Naponta hétezren kérnek koronavírus-tesztet Magyarországon

Egészségügy
2020 szeptember 09., 15:01

Míg márciusban a 19 év alatti koronavírussal fertőzöttek száma kilencven volt, mostanra ez megváltozott, egyértelműen a fiatal felnőtt, 20-29 év közötti, korosztályt érinti a megbetegedés, és ezért is alacsonyabb a halálozási arány, közölte az országos tisztifőorvos az IME egészségügyi szaklap online konferenciáján szerdán. Müller Cecília hangsúlyozta:

most, a második hullám idején is a kockázati csoportokba tartozók - idős, krónikus betegek - védelmére kell koncentrálni.

Az országban naponta hétezren kérnek tesztet, ezért növelni kellett a tesztek szállításához szükséges betegkocsik számát, mondta. Müller egy kérdésre válaszolva elárulta, hogy ha lesz vakcina, akkor mindenképpen az első vonalban dolgozóknak kell megkapni elsőként: az egészségügyben dolgozóknak, majd a magas kockázatú csoportokba tartozóknak, illetve az ország közszolgáltatásában részt vevőknek, valamint a pedagógusoknak. Hozzátette:

"megvan az az ütemterv, amely alapján az oltóanyagot biztosítani fogjuk."

(MTI)