A földi mágneses mező segítheti a kutyákat a tájékozódásban

ÁLLAT
2020 július 21., 11:43

Cseh és amerikai kutatók tanulmánya szerint a földi mágneses mezőt használhatják tájékozódási segédeszközként a kutyák – írja a PhysOrg. A prágai Cseh Élettudományi Egyetem, a Virginiai Műszaki Egyetem és a floridai Barry Egyetem szakemberei az eLife tudományos lapban közölték az eredményeiket.

Munkatársunk kutyája, Süsü 2 éves korában
photo_camera Munkatársunk kutyája, Süsü 2 éves korában Fotó: Rényi Pál Dániel

Korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy a kutyák általában az észak-déli tengely mentén helyezkedve vizelnek, ami azt sugallja, hogy képesek lehetnek a Föld mágneses mezejének érzékelésére.

A kutatók most két, alapvetően egyforma kísérlettel vizsgálták, hogy a kutyák tényleg képesek-e érzékelni a mágneses teret, és hogy használják-e azt a tájékozódáshoz.

A kutyákat mindkét esetben nyomkövetővel szerelték fel, kivitték őket a szabadba, majd hagyták őket futkározni. Az állatok minden esetben visszatértek ahhoz az emberhez, aki elengedte őket. Az egyetlen különbség az volt a két kísérlet között, hogy az elsőbe csak 4, a másodikba 27 kutyát vontak be.

A szakemberek megállapították, hogy a kutyák két fajta módon tértek vissza a kiindulási pontjukhoz: nyomkövetéssel, amikor ugyanazon az útvonalon haladtak visszafelé, mint amerre elindultak, és ilyenkor feltehetőleg a szaglásukra hagyatkoztak, illetve felderítéssel, amikor ismeretlen útvonalon haladva találtak vissza a kiindulási pontjukhoz.

A felderítéses visszatérések nagy százalékában a kutatók megfigyeltek egy különös viselkedést a kutyáknál. Mielőtt visszaindultak volna a kiindulási pontjukhoz, néhányszor fel-le szaladgáltak észak-dél irányban egy 20 méteres szakaszon. Ez a viselkedés a jelek szerint segítette a kutyákat abban, hogy betájolják magukat, ugyanis azok a kutyák, amik így jártak el, jobban teljesítettek a visszatérésben.

A kutatók úgy vélik, hogy az észak-déli irányú futkározás azt bizonyítja, hogy a kutyák a földi mágneses mezőt használják a tájékozódáshoz az ismeretlen környezetben.

A kutatók később egyebek között a szélirányt, a szélsebességet és a kutya nemét is számításba vették a visszatérésekkor, de egyetlen tényező sem befolyásolta az állatok tájékozódását. (MTI)