Divatőrület: ki az a hülye, aki lelkesen elrohan, hogy vegyen magának egy Lidl-színű, Lidl-logós edzőcipőt, és főleg miért?
Miért?
MIÉRT?
A szerkesztőségi levelezésben hétfőn kora délután pillantottam meg a “ma kezdte el arulni a Lidl a sajat markas cipot-papucsot” című theadet. Tényleg arról van szó benne, hogy az olcsójánosokat megcélzó bolthálózat a saját logójával és színeivel díszített sportcipőt, papucsot és pólót kezdett árulni, ami már több európai országban konzumhisztériát okozott, és hogy egy rakás hazai boltból néhány óra alatt eltűntek a szándékosan kis darabszámban árult cuccok, amiket a neten már többszörös áron kínálnak.
De ezen a ponton miért ugrottam fel azonnal az ebédlőasztaltól, ültem motorra és robogtam el Óbuda távoli, idegen, innen 7-8 kilométerre eső tájaira?
Könnyű a válasz: azért, mert újságíró vagyok, ez meg egy vadonatúj konzumkulturális jelenség, amiről érdemes tudósítani.
Na de a végén miért vettem egy pár 39-es és egy pár 46-os Lidl-cipőt ötezerért?
Erre már nem annyira könnyű válaszolni, ezért kezdtem gondolkozni rajta már a motoron ülve.
Az egész jelenség friss egyébként. A sztori 2019. április elsején indult azzal, hogy a németországi Lidl viccből kiposztolta egy Lidl-színeket és logót viselő sportcipő kamufotóját. A kép akkora online sikert aratott, hogy 2019. őszén egy kisebb marketingakciót szerveztek rá: azok között, akik egy alkalmazás segítségével a lábukra varázsoltak egy pár, akkor fizikalag még nem is létező Lidl-cipőt, majd megosztották azt, 400-an ilyen, az akció miatt legyártott cipőt nyertek. Idén pedig elkezdték nagyobb mennyiségben gyártatni és a legkülönbözőbb országokban, alkalmanként szándékosan kis mennyiségben és direkt nagyon olcsón piacra dobni azt.
A közönség reakciója mindenhol hasonló volt: az iróniavezérelt hipszterek és gimnazisták hordákban támadtak, a kollekció órák alatt eltűnt a boltokból, hogy a cuccok egy része azonnal megjelenjen a másodlagos piacon, ahol akár az eredeti ár százszorosát is elkérhették értük, de ami a durvább, a négy-ötszörösét általában tényleg ki is fizették. Nálunk mintha szerényebb lenne a hype, de háromszoros árakkal azért könnyű találkozni:
Amikor kora délután megérkeztem a kiszemelt óbudai Lidl-be, némi előzetes levelezgetés és online csekkolás alapján már tudtam, hogy addigra sok budapesti boltból már eltűntek a népszerűbb méretek, főleg az ötezres cipőből, a gyorsan reagáló divatkövetők diadalmasan posztolgatják az új szerzeményeik fotóit és a piactereken megjelentek az első hirdetések, többszörös áron kínálgatva a cuccokat.
Ebben a boltban úgy tűnt, hogy akik ugrottak a poénra, azok már nyitás után, reggel megrohanhatták a készletet. A Lidl-ruháknál ugyanis nem találtam gomolygó tömeget, a választékot viszont addigra alaposan lerabolták. A maradék alapján itt is úgy tűnt, hogy erre a poénra valamiért a férfiak a fogékonyabbak, 40-esnél nagyobb cipő ugyanis nem maradt egy darab sem, kisebb viszont volt minden méretből.
Itt inogtam meg először - vagyis az első adandó alkalommal megadtam magam - és vettem egy párat a gimis lányomnak. De két gyerekem van és a másiknak 46-os a lába, úgyhogy mentem tovább a következő bolthoz, az óbudai temetőnél. Itt már találtam nagy méretben is.
