Saját kezűleg, a családtagjaival újította fel az egykori Börzsöny Múzeum épületét az igazgatója, sírva nevetős lett a leírás a kalandjaikról

A maga tragikomikus módján rendkívül szórakoztató cikket írt Batizi Zoltán, a korábban Börzsöny Múzeum néven ismert szobi muzeális gyűjtemény vezetője arról, hogy a kvázi-múzeum dolgozói elég pénz híján hogyan álltak neki saját maguk, hogy felújítsák a munkahelyük szétrohadt épületét.

Az alaphelyzet az volt, hogy az 1945 utáni években épült ház félszuterén pinceszintjéhez azóta se nagyon nyúltak hozzá, ezért a falak vizesedtek, pergett a vakolat és dohszag terjengett. A néprajzi gyűjtemény ráadásul szükségmegoldásként 50 éve a padláson volt. Mivel az intézmény szeretne gyűjtemény helyett ismét múzeumi rangot kapni, ezt a raktárat át karték költöztetni egy földszinti, pormentes helyiségbe.

A tervezett munkákra egy vállalkozótól 5 millió forintos ajánlatot kaptak, de ennyi pénzük messze nem volt és az EU-pályázaton sem nyertek. Ezek után 2019-2020-ban szinte semmire sem költöttek a béreken és a közüzemi számlákon kívül, így össze tudták spórolni az építőanyagok árát, majd nekifogtak okosban.

“2019 végén mélyen leárazott járólapokra találtam rá, idén olcsó ablakokat, valamint csemperagasztót és más anyagokat vásároltunk”

- rúgta be a bulimotort a régész-muzeológus Batizi.

Aki hamar megtapasztalhatta, hogy egy odaadó muzeológusnál csak egy odaadó múzeumlátogató lehet keményebb:

“A járólapok és a beton feltörését, a falak menti árkok kiásását, a kiásott föld elszállítását és más, szakértelmet nem igénylő munkákat a múzeumi dolgozók és a múzeumi baráti kör tagjai végezték.”

Majd bebizonyította, hogy szó szerint szemétből is lehetséges nagy dolgoat kétrehozni, ha erre kényszerül az ember:

“Egy műemlékes építész barátom tanácsára a falak menti árkokba a föld helyére kőréteget helyeztünk, így szellőzhet az alapozás. A kőréteg valójában a feltört betondarabokból állt. Így nem kellett sem kőanyagra költenünk, sem a bontási törmelék elszállításáért százezreket fizetnünk.”

Hogy milyen fontos a jó munkahelyi hangulat, azt semmi sem illusztrálja jobban annál, hogy

“A falak mellől kitermelt földet a 22 éves személyautóm után kapcsolt kölcsönkért utánfutóval vittük el az egyik teremőrünk faluszéli telkére, ahol ingyen lerakhattuk.”

Ami azután következett, az önmagában is megáll úgynevezett csehszlovák típusú édesbús novellaként:

“Az új betonréteg simítását a tervek szerint társadalmi munkaként a nyugdíjas kőműves apósom végezte volna úgy, hogy öcsém és én keverjük és talicskázzuk a betont. Ez több százezer forinttal olcsóbb lett volna, mint a piaci ár. Sajnos egy szoba lebetonozása után apósom hirtelen kórházba került. Mást nem tehettem, én léptem a helyébe. Régészként ilyen munkát még nem csináltam, az első helyiségek felületére nem vagyok büszke, de a végén már kevesebbet hibáztam. A lapozást viszont már burkolóval végeztettük.”

Aki pedig csuklóbó szokta szidni a kereskedelmi tévék néphülyítrő műsorait, az szálljon gyorsan magába, hiszen:

“Kivétel az iroda, amit ifj. Virág Sándor (a Ninja Warrior döntős helyezettje) simított és aztán ő is lapozta. A baráti körünk tagjaként így támogatta a múzeumot. Édesapja lakatos, ő az apósomtól kölcsönkapott öreg betonkeverőt segített megjavítani.”

Az egész kaland itt olvasható el.

(via muemlekem.hu via merényi dániel fb)