Első fokon jogellenesnek minősítette az SZFE dolgozóinak sztrájkját a Fővárosi Törvényszék

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Jogellenesnek találta a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dolgozóinak sztrájkját elsőfokú végzésében a Fővárosi Törvényszék - közölte a Vidnyánszky-féle Színház és Filmművészetért Alapítvány, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem újonnan kinevezett vezetése pénteken az MTI-vel.

Az SZFE sztrájkbizottsága korábban nyolc - először hat, majd újabb két - pontos követelést fogalmazott meg a munkáltatóval, az SZFE vezetésével szemben, amelynek két pontját az SZFE vezetése teljesítette. 

Az SZFE vezetése a sztrájkkövetelésben megfogalmazott 10 százalékos béremelésen túl további 15 százalékos fizetésemelést biztosít 2021. január 1-től az egyetem dolgozói számára. Emellett elfogadták azt a követelést is, hogy a korábbi munkarend szerint legyen lehetséges a munkavégzés.

Ezt a sztrájkbizottság azonban nem fogadta el, mert nem csak két követelésük van.  Eredetileg 6 követelést fogalmaztak meg, ezt bővítették még kettővel szeptember 29-én.

Az új vezetés közleménye szerint a sztrájkkövetelésben megfogalmazott további hat pont alapján indított sztrájkot a Fővárosi Törvényszék végzése minden pont esetében jogszabályellenesnek ítélte.

Az SZFE vezetése által elfogadott két pont esetében azt is megállapította a bíróság, hogy a sztrájkot azelőtt kezdték meg a munkavállalók, hogy a törvényes határidő a sztrájk előtti kötelező egyeztetésre lejárt volna. Úgy fogalmaznak, hogy a sztrájkbizottság tagjai jogellenes sztrájkba hajszolták bele az SZFE munkavállalóit.

Arra kérjük az sztrájkban résztvevőket, hogy az egyetem vezetésének irányítása mellett folytassák a munkájukat!” - írta a közleményben a Színház és Filmművészetért Alapítvány.

Amennyiben a közlemény valóságon alapul, úgy a határozat még nem lehet jogerős, a sztrájkbizottságnak, tudomásunk szerint, öt napja van fellebbezni az ellen” - reagáltak az SZFE hallgatói Vidnyánszkyék közleményére, akik csak a sajtóból értesültek a bíróság döntéséről. Szerintük „az illegitim vezetőség nem teljesítette az általa jogszerűnek vélt két sztrájkkövetelést, hanem teljesítésüket ultimátumhoz kötötte, ez a gesztus pedig sérti a sztrájkjogot”.