Hogyan lehet nyálcsorgatással és virágkoszorú-fonással egészségesebb társadalmat építeni?

Körülbelül ötvenen ülünk néma csendben napnyugtakor egy szentbékkállai mezőn, lehajtott fejjel és nyitott szájjal várjuk, hogy elkezdjen folyni a nyálunk a tenyerünkben szorongatott kis marék homokra. Ez volt az első közösségi program, amin részt vettem a Bábel nevű felnőtt táborban és az első néhány percben nem csak undorítónak, de elképesztő hülyeségnek is gondoltam az egészet. Aztán hamar feltűnt, hogy majdnem lehetetlen a feladatot végrehajtani. A nyelési reflex persze hasznos, segít életben maradni, de ez a nyálcsorgatós gyakorlat azt is eszembe juttatta, milyen sok mindent akarok állandóan kontrollálni az életemben, mennyire nehéz néha elengedni magam, relaxálni, nem csinálni semmit, akár csak tíz percig csendben nyáladzani néhány kedves idegen társaságában.

De lehet, hogy valakinek valami teljesen más jutott eszébe erről, ez csak egy rövid kis program volt a rengeteg közül, a felnőtt táborban mindig történik valami, amibe be lehet kapcsolódni, szomatikus mozgás, virágkoszorú-fonás, funkciótlan gépek építése, tempe (indonéz fermentált szója étel) készítése, automatikus írás workshop, képzőművészeti és zenei kísérletezések.

A Bábel tábor egy meglepően inspiráló emberkísérlet, ahol lehet bambulni, játszani, vitatkozni, úgy csinálni, mintha sosem léteztek volna azok a dolgok, amik a hétköznapokban mindannyiunkat nyomasztanak. Mégsem arról van szó, hogy újra gyerekek akarunk lenni, hanem arról, hogy miért nem hagynak minket felnőttként élni.

„A legnagyobb különbség egy fesztivál és egy felnőtt tábor, vagy legalábbis a Bábel között, hogy nekünk nagyon kötött programunk van: reggel korán kelünk, majd jóga, kiscsoportos foglalkozások, közös étkezések, délután és este közös programok, beszélgetések, előadások. Semmi sem kötelező, de a hangsúly a napközbeni eseményeken van és nem a hajnalig tartó bulizáson. Fontosabb, hogy a programokon igazán tudjunk egymásra figyelni és kommunikálni, ezért muszáj kialudni magunkat” - meséli a tábor egy átlagos napjáról Solymár Fanni a Bábel egyik alapítója, aki az ELTE-n és a Képzőn szerzett diplomát, és amikor nem a Bábelt szervezi, akkor is kulturális programok létrehozásában vesz részt. Három évvel ezelőtt az Indonéziában képzőművészként dolgozó, építész végzettségű Petrányi Lucával közösen határozták el, hogy kipróbálják a táborozást.

„Létezik már csomó fesztivál, alkotótábor, szabadegyetem, buli. Azon gondolkoztunk, mi nincs még, illetve mi hiányzik nekünk ezekből. Megfigyeltük, hogy nagyon sok ismerősünk a budapesti kocsmázások alatt soha nem arról beszélget, hogy mivel foglalkozik, vagy miben van éppen nagyon benne. A tudásunkat nem osztjuk meg egymással, sőt egyre inkább arról szól ez a világ, hogy csak pénzért adjuk oda a tudásunk” - mondja Luca, aki szerint pont emiatt lett az első tábor központi témája a „törzs”. A tematikával arra bátorították a résztvevőket, hogy mindenki dobjon be valamit a közösbe és Luca szerint ezt a bábeliek azonnal meg is értették. „Nem csak az olyan operatív dolgokról van szó, hogy mindenkinek segíteni kell a mosogatásban vagy a tűzifagyűjtésben. Történtek meglepő, spontán dolgok is, például, mikor valaki csak annyit tudott, hogy a téma a tudásmegosztás és lehozott egy hordozható EEG készüléket.”

