Iszonyatos robbanás rázta meg Bejrútot

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Fülsüketítő robbanás volt kedd délután Libanon fővárosának kikötőjében. Az első jelentések szerint legalább tízen meghaltak és több százan megsérültek, de ezek a számok meredeken emelkedhetnek.

Az épületek ablakait akár 10 kilométerrel messzebb is betörte a légnyomás, sokakra rászakadt az álmennyezet. A város fölött vörös füstfelhő lebeg.

Fotó: ANWAR AMRO/AFP

A libanoni állami hírügynökség azt írta, hogy egy tűzijátékokat tároló raktár kapott lángra, és ezt egyes felvételek is megerősítik:

A város lakóinak beszámolói és Twitterre feltöltött videói szörnyű pusztításról tanúskodnak, az utcákon felfordult és összetört autók, megrongálódott épületek, romok alá szorult emberek. A CNN-nek egy bejrúti lakos 

földrengéshez hasonlította azt, amit átélt, pedig több kilométerre volt a kikötőtől.

A robbanás ideje sokakban keltett gyanakvást már az első pillanatokban, ugyanis hamarosan ítéletet hirdetnek az egykori miniszterelnök, Rafik Haríri meggyilkolása ügyében. Vele egy autóba rejtett pokolgép végzett 2005-ben, és az ügyben a Hezbollah négy feltételezett támogatója ellen indult eljárás távollétükben.

A keddi robbantásban megsérült Haríri egykori irodája is.

 (CNN, BBC, Haaretz)

A 2018-as országgyűlési választáson elmaradt az ellenzéki összefogás, a Fidesz pedig újra kétharmados többséget szerzett. Az ide vezető titkos tárgyalásokról, és a színfalak mögött zajló belső küzdelmekről szól a MAKRO legfrissebb száma. Magyari Péter, a 444 egyik legismertebb oknyomozó újságírója hónapok át készített háttérinterjúkat a hazai politikai élet legbefolyásosabb szereplőivel, és ezek alapján keresi a választ a magyar demokrácia alapkérdésre: “Leváltható-e még választásokon a kormány?”

Megveszem a Makrót