Október 1-jén kezdhetnek sztrájkolni az SZFE dolgozói

444 Hírlevelek
Hírleveleink házhoz visznek mindent, amit tudni kell.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) elfoglaló hallgatók és az oktatók közös sajtótájékoztatóján a hvg.hu beszámolója szerint bejelentették, hogy  az SZFE rektorhelyettese és kancellárja, mint munkáltató, valamint az SZFE dolgozóit képviselő sztrájkbizottság közti egyeztetés a sztrájkkövetelésekről szeptember 23-án kezdődik, és hét napon át zajlanak majd. Ha a sztrájkkövetelések nem teljesülnek, akkor október 1-jétől az SZFE dolgozói sztrájkba lépnek.

Az SZFE dolgozói szeptember 10-én jelentették be, hogy benyújtották sztrájkköveteléseiket a kormányhoz. Mint akkor írtuk, az egyetemi dolgozói azért lépnének sztrájkba, mert szerintük az SZFE új fenntartója által az egyetem közösségére erőltetett alapító okirat és szervezeti és működési szabályzat (szmsz) „a munkavállalók érdekeit is sértik”. Olyan mértékben csorbítják az egyetem autonómiáját, „hogy ez előbb vezetőségünk és szenátusunk lemondását eredményezte, majd hallgatóink tiltakozásul elfoglalták az egyetemet. Mivel a fenti alapdokumentumok a munkavállalók érdekeit is sértik, az SzFE dolgozói a sztrájk eszközével csatlakoznak az autonómiáért folytatott küzdelemhez” - állt a sztrájkba lépők sajtótájékoztatón felolvasott közleményében.

Az egyetemi dolgozók sztrájkbizottsága azt követeli a kormánytól, hogy

  • garantálja az alkotás, az oktatás és az egyetem szabadságát,
  • állítsa vissza a szenátus modellváltás előtti jogköreit,
  • hogy az egyetem belső működését önrendelkező, demokratikus úton, a szenátuson keresztül az egyetemi közösség határozhassa meg,
  • garantálja, hogy az egyetem rektorát, intézetvezetőit, osztályvezetőit demokratikus úton, a szenátusi képviseleten keresztül az egyetemi közösség választhatja meg,
  • garantálja, hogy nem csökkentik az egyetem pénzügyi forrásait.

A hétfői sajtótájékoztatón a diákok közölték, hogy hiába fordultak Palkovics László innovációs és technológiai miniszterhez, aki jelenleg a fenntartó alapítvány alapító jogainak gyakorlója.

„A miniszter úr teljesen elzárkózik a hallgatókkal való kommunikációtól és a hallgatói autonómia garanciáinak biztosításától, ezért alaptörvényben biztosított alapjogaink védelme érdekében jogi lépéseket teszünk” 

– idézte a hvg.hu a héffői bejelentést. Eszerint a hallgatók az alapvető jogok biztosához és az oktatási jogok biztosához fordulnak, hogy megvizsgálják az autonómiájukat sértő intézkedések és mulasztások során létrejött alapjogi visszásságot eredményező helyzetüket. 

Az SZFE-n kialakult helyzetet egy riportvideóban foglaltuk össze:

Már nyomdában a MAKRO

Lépj be a Körbe október 20-ig, hogy október végén neked is küldjünk egy tiszteletpéldányt.

Belépek
Kapcsolódó