Az idősebbekből is a fiataloknál tapasztalt immunreakciót váltja ki az oxfordi koronaoltás

Egészségügy
2020 október 27., 12:43

Fejlesztői, azaz az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár szerint minden korcsoportban működik az AZD1222 nevű koronavírus-oltásuk. Bár a vakcina tesztjeiről szóló részletes beszámolókat egyelőre nem közölték (azok egy tudományos szaklapban jelennek majd meg ellenőrzés után), az AstraZeneca elárulta, hogy az 56 évesnél idősebb tesztalanyokban is a fiatalabbaknál tapasztalthoz hasonló immunválasz jelentkezett, sőt sok 70 évesnél idősebb tesztalanynál is ugyanezt mérték. Emellett az idősebbek kevesebb mellékhatásról is számoltak be.

A fejlesztési és tesztfázisban lévő koronavírus-oltásoknál mindig nagy kérdés, hogyan hatnak az idősebbekre, hiszen ők a legveszélyeztetettebb korcsoport, így az ő védetté tételük lenne a legfontosabb a koronavírus elleni védekezéshez. A legtöbb szakértő szerint ez egyébként nem fog könnyen menni, szerintük érdemesebb inkább arra készülni, hogy az először megjelenő oltások inkább csak arra lesznek jók, hogy a koronavírus tüneteit enyhítsék, nem arra, hogy teljes védettséget adjanak. Valószínű az is, hogy idővel emlékeztetőoltásokra is szükség lesz majd.

Az AstraZeneca képviselői nem beszélnek arról, mikorra lesz szerintük elérhető az oltásuk, Matt Hancock brit egészségügyi miniszter szerint viszont 2021-nél hamarabb nem érdemes várni, igaz, nem elképzelhetetlen, hogy egy szűkebb csoport akár már idén kapjon az oltásból. (Guardian)