Így adta át Jani bá a Kossuth- és Széchenyi-díjakat a 36. sz. Orbán Viktor Úttörőcsapat augusztus 20-ai ünnepségén

Milyen az az iskolai ünnepség, ahol a jó tanulók nem Szabó Pál Őszi szántás című novelláskötetét kapják jutalomként, mint én a kommunista igazságtalanságok történetének legfelháborítóbb pillanatában, hanem 15-17 millió forintot? Ennek a kérdésnek a megválaszolása végett mentem el a Parlamentbe megnézni, hogyan adják át manapság a Kossuth- és Széchenyi-díjakat.

A 36. számú Orbán Viktor úttörőcsapat ünnepségét a Nemzet Nagytornatermében, vagyis a Parlament Kupolatermében tartották. A Parlament a régi jobbosok meg az új komcsik idején olyan volt, mint a napközi, ahonnan a felügyelő tanár délután háromkor lelépett cigizgetni: teljes káosz és anarchia, mindenki arra szaladgált, amerre csak tetszett neki. Hát ennek réges régen vége, nekünk is a XIII-as kapuhoz legközelebbi kis belső udvaron kellett várakoznunk zárt alakzatban, amíg egy Hivatalos Személy fel nem vezetett minket a Kupolaterembe.

Mondjuk nem bántam meg, mert a cigizőudvar tökéletesen hozta a nagyatádi buszpályaudvar hangulatát 1988 teléről, amikor annyira ártatlan voltam, hogy amikor megszólalt egy reszelős hang a hátam mögül, hogy “Gyújtasz, testvérem?”, én abban a reményben pördültem meg, hogy egy régivágású anarchista fog ott állni, a kezében két Molotov-koktéllal, amik közül az egyiket biztatóan felém nyújtja, vagy esetleg a húgom, de legnagyobb meglepetésemre egy hímnemű, félrészeg tirpák sorkatonával találtam szemben magam, a kezében egy bontott doboz Szofival.

A parlamenti udvar a megfelelő hangulatot az ótvaros, áporodott cigibűzzel hozta, de ez sem szegte a kedvem, hiszem megtekinthettem, amint a lelkesen pöfékelő Németh Zsolt külügyi bizottsági elnök euroatlanti álmokat szövöget egy szalonkabát hosszúságú atillába burkolózva.

A Kupolateremben visszafogottabb volt a hangulat. Nem is csoda, hiszen a közönség olyan volt, mintha valami MMA-s eseményen lettünk volna: decens nénik és tiszteletreméltó külsejű bácsik kavarogtak és beszélgettek halkan, azoknak az embereknek az irigylésreméltó higgadtságával, akik tudják, hogy ma is minőségi lesz a büfé. Tiszteletadásból hárman is Fekete György mintájú hófehér apródfrizurát villantottak. A hatvanas süvölvények persze itt sem bírtak magukkal, ők fullba nyomták a bulit: Ladányi Andrea táncművész a koronával, Káel Csaba MÜPA-igazgató, filmügyi biztos és Fidesz-krónikás pedig Schmitt Pállal pózolva fotózkodott.

Végre elkezdődött az ünnepség, hogy már a gordonkahangú szpíker első mondatai megmagyarázzák, miért maradt el a lelkes smúzolás az esemény előtt: az úttörőcsapatunk névadója, Orbán Viktor nem tudott eljönni az EU-s teendői miatt, így be kellett érnünk a föci-töri helyettesítőtanárral meg a technikatanárral, vagyis az Áder János bácsi - Kövér Laci bácsi-duóval.

A szpíker 2 mondata után a jelentős számban jelenlévő, mókás jelmezt viselő katonák kicsit hasznosították magukat, amennyiben páran közülük összeálltak egy rövid kürtölésre, azzal bevonult a két tanár, más, még hülyébb zubbonyt viselő katonák behoztak egy adag történelmi zászlót, aztán elénekeltük a Himnuszt. Fura, hogy a Himnusz után itt nem volt üvöltözés, mint a meccsen, jó ötlet lenne bevezetni.

