Az MTI nem hozta le a DK közleményét, amiben kiálltak Fekete-Győr mellett

POLITIKA
2020 szeptember 29., 14:02

Megtagadta az MTI Barkóczi Balázs, a DK szóvivőjének "El a kezekkel Fekete-Győr Andrástól!" című közleményének a kiadatását, mivel az az állami hírügynökség szerint az sérti mások személyhez fűződő jogait. A Demokratikus Koalíció közleménye:

DK: El a kezekkel Fekete-Győr Andrástól!

Vádat emelt Polt Péter, korábbi fideszes képviselő-jelölt, legfőbb ügyész a Momentum több politikusa, például Fekete-Győr András ellen. Az Orbán-rezsim ugyanúgy próbál most lejáratni ellenzéki politikusokat, mint a DK-s Varju Lászlót, akit a köztévében bántalmaztak a biztonsági őrök.

A vád most hivatalos személy elleni erőszak, amely szerintük a 2018-as, a Parlament elé szervezett tüntetéseken valósult meg. Ez az orbáni diktatúra újabb önleleplező megnyilvánulása. A DK követeli az eljárás megszüntetését, kiállunk ellenzéki politikustársaink mellett. Ami most történik, az a szabad véleménynyilvánítás elfojtására tett jogi kísérlet. Az üzenet egyértelmű: a Magyarországot egyre mélyebb válságba sodró Orbán-kormány semmitől nem riad vissza az ellenvélemények megszüntetése érdekében.