Az MTVA szabálymódosítással jelezte, hogy nem szívesen látnának kérdezősködő ellenzéki politikusokat a székházukban

Reggel 4 hírlevél
Amit tudni kell, minden reggel.

A Népszava információi szerint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) belső szabályzatába is bekerült, hogy az országgyűlési képviselőket nem jogosítja fel a parlamenti igazolványuk arra, hogy bármikor belépjenek a közmédia épületébe, és ott felvilágosítást kérjenek az ott folyó munkáról.

A lap úgy tudja, hogy Papp Dániel vezérigazgató olyan belső utasítást adott ki csütörtökön, amely szerint a parlamenti képviselőket ezentúl „elsősorban írásban” kell tájékoztatni. Eszerint ezentúl ha egy politikus az MTVA valamelyik vezetőjével kívánna találkozni, akkor ezt csak akkor teheti meg a helyszínen, ha írásban nem lehet válaszolni a kérdésére. A cikk szerint ebben az esetben 15 nappal korábban kell kérvényezni a találkozót, és ha az létrejöhet, a képviselő akkor sem használhatja a főbejáratot, hanem egy oldalsó, Bojtár utcai ajtón keresztül kell bemennie az erre a célra kijelölt helyiségbe.

2018-ban Hadházy Ákos és Szél Bernadett vezetésével több ellenzéki képviselő is bement a Kunigunda utcai székházba, és mivel a 2012-es országgyűlési törvény erre lehetőséget biztosít a számukra, kérdezni akartak a rengeteg közpénzből, de mégis a Fidesz kvázi házitévéjeként működő MTVA vezetőségétől. Akkor a vezetőség biztonsági őrökkel dobatta ki a politikusokat, arra hivatkozva, hogy az épület védett objektum. 

A több hasonló akció miatt a fideszes kétharmad idén februárban módosította a vonatkozó törvényt, és eszerint ezentúl valamennyi közigazgatási szerv, közintézet és közintézmény vezetőjétől csak "előzetesen egyeztetett módon” lehet tájékoztatást kérni. A cikk szerint egy gumiparagrafus is bekerült a szövegbe, mely szerint a képviselői látogatás és a válaszadás csak az érintett szerv működésének aránytalan sérelme nélkül gyakorolható. 

Hadházy és Szél amúgy szeptemberben jelentették be, hogy október 23-ára százezer embert várnak a köztévé székháza elé, azzal a követeléssel, hogy tiltsák be itthon a fizetett kormányzati hirdetéseket, és hogy a közmédia élére olyan személyt állítsanak, aki az ellenzéknek is megfelel.