Trump szerint csak azért emelkedik a fertőzöttek száma, mert többet tesztelnek

külföld
2020 július 20., 06:28

Az amerikai elnök a Fox Newsnak adott interjújában arról beszélt, hogy ha ősszel úgy alakul, nem fogja nyilvánosan elismerni a választási vereségét. Nem akar előre nyilatkozni arról, majd meglátja, mi lesz.

Amikor a koronavírus-járvány kezelése került szóba, Trump azt állította, hogy az Egyesült Államokban az egyik legalacsonyabb a halálozási arány a Fehér Ház statisztikái alapján, a riportert pedig hazugsággal vádolta.

link Forrás

Erre a riporter emlékeztette, hogy ugyanakkor a Johns Hopkins Egyetem adatai alapján viszont a hetedik helyen állnak a halálozásban, amivel Brazíliát és Oroszországot is megelőzik. (Az Egyesült Államokban - a Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint - vasárnap estig több mint 3,7 millió fertőzöttet regisztráltak, a halottak száma meghaladja a 140 ezret.) Kiderült, hogy a Fehér Ház az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ egyik ábrájára hivatkozott, amin csak Olaszország és Spanyolország előzte meg az Egyesült Államokat, de így is Brazília és Dél-Korea előtt volt.

Anthony Fauciról, az ország legelismertebb járványügyi szakértőjéről pedig azt mondta, hogy egy kissé pánikkeltő. Trump emlékeztetett, hogy Fauci is tévedett korábban, amikor ellenezte, hogy az elnök beutazási tilalmat vezetett be Kínával szemben.

Arról, hogy újra emelkedni kezdett a fertőzöttek száma az országban, azt mondta, ez csak a gyakoribb tesztelés eredménye. Szerinte már olyanokat is beleszámítanak, akiknek csak enyhe tüneteik vannak, míg az elején csak a súlyos eseteket számolták.

Donald Trump beszélt arról is, hogy meg akarja vétózni a védelmi költségvetést, mivel abban szerepel, hogy megváltoztatnák a nevét azoknak a támaszpontoknak, amiket a Konföderáció tábornokai után neveztek el. Bár ezt a hadsereg is támogatná, az elnök azt mondta, „nem érdekel, mit mond a hadsereg”.

Trump megismételte azokat a vádakat, hogy ellenfele, Joe Biden elvenné a pénzt a rendőrségtől. Erre a riporter emlékeztette, hogy Biden tervei csak arról szólnak, hogy a rendőrség költségvetéséből olyan programokra is csoportosítanának át, mint a mentális tanácsadás.

Majd azt mondta, természetesen megérti, hogy a feketék dühösek amiatt, hogy a fehérekhez képest aránytalanul sokszor válnak rendőri túlkapások áldozataivá, de azért megjegyezte: „sok fehér is meghal.” Hozzátette, hogy ez már régóta így megy, régebb óta, mint mióta ő hivatalba lépett.

Ugyanakkor megvédte azokat, akik a rasszistának tartott konföderációs zászlót lengetik. Trump szerint ez is a szabad véleménynyilvánítás része. Szerinte ez csak a déli államokat jelképezi, és nem lehet kitörölni az egész történelmet, nem lehet elfelejteni, hogy Észak és Dél háborúzott egymással, mert különben újból harcolni kezdenének.

Demokrata ellenfeléről beszélve azt mondta, hogy Biden romba döntené az országot azzal, hogy megtriplázná az adókat. Szerinte ő és a radikális baloldal olyan állapotokat idézne elő az Egyesült Államokban, amilyenek most Venezuelában vannak, pedig egykor az volt a világ egyik leggazdagabb országa. Egyébként Trump szerint Bidennek a mentális képességei is hiányoznak ahhoz, hogy elnök lehessen: „két mondatot nem tud összerakni”.

Látszólag nem nagyon izgatja magát amiatt, hogy a felmérések szerint csökken a népszerűsége Bidennel szemben. Trump azt mondta, hogy ez 2016-ban sem számított, mert ezek szerinte kamu felmérések. (APNews)