„Hétéves koromban nem ettem meg az ebédet, anyám azzal fenyegetett, hogy felköti magát”

„Iskola előtt egyik reggel kimentem vécére, ami külön állt a háztól. Anyám kikiabált, hogy kérek-e reggelit, mondtam, hogy igen, de mire beértem a konyhába, már mindent elpakoltak. Annyit mondtam, hogy de anya, én még nem is ettem, mire kirúgott az ajtón a teraszra. Annyira megijedtem, hogy be is pisiltem, aztán még kaptam egy hatalmas fülest is, miközben azt kiabálta, hogy én őt ne csicskáztassam. Később az iskolában észrevette a tanárnő, hogy tiszta lila a karom az eséstől, szólt az igazgatónak, aki valószínűleg felhívta a szüleimet. Amikor hazamentem anyám újra megvert, amiért azt mondtam az iskolában, hogy nekem nem adtak enni” – meséli a most 32 éves Attila.

A családon belüli gyermekbántalmazásról nagyon kevés szó esik, pedig a bántalmazott gyerekek talán még a bántalmazott nőkkel szemben is nehezebb helyzetben vannak, mert sok esetben nincsenek tisztában azzal, hogy a bántalmazás nem normális, nem elfogadott dolog, és teljesen ki vannak szolgáltatva a szüleiknek.

Pedig Magyarországon 2005 óta zéró tolerancia van a gyermekek testi fenyítésével kapcsolatban.Arról pedig talán még kevésbé tudnak a gyerekek, hogy hova lehet fordulni, ha mégis felismernék, hogy nincs rendjén, ami velük történik.

Sokszor nem értettem, miért vernek

A gyermekbántalmazásnak három fajtája van: lehet érzelmi, fizikai és szexuális, de a durva elhanyagolás is ide tartozhat.

Attila gyerekkorában az érzelmi és a fizikai bántalmazást is megtapasztalhatta a szülei részéről. Szegény családban nőtt fel, édesapja éjjeli őrként dolgozott, édesanyja pedig állattenyésztéssel foglalkozott.

Azt meséli, hogy az anyja rendszeresen megverte, és sokszor ő maga is úgy érezte, hogy megérdemelte, mert rossz fát tett a tűzre. Nagyon sokszor egész jelentéktelen apróságok miatt is verték. Például egyszer tyúkot vágtak, amihez volt egy fazék forró víz az udvaron, az akkor 5-6 éves Attila azonban nem vette észre és belelépett. Leforrázta a lábát, mégis az anyja vigasztalás helyett egy hatalmas pofont adott. De olyan is volt, hogy akkorát csapott rá ostorral, hogy majdnem szétrepedt a nadrágja.

Attila édesapja bár fizikailag sosem bántotta, de érzelmileg állandó terrorban tartotta a fenyegetéseivel.

„Mindig hadonászott felém bottal, karóval, de megütni nem ütött meg. Egyszer viszont el kellett menekülnöm tőle, mert nem úgy végeztem el egy feladatot, ahogy azt kellett volna. Széttörte a puskát a falon, amitől én annyira megijedtem, hogy beszaladtam a házba. Utánam jött és kitépte a bejárati ajtót a helyéről. A keresztszüleimhez menekültem, és három napig nem mertem hazamenni” – meséli.

Sokszor előfordult az is, hogy elhanyagolták Attilát. Például rendszeresen hagyta úgy otthon az anyja, hogy üres volt a hűtő és pénzt sem adtak neki ételre, az édesapja pedig az éjjeli őri munkája miatt nem tudott ebédről és vacsoráról gondoskodni. Többször előfordult, hogy Attilának az osztályfőnöke adott pénzt ételre.

Utólag Attila mindent azzal magyaráz, hogy a pénztelenségből fakadó frusztráció volt az oka a bántalmazásoknak. Azóta Attila elhelyezkedett egy banknál, édesanyja padig ma már egészen máshogyan viszonyul hozzá, sőt, unokájával, Attila kislányával is normális a kapcsolata.

Attila szerint azonban a gyerekkori sebek nagyban befolyásolták a személyisége alakulását, például ennek tudja be azt is, hogy hirtelen haragú, hogy néha a szüleiéhez hasonló alpári stílusban beszél.

