2,5 milliárd forintot ad Tihanynak a Magyar Turisztikai Ügynökség

POLITIKA
2020 szeptember 24., 06:26

Igen nagy összeget, 2,5 milliárd forintot kapott Tihany a Magyar Turisztikai Ügynökségtől különböző turisztikai tervei megvalósítására, írja a 24.hu. A támogatás ténye az önkormányzat oldalán közzétett előterjesztésből derül ki. Máshonnan nagyon nem is derülhetett ki, a 24.hu a nyáron cikksorozatban dolgozta fel, hogy az MTÜ szinte titokban osztogat százmilliós támogatásokat.

Ezekre a pénzekre nem nyílt pályázatokon kell pályázni, és arról sincs nyilvánosan elérhető információ, hogy kik és milyen szempontok szerint döntenek arról, hogy ki kapjon támogatást. A kiutalt összegek alapján azonban egy válogatási szempontra azért lehet következtetni. A támogatottak vagy fideszes vezetésű települések, vagy a kormánypárttal jó viszonyt ápoló üzletemberek vállalkozásai. Jutott belőle 300 millió forint Paár Attilának, aki a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a volt üzlettársa, de jutott hárommilliárd a fideszes vezetésű Balatonfürednek, és, mint fent írjuk, a szintén fideszes vezetésű Tihanynak is jutott 2,5 milliárd. Közben a 24.hu szerint ellenzéki városok még a korábban beígért turisztikai támogatást sem kapják meg.

A támogatásokról nem csupán azt nem tudni, hogy kik és milyen alapon ítélik oda, hanem leginkább semmit. Nincs nyilvános lista arról, hogy kiknek ítéltek meg támogatást, azokra csak véletlenül lehet rábukkanni ilyen önkormányzati előterjesztésekben.

Tihanyban amúgy azt tervezik, hogy a pénzből 400 férőhelyes parkolót építenek a kikötő mellé, illetve kialakítanak egy kulturális negyedet és "fejlesztik" a félsziget "táji és rekreációs minőségét", jelentsen ez bármit.