Most, hogy megvolt a zsákmányom, újra magamnak szegezhettem a kérdést: miért akarna bárki is annak a boltláncnak a színeibe és címerébe öltözni, amiről az embernek annyi jut eszébe, hogy
- olcsó
- megszokhatatlanul hülye márkanevei vannak
- a pénztárnál minden alkalommal el kell szenvedni a Modern Ember Legnagyobb Próbatételét, a 173 megvásárolt basz villámgyors lepakolását a szándékosan korcs méretűre szabott pénztár utáni pultról, miközben a pénztáros úgy néz rád, mint Orbán apuka, aki mellé Elton John apuka ült be a padba a szülői értekezleten
A “ciki = menő” effektus?
Jó pár ironikus lepradivat-hullám indult ilyen alapon, gondolj csak a pár évvel ezelőtti Fila-táska-hisztériára. De ez a mi esetünkben nem igazán lehet a megoldás, hiszen ez vadonatúj dolog, a Lidl csak 2020-ban kezdett el saját márkás cipőt, papucsot és zoknit árulni, azt is csak néhány ortszágban, így még egyáltalán nem alakult ki konszenzus abban, hogy akkor ez most bénán ciki, simán ciki, nagyon ciki vagy annyira ciki, hogy már menő.
Röhögés a prolikon?
Lehet, hogy a LIDL-cipő-jelenségnek egyszerűen ugyanaz a gyökere, mint a Való Világ, a Big Brother, a Jersey Shore és a többi hasonló valóságsó kultúraformáló sikerének, miszerint az emberek szeretnek röhögni a prolikon, mert ha kiröhögik őket, azzal saját maguknak és a környezetüknek is azt bizonyítják, hogy ők maguk nem is akkora prolik? Lehet, de nem hiszem, hogy ennyire szimpla lenne a megoldás. A Lidl hiába az egyik legolcsóbb bolthálózat, ikertestvérével, az Aldival együtt baromi sok nemproli is vásárol náluk rendszeresen. Ezért a Lidl-ben vásárlókat úgy általában nem igazán lehet leprolizni annyira, mint mondjuk a műkörmöt viselőket.
Pont ezért jöhet számításba, hogy a mától Lidl-cipőben grasszálók igazából a prolikon röhögőket röhögik ki ezzel.
Az eddig elsorolt magyarázatokban egy közös van: a lényeg szempontjából tökéletesen mindegy, hogy pont a Lidl sajátmárkás ruháiról van szó, a jelenség pont ugyanez lenne, ha bármelyik nagyobb boltlánc próbálkozna hasonlóval.
Na és mi van akkor, ha nem ez a helyzet, hanem igenis azért lett szinte azonnal kultusztárgy a cipőkből, mert éppen a LIDL dobta őket piacra? Ebben az esetben a hype hátterében a
modern kapitalizmus baloldali kritikája
állhat. A Lidl-t ugyanis sokszor vádolták azzal, hogy abszurd, szintre parodisztikus módon zsákmányolja ki a munkavállalóit. Azok után, hogy kiderült, hogy néhány még könnyebben kizsákmányolható exkommunista kelet-európai országban az éppen menstruáló Lidl-alkalmazottaknak sárga fejpántot kellett viselniük és azt a vádat sem tudták igazán meggyőzően elhessegetni, hogy a pénztárban ülőknek néhol felnőttpelenkát kellett húzniuk, hogy egy hugyozásnyi időre se essenek ki a munkából, ez nem teljesen irreális felvetés. Ha valakinek a szemében a Lidl a karikatúraszerű gonosz, máris van értelme Lidl sportcipőben demonstrálni ellene, és az általa megtestesített viselkedés ellen, különös tekintettel arra, hogy munkásmozgalombarát módon csak ötezerbe kerül.
Hogy ez-e a helyes megfejtés, az pár napon belül kiderül , ha az ember tetszőleges este megszámolja, hány Lidl-cipős egyetemistát lát az Aurórában.
De én azt sem tartom kizártnak, hogy a jelenségnek egészen más és sokkal személyesebb oka van. Mi van akkor, ha az egésszel
a Lidl-közép- és felsővezetői akarták kiröhögni a saját felső tagozatos és gimnazista, divatfüggő gyerekeiket?