Áder tanár úr emelkedett szóra. Először az tűnt fel, hogy olyan furcsán motyog, mint a bölcsőszájú hal, aki bevállalta, hogy az ő pofazacskójában tarthatják az alsós ivadékok jelmezbálját. Aztán az lett a feltűnő, hogy megállás nélkül 1848. március 15-éről beszél, felidézve Z. bácsit, a piás töritanárt, akit annyira megkevert a kevert, hogy a március 15-i ünnepségen az oroszokat kezdte éltetni, míg észre nem vette, hogy a rajtitkár hevesen mutogat neki valamit. Hirtelen nem is értettem a helyzetet, míg rá nem ébredtem, hogy bár augusztus 20-a előestéje van, ez igazából egy március 15-ei ünnepség, amit a maga idejében azért nem tartottak meg - hiába hirdették már ki a díjazottak nevét is - mert a koronavírus-járvány azt megakadályozta. A dolog azért nem ugrott be elsőre, mert a járvány miatt elmaradt esemény pótlásán senki, úgy értem a jelenlévő 2-300 fős, hetvenes átlagéletkorú tömegből és a megjelent politikusok közül egyetlen egy ember sem hordott maszkot, a díjak átadásakor pedig mindenki kezet fogott.

A Tanár úr annyira visszarángatott az időben, hogy réges régi szenvedélyemnek hódolva elkezdtem a füzetembe firkálni, megalkotva az Áder János a puszta hangjával elaltat egy gyapjas mamutot című egészoldalas grafikát.

Mire a Jani bá kimondta, hogy “emlékké nemesült áldozat”, az egyik áldozata, az előttem ülő, áttört kék növényi ornamentikát és vastag gyöngysort viselő asszony nyaka már egészen természetellenes szöget zárt be a fejével. “Majd forgathatod, hogy ha megszólal a Laci bá!” - gondoltam magamban rosszmájúan, de kiderült, hogy Kövér tanár úr ma sajnos nem beszél, csak átad.

Az átadás közben a következőket tudtam feljegyezni:

• Berczelly István basszbariton operaénekes olyan hatásosan tud meghajolni, mint rendkívüli és meghatalmazott vatikáni nagykövet.
• Ha váratlan balesetben meghalna Maxi Jazz, a Faithless frontembere, Dörner György bármikor beugorhatna a helyére, olyan jó trance-esen tudja széttárni a karját a közönség felé.
• A Kossuth- és Széchenyi díjasok visszafogott emberek, de ha megjelennek a Kaláka tagjai, belőlük is kijön a varacskos rocker.
• Hiába volt akkora MSZMP-s, mint a Kilián-laktanya, a jobboldali értelmiség Elvis Presleyje Bíró Zoltán.
• Liszkay Gábor érdemei között nemcsak a gigantikus kormányzati médiaalapítvány létrehozása sorolható fel, hanem az is, hogy olyan egyenes háttal tud kimenni a díjátvételhez, bármiféle súlypontemelkedés nélkül, mint egy hatalmas, korcsolyázó pingvin.

Az eseményt majdnem megakasztotta egy közbekiabálás. A közbekiabáló én lettem volna, de az utolsó századmásodpercben sajnos úgy döntöttem, hogy mégsem védem meg nyilvánosan szegény Szombathy Gyulát, pedig az ismert kabarészínész minősített bullying áldozata lett: a szpíker első helyen azzal indokolta meg a Kossuth-díját, hogy “karakteres megjelenése” van.

Az ünnepség végén elénekeltük a Szózatot, fotózkodtunk egyet a Kupola alatt, hogy a felügyelők figyelmének lankadását kihasználva egyedül lépjek le. Jól el is tévedtem az alagsorban. Pont, mint a kommunisták alatt!