Elmondjuk nekik, hogy nem ők a hibásak

A bántalmazást felismerő gyerekeknek van hova fordulniuk, csak erről kevesen tudnak. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 24 órás telefonszolgáltatást nyújt azoknak a gyerekeknek, akik bajban vannak vagy csak segítséget szeretnének kérni.

Idén január óta a segélyvonalat

• 191 esetben hívták családon belüli bántalmazás miatt,
• 425 esetben konkrét fizikai bántalmazás miatt,
• 310 esetben érzelmi bántalmazás miatt
• és 258 esetben szexuális bántalmazás miatt.

Az utóbbi három kategóriába eső hívások okai nem mind családon belül történtek, de az a gyakoribb.

Reményiné Csekeő Borbála, az alapítvány szakmai vezetője azt mondja, hogy az ő szolgáltatásuk abban különbözik a rendőrségtől, hogy a gyerekek anonimak maradhatnak, és a hatóságok csak akkor avatkozhatnak közbe, ha azt a gyerek kifejezetten kéri, és lemond az anonimitásról. Ez azonban egy nagyon nehéz döntés a gyerekek részéről, mert rettegnek attól, hogy ha szólnak, szétesik a család, ők pedig gyerekotthonba kerülnek. Másrészt pedig a családon belül történtek a mai napi tabutémának számítanak. Ezért évente 70-80 esetnél nincs is több, amikor konkrét beavatkozás, vagyis a hatóságok értesítése megtörténne.

A lelkisegély szolgálat legfontosabb feladata, hogy tudatosítsa a gyerekekben, hogy nem ők a hibásak azért, ami történt, ugyanis a legtöbb áldozat magát hibáztatja.

„Nem egy pofon, vagy egy kiabálás okozza a legnagyobb problémát, hanem az, hogy utána mit kezdenek magukról gondolni a gyerekek – magyarázza Reményiné Csekeő Borbála.A hívások leggyakrabban arról szólnak, a gyerekek szeretnék megszüntetni az erőszakot, illetve annak kiváltó okát, hogy például a szülők ne igyanak többet vagy ne kapjanak ki a rossz jegyért. A betelefonálók nagyobb része kamasz, 13 és 16 év közötti, és az ország legkülönbözőbb pontjairól telefonálnak, a borsodi tanyától a Rózsadombig.

Az alapítvány munkatársai megpróbálják feltérképezni a hívók környezetét, hogy van-e olyan rokon, tanár vagy edző, aki a gyerek segítségére lehetne. Felvilágosítják őket a vonatkozó gyermekjogi és gyermekvédelmi törvényekről, ha pedig szexuális abúzus gyanúja is fölmerül, akkor megpróbálják első körben orvoshoz irányítani az áldozatot. Az is fontos üzenet, hogy a családon belül történt dolgokról beszélni nem tabu.

Anyám azzal zsarolt, hogy megöli magát

Réka most már 28 évesen sokkal jobban átlátja, hogy édesanyja hogyan zsarolta egész gyerekkorában. Réka szülei elváltak, amikor kétéves volt, az anyja pedig ezután mániás depressziós lett. Rékának volt még két nagyobb testvére, de ők már nem éltek velük, ezért az anyja minden frusztrációját rajta töltötte ki.

„Folyamatos lelki terrorban tartott. Nem mehettem sehova, 16 éves koromig barátaim sem voltak. Ha pedig valamit nem úgy csináltam, ahogy ő akarta, például amikor hétéves koromban nem ettem meg az ebédet, akkor azzal fenyegetett, hogy felköti magát a padláson” – mondja Réka.

Réka 16 éves korától kezdve is csak úgy tudta elhagyni a házat, hogy kiszökött, hogy a barátaival találkozzon, de az anyja abból is problémát csinált, ha az iskolából hazafele beugrott a boltba. Miután szorosabb barátságot alakított ki a szomszéd lánnyal, az édesanyja azt is igyekezett megfúrni.

Egyszer viszont otthon hagyta két hónapra, mert a nagyobbik lányához utazott ki Németországba. Réka ekkor még csak 16 éves volt.

