Müller Cecíliát emberi helytállása, keresztény hitvallása, szakmai tudása és áldozatos tevékenysége méltóvá tette az Államalapító Szent István-emlékéremre

ünnep
2020 augusztus 14., 06:50

Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetéssel jutalmazzák Müller Cecília országos tisztifőorvost. Spányi Antal megyés püspök, a civil elismerés kuratóriumának elnöke elmondta: a kitüntetés 2004-es alapításakor a Szent István-i értékrend hangsúlyozása volt a cél, hogy olyan ember kapja a díjat, aki életével és tevékenységével is példát tud mutatni az egész magyar társadalomnak.

Például Müller Cecília ebben az évben mindenkinél többet beszélt a kézmosásról:

link Forrás

A kitüntetés hírére örömét fejezte ki Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is, aki a város legértékesebb civil díjaként említette az elismerést. Ez Spányi Antal szerint azt jelenti, hogy a város vezetői is a Szent István-i értékrendet tartják követendőnek.

Müller Cecília országos tisztifőorvos Röszke közelében, a magyar-szerb határnál 2020. augusztus 6-án.
photo_camera Müller Cecília országos tisztifőorvos a megnövekedett migrációs nyomásról tartott tájékoztató után Röszke közelében, a magyar-szerb határnál 2020. augusztus 6-án. Fotó: Rosta Tibor/MTI/MTVA

A kuratórium elnöke szerint az idei díjazottnak, Müller Cecília országos tisztifőorvosnak a népegészségügy érdekében végzett munkája joggal váltott ki elismerést az egész magyar társadalomban.

Példaértékűnek nevezte a tisztifőorvosnak a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállását, valamint azt is kiemelte, hogy 2010-ben a vörösiszap-katasztrófa elhárításának irányítását is ő végezte regionális tisztifőorvosként.

Müller Cecíliát emberi helytállása, keresztény hitvallása, szakmai tudása és áldozatos tevékenysége egyaránt méltóvá tette az Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetésre

- jelentette ki Spányi Antal.

Csurgai Horváth József, a városi levéltár igazgatója elmondta: már tizenhetedszer adják át a rangos civil elismerést, amelyet legutóbb, tavaly Korzenszky Richárd, a tihanyi bencés apátság nyugalmazott perjele kapott. Müller Cecíliát a kuratórium tagjai idén egyhangúlag javasolták a díjra. Az elismerést kedden adják át Székesfehérváron. (MTI)