5358-an vettek részt az önkormányzati köztisztviselők sztrájkjában

Feliratkozás a Járvány hírlevélre

Minden hétköznap elküldjük, amit a járványról tudni érdemes. Iratkozz fel, és vigyázzunk egymásra!

Véget ért a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által meghirdetett háromnapos sztrájk, amelyben - különböző időpontokban és időtartamban - 5358 munkavállaló vett részt, és amelynek céljaival a szakszervezet az önkormányzati köztisztviselők döntő többsége egyetértett, közülte pénteken az MKKSZ sztrájkbizottsága.

A közlemény szerint az önkormányzati dolgozók az összefogás, a közös érdekérvényesítés jegyében az ország szinte minden részén szerveztek valamilyen tiltakozó, figyelemfelhívó megmozdulást. Ugyanakkor jelezték, hogy az alaptörvényben rögzített dolgozói joggyakorlást, a sztrájkban való részvételt igen jelentősen korlátozta a politikai kiszolgáltatottság, és az egyéni egzisztenciák féltése.

Az MKKSZ azért hirdetett szeptember 2-4. között sztrájkot, mert szerinte az évek óta megoldatlan tisztességes bérnövekedés és az életpályamodell hiányán túl az önkormányzati forrásokat érintő kormányzati elvonások az önkormányzati intézményekben dolgozó szociális, kulturális, oktatási, egészségügyi és hivatali alkalmazottak foglalkoztatási biztonságát is veszélyeztetik. Közölték, ezen súlyos problémák megoldásáról szerettek volna tárgyalni a sztrájk előtt és annak ideje alatt is a kormányzat képviselőjével.

 Érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány az Alaptörvényt és a köztisztviselők sztrájkjogát szabályozó sztrájkmegállapodás normáit nem tartotta be, egyeztetési kötelezettségének sem tett eleget, és a tárgyalásokat törvénysértő módon megtagadta.

Fel kell tenni a kérdést: mi a következménye a kormányzati törvénysértésnek? Mi legyen a folytatás?” - írta  Boros Péterné MKKSZ-elnök a záródokumentumban.

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem