A koronavírus miatt idén kevésbé fogyasztottuk túl a Föld erőforrásait

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

A koronavírus-járvány következtében visszaesett annak üteme, ahogy az emberiség évről évre feléli a Föld erőforrásait, állítják a kérdéssel foglalkozó kutatók. A Guardian cikke szerint ezért a túlfogyasztás napja, azaz az a nap, amikor az emberiség kimerítette a Föld éves megújuló erőforrásait, idén tavalyhoz képest három héttel később jön el: július 29-e helyett augusztus 22-én. 

A nemzetközi Global Footprint Network kutatása szerint a járvány okozta korlátozások miatt 9,3 százalékkal mérséklődött az emberiség ökológiai lábnyoma a tavalyi év azonos időszakához képest. De attól még így is messze vagyunk, hogy elég legyen számunka a földnyi erőforrás, jelenleg is 1,6 Földre lenne valójában szükség, hogy az emberiség jelenlegi életmódja fenntartható lehessen. 

A Global Footprint Network vezetője, Mathis Wackernagel szerint ugyan az idei adatok bátorítóak, de sokkal több előrelépésre lenne még szükség, ráadásul tervezett, nem pedig katasztrófa okozta változtatásokra. 

A túlfogyasztás napjának három hetes elcsúszása a legnagyobb éves váltás a számítások kezdete, azaz az 1970-es évek óta: azóta az egyre növekvő fogyasztások miatt évről évre előrébb kúszott a dátum. Wackernagel szerint az emberiség gyakorlatilag egy piramisjátékot hozott létre, a jövő generációk kárára, hiszen folyamatosan éljük fel a jövő generációk erőforrásait. 

Kisebb visszaesések már korábban is előfordultak, a 2008-as válság például öt nappal tolta vissza a túlfogyasztás napját. 

Az idei visszaesésbe sokat számított, hogy jelentősen visszaesett a széndioxid-kibocsátásunk, illetve a járvány következtében mérséklődött az ipari erdőgazdálkodás tevékenysége is. 

A 2018-as országgyűlési választáson elmaradt az ellenzéki összefogás, a Fidesz pedig újra kétharmados többséget szerzett. Az ide vezető titkos tárgyalásokról, és a színfalak mögött zajló belső küzdelmekről szól a MAKRO legfrissebb száma. Magyari Péter, a 444 egyik legismertebb oknyomozó újságírója hónapok át készített háttérinterjúkat a hazai politikai élet legbefolyásosabb szereplőivel, és ezek alapján keresi a választ a magyar demokrácia alapkérdésre: “Leváltható-e még választásokon a kormány?”

Megveszem a Makrót