Csontrákos volt egy dinoszaurusz

élet és halál
2020 augusztus 04., 07:28

Általában nem könnyű régen kihalt dinoszauruszok egykori egészségügyi állapotáról bármit megtudni, de a kutatóknak időnként szerencséje van: egy-egy előkerült csontról ki lehet nyerni olyan beteg szöveteket, melyekből megismerhetőek információk. Most is ez történt: a kanadai Albertában került egy nagyjából 75 millió éves csontot vizsgálva paleontológusok és patológusok egy, a mai napig velünk élő rákfajta nyomait fedezték fel.

photo_camera Fotó: Raul Lunia/leemage via AFP

A kutatók a mikrszkopikus vizsgálatok során az osteosarcoma jelenlétét fedezték fel. A csontrák ezen fajtája az emberekben is meg tud jelenni, a Smithsonian cikke szerint átlagosan egymillió emberből 3,4-nél bukkan fel. A kutatócsapat tanulmánya a Lancet című orvosi folyóiratban jelent meg, és ez számít az eddigi legalaposabban bizonyításának annak, hogy már a dinoszauruszok is lehettek rákosak.

A felfedezésnek nemcsak az őslénytannal foglalkozók számára lehet jelentősége, hanem a rák kialakulásáról és evolúciójáról is többet megtudhatunk általa. Catherine Foster, a George Washington Egyetem paleontológusa szerint ha az emberekben és a dinókban ugyanaz a fajta csontrák jelenik meg, az azt is jelenti, hogy a csontrák még az emlősök és a hüllők külön ágának kialakulása előtt, több mint 300 millió évvel ezelőtt megjelent.

A vizsgált csont nem egy magányos lelet volt, hanem számos Centrosaurus sok csontját tartalmazó leletegyüttes egy darabja. A feltételezések szerint egy nagyobb falkányi Centrosaurust mosott el egy hirtelen áradás. Maradványaikat 1989-ben tárták fel, és egy alsó lábszárcsontot már korábban kiemeltek a kutatók, mivel furcsa sérülés nyomait fedezték fel rajta.

Évekkel később, egy véletlen beszélgetés közben jutott arra a paleontológus David Evans és a patológus Mark Crowther, hogy érdemes lenne alaposabban is megvizsgálni a csontot. Számos kutató bevonásával azt hamar megállapították, hogy valószínűleg nem csonttörés miatt néz ki furcsán a lelet, és egyre gyanúsabb volt, hogy a dinórák egy bizonyítéka lehet a kezükben. Újabb és újabb vizsgálatok után sikerült végül igazolni az osteosarcoma jelenlétét.

Korábban is voltak paleontológusok, akik a rák jelenlétére utaló jelekre találtak leletekben, de ez az eddigi legalaposabb bizonyítása ennek. A nyomok alapján a rák amúgy meglehetősen előrehaladott lehetett ebben a Centrosaurus-ban, és a feltételezések szerint más testrészeiben is jelen lehetett már. De a dinó mégsem a rákban halt meg, megelőzte ezt az áradás, ami az egész falkával végzett.