Ha nincs ilyesmi korú gyereked vagy te magad nem tartozol ebbe a korcsoportba, talán még nem talákoztál a drop jelenségével. Ami annyit jelent, hogy egy sportcipőgyártó nem a hagyományos módon dobja piacra az új, méregdrága modelljét, hanem úgy, hogy bizonyos időpontokban bizonyos helyeken egyszer csak ledobnak szándékosan nagyon kevés párat belőle, amiket vagy IRL vagy online sorsoláson lehet megszerezni, és amik a ritkaságuktól függően már a boltból kilépve 2-5-10-szer annyit érnek, mint amennyiért a szerencsés vásárló megszerezte őket. A dropokon a vásárlók túlnyomórészt diákok, így természetesen a szülőknek kell csengetniük, miközben az egészen nem ők, hanem a gyerekek nyernek, hiszen azonnal eladják a szajrét, hogy az árából olcsó alkoholt vegyenek és gyorsan elpusztítsák az agysejtjeik jelentős százalékát. Mindez teljes joggal tölti meg bosszúszomjjal a szülőket.
Na de hogyan állj bosszút a saját gyerekeden? Minden szülő tudja, hogy a legjobban az idegesíti a kis pénzpumpákat, ha kiröhögik őket. Márpedig mi parodizálná jobban a dropolás intézményét, mint a nyomulás az ötezerért, de limitált mennyiségben piacra dobott, lengyelpiacos stílusú edzőcipőkre?
Szinte ugyanezt a gondolatmenetet követve arra a következtetésre is juthatunk, hogy ez esetleg nem “szülők vs kamasz gyerekeik” típusú csipkelődés, hanem “széles tömegeket megcélzó, olcsóságban utazó kiskereskedők vs luxuskategóriában nyomuló divatipar” jellegű párbaj.
Az is felmerült bennem, hogy a túlhajtott hájpolással a vásárlók magát a Lidl-t gúnyolják ki, úgy kezelve az egyetlen említésre méltó tulajdonságaként az olcsóságát hangsúlyozó láncot, mintha az valami menő, exkluzív márka lenne. Na de ehhez miért asszisztálna maga a Lidl a sorozat piacra dobásával?
Az igazság azonban az, hogy hiába rohantam el és vettem két pár sárga-kék-piros sportcipőt és figyeltem kimeredt szemmel minden vásárlót, aki megközelítette a ruhakollekciót, majd hiába gondoltam végig a logikusan adódó lehetőségeket, most sem vagyok közelebb a válaszhoz, mint előtte voltam.
Pontosabban az általános válaszhoz nem kerültem közelebb, de arra azért legalább rájöttem, hogy én miért hordanék simán Lidl-cipőt, ha bátrabb lennék és nemcsak a gyerekeknek mertem volna venni belőle. Én saját magam parodizálnám ki vele, amiért a koronavírusjárvány mellékhatásaként akkora diszkontáruház-töltelékké váltam, hogy ma már képes vagyok a pénzárossal egy ritmusban lapátolni a cuccokat a hajléktalanszatyromba, miközben ennyi erővel hegedülni is megtanulhattam volna.
Egy lehetőséget viszont ki tudtam zárni. Az biztos, hogy az akció nem valami gigantikus összeesküvés a Lidl részéről, amiben mindenki benne van a cégnél. Amikor ugyanis kifizettem egy első megszerzett pár cipőt, a pénztáros rutinszerűen rápillantott, majd hirtelen megmerevedett, a tekintetével újra végigsöpört rajta, aztán azt hittem, hogy tüsszenteni fog. De kiderült, hogy nála így kezdődött a nevetés, ami fuldokló-hörgő hangokkal folytatódott, hogy végül egész testében furcsán rángatózva, félig fuldokolva próbálja kimondani, hogy “Dehát ezek a mi színeink. És itt a Lidl logója is! Lidl-cipő????!! Micsoda hülyeség!”
Update: Már teljesen elkészült ez a cikk, amikor Herczeg riproter a még nem élesített állapotában elolvasta, majd megkérdezte tőlem: "(...) az fel sem merült benned, hogy simán csak szeretik a Lidlt, akik ilyet vesznek, irónia nélkül? :D" Teljesen lefagytam, mert szó mi szó, ez eszembe sem jutott.