A Bábel táborban a résztvevők talán azon dolgoznak a legtöbbet, hogy a táborozók és táboroztatók között egyre kevésbé lehessen különbséget tenni. Ha valaki délelőtt festeni tanul, az lehet, hogy délután már másokat tanít brazil tánclépésekre és vacsorára annak a főztjét eszi, akit épp csak egy nappal korábban ismert meg, mikor közösen építették a zuhanyzót. „Ha elmegy az áram, tök mindegy, ki áll melletted, együtt tudjátok megtalálni a probléma okát” - foglalja össze Fanni. Ezzel a struktúrával a bábeliek azt szeretnék elérni, hogy egy olyan jól működő közösség alakuljon ki, ahol bárki őszintén megoszthatja a gondolatait. A tábor alapítói épp ezért nem is szeretik magukat szervezőnek nevezni, a szervezést már most is egy nagyobb csapat végzi, és úgy érzik, minél jobban megoszlik a felelősség, annál erősebb a közösségi élmény.

Luca szerint ennek a modellnek persze lehetnek kudarcai, de ők ezt másképp nevezik. „Végülis az egy kudarc volt, hogy nem tudtuk megtartani idén az éjszakai bulikat a helyi csendrendelet miatt, de ezt mégsem éltük meg rosszul. Ha egy eseménynél, mondjuk egy fesztiválnál hangsúlyosan különválnak a szervezők és a fesztiválozók, akkor jogosan érezheted magad dühösnek, hogy »fú, én befizettem és mégsincs ez a fellépő«. De amint az van, hogy közösen nyaralsz a barátaiddal és nincs vacsora, mert elégettétek az összes cukkinit, akkor az teljesen másképp van értékelve.”

A tábor elnevezése azonban nem a káoszra utal. „Azért találtuk ki a Bábel nevet, mert annak ellenére, hogy közös a buborékunk, mégis nagyon sokfélék vagyunk” - emeli ki Luca. „Már három éve intenzíven osztjuk meg egymással a gondolatainkat, de hiába jövünk hasonló családokból, hasonló környezetből, ez még így is nagyon nehéz. Nem arról van szó, hogy összevesznénk dolgokon, de amikor megismersz más nézőpontokat, akkor azzal muszáj kezdened valamit. Még ennyi év után is azt érzem, hogy ezt rohadt sokat kell gyakorolni, és ugyanígy másoknak is, hogy aztán egyszer tágabb értelemben véve is tudjuk egymással beszélgetni.”

A Bábel tábor tulajdonképpen egy reakció arra a frusztrációra, amit az alapítók szerint a magyar fiatalok azért éreznek, mert jelenleg nem igazán képesek hallatni a hangjukat. „A mi generációnk cselekvőképtelennek érzi magát a jelenlegi politikai helyzetben” - mondja Fanni. „Ahogy az emberek az állampolgári kötelességüket próbálják gyakorolni, az egyszerűen már nem elég eszköz ahhoz, hogy ebben a rendszerben változást lehessen elérni. Menj el szavazni, menj el tüntetni, önkénteskedj, de a végén ezzel semmire sem mész, bedarálnak körülötted mindent, intézményeket, szervezeteket, embereket. Szerintem ez okozza a legnagyobb bénultságot.”

Luca szerint is a korszak terméke az a fajta felnőtt tábor, amivel ők kísérleteznek. „Ettől a bénultságtól könnyű letargiába esni, ezért is fontos élmény akár csak egy hétre megtapasztalni együtt, milyen lenne egy ideális világ. Lehet azzal kritizálni minket, hogy ez egy alternatív valóság, ami csak menekülés. Mi inkább úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi helyzettel párhuzamosan gyakorljuk azt, ami majd talán a jövőnket megalapozza.”

A csapat nem szeretné növelni a Bábel létszámát, úgy érzik, az 50-60 fős tábor ideális. Mindenkit arra biztatnak, hogy szervezzen saját tábort, abban bíznak, hogy a több kis csomópontból később akár egy hálózat is kialakulhat.

Fanni szerint a Bábel nem azért exkluzív esemény, mert bárkit ki akarnának rekeszteni. „Egy ilyen élményt csak egy kis közösségben tudsz megtapasztalni. Ez a fajta bizalom a magyar társadalomban jelenleg hiánycikk.”