„Ha nem megyek ki erdőbe fát vágni és gallyakat gyűjteni, akkor megfagytam volna. A suli mellett nekem kellett vezettem a háztartást, de a számlákat nem tudtam befizetni. Alig aludtam abban a két hónapban, energiaitalon és croissant-on éltem” – meséli.

Réka pedig minderről azt gondolta, hogy teljesen normális. 16 éves korában viszont a barátnőjén keresztül megismert egy férfit, aki felvilágosította, hogy rossz az, ami történik vele. A férfi tanácsokat is adott arra nézve, hogy hogyan kerülje ki az anyja játszmáit. Réka ezért ezután hajnal négykor kelt, felöltözött, aztán egy órára visszafeküdt aludni, majd ötkor amilyen gyorsan csak tudta, elhagyta a házat, hogy ne találkozzon az anyjával. Iskola után pedig szintén a szobájába zárkózott.

Sokszor gondolt arra is, hogy az édesapjához szökik, de gyerekként tényleg elhitte, hogy az anyja öngyilkos lenne, ha elmenne.

Réka 18 éves korában viszont végleg összeveszett az anyjával, ekkor sikerült elköltöznie az akkori barátjához. Hatalmas megkönnyebbülés volt. Az anyjával azonban azóta sem rendeződött a viszonya, úgy érzi, hogy neki nincs édesanyja.

A most 27 éves Katát és testvérét is érzelmileg zsarolták a szüleik, pedig értelmiségi családban nőttek fel, mindkét szülőjük középvezető, de Kata szerint nárcisztikusak. Míg Katát érzelmileg bántalmazták, addig a testvérét fizikailag is, volt, hogy a 7 éves korában még az orra is vérzett, úgy megverték.

Katát verés helyett inkább hetekig tartó hallgatással büntették, különösen Kata édesapjának volt ez a kedvenc büntetési formája.

„Voltak szabályok, amiket be kellett tartanunk, és ezt úgy ellenőrizték, hogy követtek minket vagy a kollégáikat kérték meg, hogy kövessenek minket iskola után. Ha csak 5 percre is megálltunk hazafelé, mert összefutottunk valakivel, vagy elnyaltunk egy fagyit, akkor azt otthon mindig megtorolták veréssel és hallgatással” – mondja.

Kata kitűnő tanuló volt egy elit iskolában, de sportból és művészetből is jeleskedett, ez viszont az anyjának sosem volt elegendő. Ha pedig Kata valamilyen sikert ért el, akkor azt az anyja személyes sikernek élte meg, és megsértődött, amiért Kata a barátaival akarta megünnepelni.

Kata szerint a gyerekkori traumák torzították a személyiségét: képtelen kiállni saját magáért, a munkahelyén is lehajtott fejjel dolgozik. A szüleivel sem sikerült rendeznie a viszonyát, amikor 23 évesen terhes lett, akkor a 12. hétig folyamatosan nyomasztották, zsarolták érzelmileg, hogy vetesse el a gyereket.

Hol a határ, ahol jelezni kell a bántalmazást?

L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány létrehozója is találkozik családon belüli gyermekbántalmazással. Szerinte az érzelmi bántalmazást a legnehezebb bizonyítani, ezért a rendszer általában csak akkor lép működésbe, amikor már tettelegességig fajulnak a dolgok, és a bántalmazás már fizikailag is bizonyítható.

L. Ritók szerint nehéz eldönteni, hogy hol az a határ, ahol bele kell avatkozni egy család életébe. Ha fizikai sérülés van, akkor azonnal értesítik a hatóságot, de azzal nehéz mit kezdeni, amikor tudják, hogy a gyereket folyamatos érzelmi terror alatt tartják.

„Nehéz megérezni hol a határ, de ha tudod, hogy rossz az, ami a gyerekkel történik, akkor ezt tűzön-vízen keresztül kell vinni” – mondja.

Gyurkó Szilvia, a Hintalovon alapítvány gyermekjogi szakértője szerint éppen ez a kompetenciahatár a legkényesebb pontja ezeknek az ügyeknek: mikor kell jelezniük a rendszerben résztvevőknek, tanároknak, gyerekorvosoknak, védőnőknek, hogy baj van?

