Azért gyűltek össze a Gólyafészek étteremben, mert egy embert a halála után szerettek volna a helyére tenni

Rendkívüli hírlevél
Amit azonnal tudni kell

Csupán 120 napot élt a „Vésztői Tanácsköztársaság”, de mély nyomokat hagyott mindenkiben, aki átélte. 

1944. október 6-án a Vörös Hadsereg megszállta a Viharsarok 11 ezer lelkes nagyközségét, ahonnan ekkor már a közigazgatás a teljes apparátusával, rendfenntartásával, csendőrségével elmenekült. A településre a biztos éhínség és káosz várt. Ekkor lépett színre a helyi fogadós (egyesek szerint kuplerájos), egykori vöröskatona, kalandor, önjelölt köztársasági elnök: Rábai Imre. A sok „nyakig szegény” kubikos közül kilógott a világot látott, nagy darab férfi, aki a '19-es Tanácsköztársaság bukása után Romániába menekült, majd 1922-ben Bulgárián keresztül Törökországba ment, ahol vasútépítésen dolgozott. Tíz évet töltött ott, végül Dél-Amerikában kötött ki, és csak 1936-ban tért haza Magyarországra.

A megszállás után Rábai barátaival, rokonaival együtt átvette az irányítást Vésztőn, és pár hónap alatt létrehozta azt a típusú diktatúrát, amit Rákosiék később csak fokozatosan, évek alatt építettek ki az egész országban. 1944 őszén földet osztott, elhagyott lakásokat utalt ki, segítőivel széthordták az elhurcolt zsidók javait, erdőrészeket vágtak ki, hogy elláthassák tüzelővel a lakosságot, gabonát, lisztet, vetőmagot koboztak el, és osztottak szét a vésztőieknek. 

A kommunista párt vezetősége és a megyei közigazgatás növekvő aggodalommal figyelte Rábai ténykedését. Többször figyelmeztették, hogy nem önállósíthatja magát. Végül már Révai József, a párt főideológusa személyesen látogatott el az ország szélén fekvő Vésztőre, hogy elbeszélgessen a baloldali elhajlóval. De Rábai ettől csak vérszemet kapott. Úgy döntött kiszakítja Vésztőt az országból. Minden kivülről jövő utasítást megtagadott, betiltotta a pártokat, fegyveres határőrséget állított a település szélére, egyesek szerint már arról beszélt, hogy egy folyosón keresztül csatlakozni akar a Szovjetunióhoz, sőt a kisgazda lap, a Kis Újság 1945. október 14-i cikke szerint a vörös posztós lovon közlekedő, színarany fogazatú „köztársasági elnök” hadat üzent Gyulának.

Gazdag Gyula rendező 9 évvel Rábai halálát követően levelet írt a rövid életű kommunista köztársaság szemtanúinak, amiben 1979. október 24-ére baráti találkozóra hívta őket a Gólyafészek étterembe, ahol számos akkor fontos szereplő, például Rábai testvére vagy Rábai egykori ellenlábasa, Szobek András megyei kommunista párttitkár is megjelentek, és heves vitába kezdtek a múlt eseményeiről, és a különc elnökről. Erről a találkozóról szól a Bankett című dokumentumfilm. 

Gazdag filmjei nem hagyományos dokumentumfilmek, szinte semmiben nem hasonlítanak azokra az alkotásokra, amik a Netflixen mennek. Nincsenek benne jól beállított interjúk, nem fogja a néző kezét egy kellemes hangú narrátor, nincsenek benne riporteri felvezetők, se kérdések. A dolgok itt, csak úgy, a kamera szeme láttára megtörténnek. A Bankett látszólag annyiból áll, hogy egy hófehér, szépen megterített hosszú asztalhoz leül két tucat idős ember, majd megvacsoráznak, közben elvitatkoznak a régi időkről. Valójában pedig olyan, mint  egy klasszikus dráma első felvonása, amiben a hős egyszer sem bukkan fel, minden szereplő csak beszél róla, de mindenki másképpen emlékszik rá, másképpen vélekedik róla. A Bankett miközben elvileg egy valós, megtörtént eseményről szól, arról mesél a legtöbbet, hogy milyen lehetetlen küldetés az emberi emlékezet által megismerni a múltat, és hogy a látszat ellenére a dokumentumfilm, mint műfaj, sokszor nem visz közelebb az igazsághoz, mint a fikció. 

Gazdag filmjét 3 évig  nem engedték nyilvánosan levetíteni, majd 1982-ben a bemutató után tarolt a Magyar Filmszemlén. Rendező: Gazdag Gyula; Szerkesztő: Roska Katalin; Operatőr: Zádori Ferenc; Vágó: Fekete Katalin; Hang: Korbely Lajos, Peller Károly; Gyártás: Katona Péter, Simon Péter

(A videotéka rovatunkban a megosztók mélyén porosodó kincseket kaparjuk elő. Ha lát ilyet, küldje el nekünk az acsd@444.hu-ra! Korábbi videotékás cikkeink.)