Müller: Kerülnünk kell az elkerülhető kontaktusok számát

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Valós, kurrens és érdemi információk hangzottak el az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján! Müller Cecília tisztifőorvos a járvány terjedésének jellegzetességeiről beszélve megosztotta, hogy egyes korcsoportokon belül hogy alakult a járványhelyzet.

Mint mondta, aktuálisan leginkább a 40-49 éves korcsoportban terjed, a 43. hét adatai szerint ebből a korcsoportból került ki a fertőzöttek 20,5 százaléka. Vagy a 23 százaléka, mert a sajtótájékoztató egy későbbi pontján már azt mondta.

A 34. és a 43. heti adatokat összevetve elmondta, hogy míg a 34. héten a fertőzöttek 39 százaléka volt 20-29 éves, a 43. héten már csak 12 százalék volt az arányuk a fertőzöttek között. Ugyanebben az időszakban a 40-49 évesek aránya 16-ról 23 százalékra, az 50-59 évesek aránya 7-ről 17 százalékra nőtt, vagyis ahogy az időközben a magyar hivatalnokok anyanyelvét, a hochbürokratischt felsőfokon elsajátító tisztifőorvos fogalmazott: "egyértelmű a jelzés, a fiatalokról átterjedt a közép és az idős korosztályra a pozitivitási arány." Ehhez még hozzátette, hogy a 43. héten a fertőzöttek 15 százaléka "65 év feletti életkorral rendelkezett", de beszélt még "beazonosított pozitív személyekről" is, tanácsként pedig megfogalmazta, hogy "kerülnünk kell az elkerülhető kontaktusok számát". A sajtótájékoztatón újságírói kérdések is elhangzottak. Indokolt a többesszám, mert nem egy kérdést olvastak be. Hanem kettőt. De nem azokat, amiket mi tettünk fel. Mi erre lettünk volna kíváncsiak:

  • Hány koronavírusos fertőzöttet kezelnek jelenleg intenzív osztályon?
  • Hány intenzív terápiás szakápoló van az országban? Ők összesen hány lélegeztetőgépet tudnak egyidejűleg működtetni?
  • Mennyi egészségügyi dolgozó van jelenleg karanténban? Közülük hányan igazolt fertőzöttek?
  • Az amerikai CDC a múlt héten módosította a közeli kontakt definícióját, eszerint már az is közeli kontaktusnak számít, ha valaki 24 órán belül tölt összesen 15 percet igazolt fertőzött(ek) társaságában. Az önök meghatározása változott-e, és ha igen, ez mennyiben nehezíti meg a kontaktkutatást?
  • A tesztkapacitások hány százalékát kötik le az egészségügyi ellátásban szükséges - a műtétre váró pácienseken, illetve a kórházi dolgozókon végzett - tesztek?