Nem változtat a katás szigoron az új adótörvény-javaslat

Járvány hírlevél
A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban.

Újabb adócsomagot nyújtott be a parlamentnek a kormány, azután, hogy tavasszal már elfogadott egy sor adóügyi módosítást a parlament - írja az Mfor.hu. A törvény részben a járvány gazdasági hatásaira igyekszik reagálni, de erre hivatkozva még több adóügyi jogosítványt von el az önkormányzatoktól. A kisadózó vállalkozások tételes adójával, vagyis a katával kapcsolatban viszont semmilyen változás nincs a törvényben, vagyis hiába kérték a vállalkozói szervezetek, hogy enyhítsen a kormány a tavasszal megszavazott szigorításokon. 

Az új adócsomag több könnyítést is javasol, például a  fizetési kedvezmények összeghatárának emelését. A javaslat szerint a természetes személyek 500 ezer forint helyett 1 millió forint adótartozásra kérhetnek évente egy alkalommal 12 havi pótlékmentes részletfizetést. A megbízható adósok pedig 1,5 millió helyett már 3 millió forintig vehetnék igénybe az automatikus részletfizetési lehetőséget, a vállalkozási tevékenységet nem folytató, áfa fizetésére nem kötelezett természetes személyek pedig az eddig 6 hónapra, 200 ezer forintos összegre igénybe vehető automatikus részletfizetést 12 hónapra, 500 ezer forintos összegre kérhetnék a személyijövedelemadó-bevallásukban.

Emellett emelkedik a KIVA árbevételi korlátja és mérlegfőösszegre vonatkozó értékhatára 3 milliárd forintra, a kisvállalati adóalanyiság megszűnésének árbevételi határa 6 milliárd forintra. A költségvetési szférában pedig nettó 200 ezer forintról 450 ezerre emelkedik az adókedvezménnyel nyújtható béren kívüli juttatás összege.

Két fontos változás érintené az önkormányzatokat, mindekettőt az adminisztrációs terhek csökkentésével indokolja a kormány: 

A gépjárműadót és a helyi iparűzési adót is a NAV szedné be az önkormányzatok helyett. A gépjárműadóból származó bevételeket a kormány már korábban elvonta az önkormányzatoktól a járványra hivatkozva, a javaslatban ezért a Pénzügyminisztérium úgy érvel, hogy mivel úgysem lesz ebből bevételük a településeknek, mentesítik őket az adóztatás költségei alól is. Az iparűzési adó esetében viszont szabadkozik az előterjesztő, hogy bár azt is a NAV szedné be 2021-től, a bevételről azért az önkormányzatok rendelkezhetnek majd. 

A katával kapcsolatban viszont csak egyetlen változtatás szerepel a javaslatban a tavaszi csomag szigorításaihoz képest: amikor a kifizető külföldi, és az onnan származó bevétel meghaladja a 3 millió forintot, a különadó alapja nem a 3 millió feletti bevételrész egésze, hanem annak 71,42 százaléka. Ez viszont a katások jelentős részét nem fogja érinteni, így rájuk a tavasszal elfogadott módosítások lesznek érvények, hacsak a törvény elfogadásáig nem változtat a javaslaton a kormány.