Keleti húslevesért a Nyugatira

hirdetés
2020 szeptember 15., 10:58
ad

Nem véletlen a címben olvasható képzavar, és bár Japán felé sem feltétlen abba az irányba indulnánk el, most mégis az egykori Skála Metró áruház Nyugati térre néző teraszán kóstolhatjuk a keleti ország klasszikusait a Nebuta étterem jóvoltából.

photo_camera Fotó: Balkanyi Laszlo/All rights reserved

Akinek viszont a japán gasztronómiáról a sushi ugrik be, rögtön csalódnia kell, hiszen a Nebutanál nem ehetünk avokádó makit, továbbá a California roll sem képezi az étlap részét. Mindez azonban pont azért történik, mert a tulajdonosoknak eltökélt szándéka volt, hogy bemutassák a hazai közönségnek, mennyire másképp is lehet gondolkodni a japán konyháról, valamint hogy átmenetet képezzenek a street food és az á la carte éttermek között.

Ilyen értelemben a Nebuta el is érte a célját, kialakításában letisztult formavilágot hoz: a tágas térben még a nehéz, vírusos időkben is szellősen képes egyszerre akár hetvenöt fő befogadására is; áraiban pedig közép-felsőkategóriát képvisel, ám ennek is megvan az oka.

photo_camera Fotó: Balkanyi Laszlo

Mint arról a Nebuta étterem dolgozói beszámoltak, az ételek alapanyagait gondos válogatás után, a legjobbnak ítélt beszállítóktól szerzik be, de az étterem színvonalát jellemzi, hogy fő fogásaikat hosszú órákon át készítik, mielőtt az asztalra kerülnek.

Nem kivétel ez alól ramenjük sem, sőt. A ramenre amúgy is nagyon büszkék: gazdag, különleges ízű tésztás húslevesként aposztrofálják, némileg leegyszerűsítve tehát a jól ismert hazai húsleves keleti kistestvéreként emlegetik. Csakhogy amíg a nagyi húslevese három-négy óra alatt simán elkészül, addig a Nebuta ramenjének alaplevét 24 órán át főzik, hogy elérje a kívánt minőséget. Erre persze nem lenne alkalmas hangulatos látványkonyhájuk a Nyugati téren, ezért aztán a ramen alaplevét nem is a helyszínen készítik, hanem egy közeli konyhán, amit valamiért úgy képzelünk el, hogy nyitás előtt fél órával érkezik egy páncélozott kisautó, amiből egy óriási kondért vesznek ki, és a kondér fegyveres kisérettel teszi meg az utat a Nebuta konyhájáig, de ez csak azért van, mert túl sokat Netflixeztünk a karanténban. Mindenesetre receptjük olyannyira titkos, hogy a pontos elkészítési módot a legtöbb dolgozó sem ismeri.

photo_camera Fotó: Balkanyi Laszlo/All rights reserved

Kínálatuk között tízféle főétel létezik és bizony hiába leves, a ramen is ide tartozik. A Nebuta csapata - követve a japán hagyományokat - az ételeket elkészülésük pillanatában rögtön felszolgálja az európai hagyományoktól eltérően. Ez ad lehetőséget arra miszerint egyes japán hagyományok szerint nincs is annál jobb, mint belemártogatni a katsut a ramenbe.

Az étterem üzletvezetője úgy véli, a japán konyha előszeretettel használta fel az európai ötleteket és alakította azt saját képére, ezért aztán nemcsak a ramen, hanem a katsu is emlékeztet a vasárnapi ebédekre, hiszen nem más, mint egy különlegesen elkészített rántott hús. Akárcsak a ramen, ez is többféle ízben érhető el a Nebutában, mi ottlétünkkor a hosszúkarajos változatát kóstoltuk meg, és el kell mondjuk, hogy a hús amit elénk tettek nyomokban sem volt száraz, valószínűleg ennél omlósabban nem is lehet kisütni a hosszúkarajt.

A séfjük ennek titkát abban véli, hogy meggyaszói mangalicájuknak előszerettel alkalmazzák a zsírosabb részét, valamint a pankómorzsát is megemlíti, ami a japán konyha válasza a honi panírra. A megfelelő pankómorzsa felkutatását igazi kihívásként jellemezte, ám úgy tűnik, sikerült megtalálni az ideális kombinációt. Akinek még így is túl száraz a karaj, könnyedén belemártogathatja azt a ramenbe, és máris megtapasztalhatja, hogy mekkora ötlet a levest együtt fogyasztani a főétellel.

photo_camera Fotó: Balkanyi Laszlo/All rights reserved

Végül még kötelező volt megkóstolnunk a szilvás gyozát és a madártejet is, bár ekkora már nem sok szabad hely akadt a gyomrunkban. A madártej szerepeltetése is csak addig meglepő az étlapon, amíg nem látjuk, hogy a Nebuta tényleg a magyar hagyományokhoz legközelebb álló japán ételeket kívánja az asztalunkra tenni. Miután kivégeztük hát a húslevest és a rántott húst, jöhetett a gyoza, amihez a szilvalekvárt azért társították mert cél a legjobb magyarországi alapanyagok ötvözése volt a japán gasztronómiával. Igazi kulináris élményben részesültünk, amikor befaltuk a kettőt együtt. Olvasóinknak is javasoljuk, hogy ha betérnek a Nyugati téri étterembe a desszertre hagyjanak helyet, mert megéri.

photo_camera Fotó: Balkanyi Laszlo/All rights reserved

Összességében a Nebuta egy felső-középkategóriás fast food étterem, ami a gondosan válogatott alapanyagoknak és a körültekintő elkészítési módnak köszönhetően sikeresen ötvözi a magyar konyhát a japánnal úgy, hogy közben mindenki számára elérhetővé- és nem utolsó sorban megismerhetővé teszi azt. Megéri kipróbálni.

Nebuta japán étterem
Budapest Nyugati tér 1.
nebuta.hu