A rendőrség arra jutott: még szabálysértésnek sem minősül letakart lajstromszámú csónakról megzavarni egy ellenzéki rendezvényt

politika
2020 szeptember 07., 04:01

A tavalyi őszi önkormányzati kampány egyik emlékezetes pillanata volt, amikor Karácsony Gergely programbemutatóját letakart lajstromszámú csónakból zavarták meg kapucnis alakok hangos cirkuszi zenével.

Tavaly decemberben még arról érkezett hír, hogy a rendőrség nyomozást indított az ügyben, mert a lajstromszám letakarása felvetette az egyedi azonosító jellel való visszaélés gyanúját, ami akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Kicsi volt az a hajó

A Népszava cikkéből most kiderült, a kapucnisoknak nem kell aggódnia, a rendőrség megszüntette az eljárást.

Nem követettek el bűncselekményt, de még szabálysértésről sem lehet beszélni,

közöle a lappal a BRFK.

A BRFK azzal érvelt, hogy 20 méternél kisebb hajókra nem vonatkoznak olyan szigorú szabályok, mint például az autósokra, ahol a rendszám letakarása valóban bűncselekmény. Ez a hajó pedig 5,2 méter volt. A Népszava szerint ugyanakkor ez az érvelés erősen sántít: a 20 méternél kisebb hajókról szóló kormányrendelet is világosan rendelkezik arról, hogy a járműveken jól olvashatóan és letörölhetetlen módon fel kell tüntetni az azonosítót. Más esetekben pedig egyáltalán nem ilyen elnéző a rendőrség a kishajó-tulajdonosokkal szemben - idéznek például egy esetet a Zsaru magazinból, amikor a Tisza-tónál már azért is eljárást indítottak, mert valaki nem tartotta magánál a lajstromszámot is tartalmazó hajólevelet.

Nincs ügy

A lap szerint az akció elkövetője Á. Zoltán volt, aki egyben a motorcsónak tulajdonosa is, ő pedig a fideszes vezetésű XXI. kerület cégének, a Csepeli Városgazda Zrt.-nek az alkalmazásában áll. Amikor felhívták, hogy az ügyről kérdezzék, annyit mondott:

„Nem tudom, miről beszél! Nincs ellenem eljárás!”

- és letette a telefont. (Népszava)