Irán legkeményebb börtönébe szállították át a brit-ausztrál nőt, akit kémkedés vádjával ítéltek el 10 évre

külföld
2020 július 28., 04:49

Az egyik leghírhedtebb iráni börtönbe helyezték át a brit-ausztrál Kylie Moore-Gilbertet. A nő jelenleg 10 éves börtönbüntetését tölti, amit kémkedésért szabtak ki rá, és amit állítása szerint nem követett el. Gilbert Cambridge-ben végzett, majd a Melbounre-i Egyetem oktatója volt, szakterülete a közel-keleti politika. Két évvel ezelőtt tartóztatták le, és közel két évet töltött a teheráni Evin börtönben, ahol barátai beszámolói szerint a földön aludt, és sok időt kellett magánzárkában töltenie.

Kylie Moore-Gilbert
photo_camera Kylie Moore-Gilbert

Pár nappal ezelőtt derült ki, hogy az ország egyik legkeményebb börtönébe szállították át, ahol mindennapos az erőszak, és ahol jelenleg a koronavírus is pusztít. Mint a BBC írja, ez az a börtön, ahová a politikai foglyokat is zárni szokták.

Moore-Gilbertet 2018-ban vették őrizetbe, amikor egy konferencia meghívására érkezett az országba. A beszámolók szerint a rendezvény több résztvevője tartotta 'gyanúsnak' a tudományos munkáját, ezután jelentették az Iráni Forradalmi Gárdának, melynek tagjai a reptéren, már elindulása előtt vették őrizetbe a nőt. Zárt tárgyaláson ítélték el, sokáig még azt sem árulták el, hogy ki az, akit letartóztattak.

Arról semmiféle bizonyítékot nem lehetett látni, hogy miért találta az iráni bíróság megalapozottnak a kémkedés vádját. Nemcsak Moore-Gilbert, de az ausztrál kormány is számos alkalommal visszautasította a vádakat, melyet szerintük politikai okok tápláltak.

Moore-Gilbert a teheráni börtönből több levelet is ki tudott juttatni, melyekben arról írt, hogy elkülönítették a többiektől, és nem kap elég élelmet, illetve megfelelő gyógyszereket sem. Azt is állította, hogy az irániak felajánlották neki, hogyha a számukra kémkedne, rögtön szabadon engednék.

A koronavírus-járvány kitörésekor Iránban több mint százezer rabot engedtek szabadon, de Moore-Gilbert nem volt köztük.