Szerinte ilyenkor azt a legfontosabb szem előtt tartani, hogy bárki tehet névtelen jelzést, és hogy nem a jelzést tevő feladata, hogy kinyomozza mi történt a gyerekkel, elegendő az, hogy ha úgy érzi, hogy egy gyerekkel nem bánnak jól.Ehhez föl kell ismerni a bántalmazás fizikai és lelki tüneteit, hogy például miért agresszív egy gyerek az iskolában vagy miért hord hosszú ujjú pólót nyáron. Azonban ezt sem a pedagógia karon, sem az orvosi, sem a jogi karon nem tanítják kötelezően.

„Bár már 2005 óta zéró tolerancia vonatkozik a testi fenyítésre, a szülőknek mégis kétharmada elfogadhatónak gondolja. Mi több, a büntetőjog-tankönyvek között is van olyan, ami elfogadhatónak mondja ki a házi fenyítést, tehát minden évben körülbelül 2000 olyan jogászt képzünk, akik ezt tanulják” – magyarázza Gyurkó.

Az igazságszolgáltatásban rendszerint az ügyész és a bíró érzékenységén múlik, hogy milyen ítélet születik gyermekbántalmazási ügyben. A rendőrök sem kapnak megfelelő mélységű külön képzést arra, hogy hogy kell egy ilyen ügyet felderíteni vagy egy gyereket kihallgatni.

Belgiumban például 300 órában képzik a rendőröket a gyerekek kihallgatására, évente plusz 80 órában pedig fogyatékossággal élő gyerekek kihallgatására. Itthon a Közszolgálati Egyetemen összesen 11 órában tanulnak mindenféle kihallgatásról. De gond az is, hogy a szakértői vélemények, amik egy-egy pernél döntő fontosságúak lehetnek, sem mindig megalapozottak kellően.

„Ma Magyarországon nagyjából 20-30 olyan pszichológus van, akinek van megfelelő minősítése ahhoz, hogy bántalmazott gyerekeket vizsgáljon. Innentől kezdve nagy a kockázata, hogy a gyermekbántalmazás »hitvitává« válik a bíróságokon, arról hogy igazat mond-e a gyerek, holott ennek professziónak kellene lennie” – mondja Gyurkó.

A gyerekek elleni családon belüli szexuális bűncselekményeket is sokszor nagyon nehéz bebizonyítani bíróság előtt. Ezzel a témával „Szörnyű, amikor egy hároméves kislány elmeséli, hogyan abuzálta az apukája” című cikkünkben részletesen foglalkoztunk.

Nehéz kezelni a problémát, ha az a nincstelenségből fakad

Egy budapesti családsegítő szerint a jelzőrendszeri tagoknak, rokonoknak, tanároknak visszatartó erő lehet az, hogy félnek a családtagok megtorlásától. Éppen ezért névtelenül is lehet feljelentést tenni. Nem is feltétlen terelődik rögtön jogi útra egy gyerekbántalmazásos ügy, ha nem haladja meg a bűncselekmény határát, tehát ha nincs súlyos sérülés vagy szexuális abúzus.

A családsegítő azt meséli, hogy a bűncselekményt nem meghaladó esetekben a gyermekjóléti szolgálat gondozásába veszi a családot, információkkal látják el a szülőket a gyereknevelésről, mert sokszor tapasztalják, hogy az a probléma, hogy a szülők nem tudják mit kezdjenek egy konfliktusos helyzettel, ezért ütnek. A családsegítő szerint az ilyen felvilágosító beszélgetés sokszor segít.

Azok azonban a nehéz esetek, ahol a bántalmazás mögött nem információhiány van, hanem nincstelenségből fakadó frusztráció, netán valamilyen szenvedélybetegség áll a háttérben. Ha viszont nem sikerül az alapproblémát megoldani, akkor nehéz segíteni a gyereknek.Ha a bántalmazás a gondozásba vétel után is fennáll, akkor a gyermekjóléti szolgálat a gyámhivatalhoz fordul, akik nem emelik még ki rögtön a gyereket, hanem javaslatot tesznek a védelembe vételre. A szülőknek ekkor konkrét lépéseket kell tenniük azért, hogy változzon a helyzet, például eljárni szenvedélybeteg-gondozóba, családgondozóval együtt dolgozni. Ha ez sem segít, akkor a gyereket kiemelik a családból és gyerekotthonba kerül.

L. Ritók Nóra azt mondja, ők úgy tapasztalják, hogy sokszor már az is segít, ha ő, vagy az alapítvány munkatársa azt mondja a családnak, hogy ha még egyszer külsérelmi nyomokat lát a gyereken, akkor a gyámhatósághoz fordul. Általában ez hatásos fenyegetés, mert egy család sem akarja, hogy elvegyék tőlük a gyerekeket.

Az egyik budapesti általános iskola igazgatója arról mesélt a 444-nek, hogy ők betartják a zéró toleranciát, és azonnal közbeavatkoznak, ha egy gyerekről kiderül, hogy bántalmazzák otthon. Ugyanakkor az igazgató belátása szerint ilyen esetben nem rögtön a gyermekvédelemhez fordul, mert azt nagyon lassúnak tartja, hanem inkább a jó szóban hisz. Amikor két diákon észlelték, hogy bántják őket otthon, akkor behívták a szülőket és egy pszichológus segítségével elbeszélgettek velük, ez pedig meg is oldotta az ügyet.

Nem vállalt gyereket, mert sosem tapasztalta meg az anyai szeretetet

Berni esete jól példázza azt, hogy milyen, amikor nem oldódik meg egy alapprobléma, hiába kerül a hatóságokhoz az ügy. A most 43 éves Berni édesanyja prostituáltként dolgozott, és függő is volt, amikor világra hozta Bernit. Azonnal lemondott róla, otthagyta a kórházban, de Berni nagyszülei a gondozásukba vették. Az anyja viszont rendszeresen járt hozzá, vitte el magával, és ilyenkor a férfiak, akik vele voltak, molesztálták, fogdosták Bernit.

Egyszer kiszaladt az egyik férfi elől a konyhába, ahol az anyja épp vizet forralt, amikor a kislány panaszkodni kezdett, hogy fogdossák, az anyja ezért ráöntötte a forralt vizet. A szomszédok hívták a mentőt, annyira megégett. Ebből aztán hatósági ügy is lett, de az anyja egy dorgálással megúszta, még csak távoltartási végzés sem született. Közben Berninek született egy öccse is, de mindketten rendszeresen voltak kitéve az anyjuk bántalmazásának.

Berni még csak 16 éves volt, amikor egy gázrobbanásban meghaltak a nagyszülők, és a lány annyira rettegett attól, hogy az anyjához került, hogy maga, önként jelentkezett egy gyermekotthonba, és azt mondta, ha nem veszik fel, akkor öngyilkos lesz. Végül őt is és a testvérét is felvették, de a testvére szerhasználó lett, amibe bele is halt, Berni pedig a mai napig nem heverte ki a gyerekkori sérüléseit. Azt mondja, hogy 35 éves koráig azért nem szült gyereket, mert úgy érezte, hogy belőle hiányzik az anyai szeretet, hiszen sosem tapasztalhatta meg, hogy milyen is az. Párkapcsolatot is nehezen tud csak fenntartani, mert fél az emberektől.

Gyurkó Szilvia szerint ahhoz, hogy változás álljon be a társadalom gondolkodásában a gyermekbántalmazásról, több évtizednek kell eltelnie.A svédeknél 1978-ban vezették be a zéró toleranciát, és ezt 20 éven keresztül tejes dobozokon, gyerekételeken is hirdették, a gyerekeket megtanították a testük szentségére, hogy például egy orvos is csak az ő engedélyükkel nyúlhasson hozzájuk. Mostanra pedig felnőtt egy olyan generáció, akik nem fogadják el a gyermekbántalmazást, a 18 év alattiaknak mindössze 1 százaléka tartja elfogadhatónak, hogy a szüleik megüssék őket, míg Magyarországon ez 49 százalék.

Ha még kiskorú vagy, és téged is érzelmileg, fizikailag vagy szexuális bántalmaznak, akkor bátran hívd a Kékvonal Gyermekkrízis Alapítvány segélyvonalát a 116 000-os telefonszámon! Címlapkép: Kiss Bence