Egy hét szünet után Kim Dzsongunt észleltek Észak-Koreában

külföld
2020 augusztus 26., 07:45

Kim Dzsongun szokás szerint váratlan felbukkanásával cáfolta az egészségi állapotáról szokás szerint terjedő pletykákat. A BBC jelentése szerint az észak-koreai diktátor az állampárt egy értekezletén jelent meg, ahol a hatóságokat az országot fenyegető Bavi tájfun, illetve a koronavírusjárvány jelentette fenyegetésre figyelmeztette.

Az AFP francia hírügynökség által utánközölt felvételt a képaláírás szerint augusztus 20-án adta ki az észak-koreai állami hírügynökség a Koreai Munkáspárt 7. központi bizottságának augusztus 19-i 6. plenáris üléséről. Ezen az ülésen ruházott át feladatokat a húgára.
photo_camera Az AFP francia hírügynökség által utánközölt felvételt a képaláírás szerint augusztus 20-án adta ki az észak-koreai állami hírügynökség a Koreai Munkáspárt 7. központi bizottságának augusztus 19-i 6. plenáris üléséről. Ezen az ülésen ruházott át feladatokat a húgára. Fotó: STR/AFP

Ez utóbbiba bele is lehet látni dolgokat. Észak-Koreában hivatalosan eddig senki se fertőződött meg. Egy gyanús esetről számoltak csak be, ami után le is zártak egy, a déli határhoz közeli várost. De a megfigyelők nyíltan hangoztatott kételyei ellenére is hivatalosan kitartottak amellett, hogy egy koronavírusos eset se volt még az országban. A BBC ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy ezt egy ideje már nem hangoztatják az állami propagandában.

A megfigyelők szerint amúgy az elszegényedett, rendre áruhiánnyal küzdő órszágban komoly pusztítást végezhetne a koronavírus, ha széles körben kezdene terjedni.

Kim Dzsongun egészségi állapotával kapcsolatban azután reppentek fel pletykák, hogy nemrég újabb feladatokat ruházott át húgára. Kim Jodzsongra. De Kim egészségi állapota rendre spekulációk tárgya, és a pletykák eddig minden esetben hamisnak bizonyultak, írja a BBC.