A Magyar Rektori Konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) egyeztetést kezdeményezett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) helyzetéről.

A Magyar Rektori Konferencia pénteken azt közölte az MTI-vel, az egyeztetésre - amely szeptember 8-án lesz az ELTE-n - szóló meghívást az egyetem vezetése, az egyetem fenntartójának vezetője és az egyetemi hallgatói önkormányzat vezetője is elfogadta a meghívást.

Az egyeztetést azért kezdeményezte a két szervezet, mert úgy látják, hogy az "erősebb kijelentések" inkább mélyítik a szakadékot a fenntartó és az egyetem között, a megoldáshoz pedig párbeszédre van szükség.

A struktúraváltást mindkét szervezet előremutató folyamatnak tartja, azonban határozott álláspontjuk, hogy csak akkor vezethet eredményre, ha a fenntartó és az egyetem is azonos elképzelések mentén kezdi meg az együttműködést, egyébként az egyetem és a hallgatók is sérülnek a folyamatban, tették hozzá közleményükben

Az SZFE vezetősége és a szenátus is lemondott szeptember elsejei hatállyal tisztségéről, attól a naptól az intézmény fenntartója a Színház- és Filmművészetért Alapítvány, a kuratórium elnöke pedig Vidnyánszky Attila.

Arról, hogy Vidnyányszky Attila hogyan foglalta el az intézményt, korábban részletesen is írtunk. Az intézmény vezetése Vidnyánszky kinevezése óta lemondott, az egyetem Vas utcai épületét pedig diákok foglalták el, akik csak akkor hajlandóak távozni, ha lemond az új, a NER által kinevezett kuratórium. A hallgatók vasárnap élőláncot is szerveznek az SZFE és a Parlament közé, péntek délután pedig szimpátiatüntetés zajlik majd az épület előtt.

Arról, hogy az SZFE siettetett és az érintettek részéről nem támogatott modellváltása hogyan került egyszer már szóba a Rektori Konferencia tagjai előtt június végén, Upor László számolt be az SZFE rendkívüli hírlevelében, érdemes az egészet hosszabban idézni:

„Június utolsó napján az az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tartotta tisztújító plenáris ülését a Magyar Rektori Konferencia (MRK). A teljes magyar felsőoktatási intézményrendszer képviseletét ellátó szervezet plénumát a 64 rektor(i feladatokat ellátó egyetemi vezető) alkotja. Az ülés fő feladata az éves beszámoló elfogadása és az új vezetőség megválasztása volt. Vendégként megjelent és felütésként előadást tartott Palkovics László miniszter. A véletlen – a pulpitus tájolása és a díszterem ülésrendje – úgy hozta, hogy jegyzeteiből felpillantván azonnal e beszámoló szerzőjére esett a díszvendég pillantása. Nem tudni, vajon eleve így tervezte-e, vagy remek helyzetfelismerése és ösztönei diktálták, mindenesetre a „modellváltás” előnyeit és szükségességét kidomborítani hivatott félórás beszéd első jónéhány percét egyedül az SzFE-nek szentelte. Derűs hangnemben felidézte előző heti találkozónkat, illetve a hallgatókkal folytatott „párbeszédét”, és némiképp színpadias értetlenséggel kommentálta, hogy van egy (egyetlen!) olyan intézmény, amely nem látja (még) be, micsoda áldást hoz az alapítványi átállás. És persze megismételte azt a könnyeden férfiasnak vélt fordulatot, hogy ő bizony nagy örömmel invitálná személyesen a kuratóriumba Udvaros Dorottya művésznőt. A továbbiakban a jól ismert táblázatokkal és ábrákkal illusztrálva ecsetelte a modellváltás – illetve a „fokozatváltás a felsőoktatásban” – előnyeit és máris szemmel látható eredményeit. Beszédét befejezvén a miniszter – és a kíséretében érkezett Bódis József államtitkár – távozott, úgyhogy örök talány marad, akadt-e a jelenlévők között, aki lényegi kérdést tett volna föl – netán kommentárt fűzött volna az elhangzottakhoz.

Az éves beszámoló elfogadása után soron kívül szót kért Bolvári-Takács Gábor, a Táncművészeti Egyetem rektora, a Művészeti Egyetemek Rektori Széke (MERSz) elnöke. Messziről indított példázata végén azzal zárt, hogy az SzFE átalakításának erőltetett tempója káros, hiszen semmiféle átalakítás nem lehet igazán eredményes, ha nem áll rendelkezésre elég idő az érésre. Bolvári rektor e hasznos felvezetése után könnyű volt szólásra emelkednem. Az MRK deklaráltan az egyetemek érdekvédelmét szolgáló szervezet, a miénkhez hasonló modellváltás pedig hamarosan a teljes felsőoktatásra kiterjed – legalábbis a tervek szerint. És miután nagyon nem mindegy, hol miképp megy végbe, kötelességemnek éreztem, hogy megszólaljak. Megerősítettem, milyen káros és veszélyes az indokolatlan sietség. Felidéztem, hogy az egyetem ellen régóta folyó kampány rendkívül rossz atmoszférát teremt, a folyamatos hitelrontás hatalmas károkat okoz, a fenntartó tiszta szándékainak legalábbis ad némi vajszínű árnyalatot, az SzFE közösségének pedig minimális esélyt sem nyújt arra, hogy az esetleges előnyöket meglássa. Sokadszor elismételtem, hogy valódi demokráciában az érintettek résztvevői, nem pedig elszenvedői az efféle átalakulásnak. Igyekezzünk, hogy ne az utóbbi legyen a jellemző – erre próbáltam kifuttatni a monológomat. Alig három nappal a borítékolható kimenetelű parlamenti szavazás előtt nem várhattam, hogy az MRK bármilyen akciót, vizsgálatot vagy nyilatkozatot akár csak fontolóra is vesz, nem számítottam semmiféle közös kiállásra, de őszintén meglepett a tökéletes visszhangtalanság, a termet megülő – akkor közömbösnek ható – csönd. Kérdés, kommentár nem hangzott el.

Annál váratlanabb volt, hogy az ülést követő közös vacsorán mennyi panasz és biztatás, mennyi egyetértő és együttérző megjegyzés hangzott el a kisebb asztaltársaságoknál – szinte mindenki szájából. Különös érzés volt: sokkal inkább elszomorító, mint megnyugtató.”