Játsszuk azt, hogy meghaltunk! című kiállításának megnyitója előtt egy nappal halt meg Bodóczky István

GYÁSZ

Hetvenhét éves korában elhunyt Bodóczky István képzőművész, egyetemi tanár, aki alkotói munkája mellett művészgenerációk kinevelésében volt meghatározó - közölte az Artportal. Bodóczky október 26-án halt meg Budapesten, egy nappal az Artus Stúdióban rendezett Játsszuk azt, hogy meghaltunk! című kiállításának megnyitója előtt.

Bodóczky István 1943-ban született Szolnokon. 1970-ben elvégezte a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakát, ahol Barcsay Jenő és Fónyi Géza is tanította. Alkotói munkája mellett pedagógiával is foglalkozott, művészeti nevelésről írt könyveket, 1974-től pedig a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola művésztanára volt. 1993-tól a Magyar Iparművészeti Főiskola Tanárképző Tanszékén, később a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanított, a Magyar Képzőművészeti Egyetem doktori iskolájának témavezetője is volt. A világ több országában állított ki, tanított és tartott workshopokat. „Az évek során egyre inkább tudatosult bennem, hogy a tanítás is szerves része művészeti tevékenységemnek” – írja utolsó kiállításához fűzött rövid önéletrajzában. Az Artportal hosszabb is megemlékezik munkásságáról.

(Címlapi kép forrása: artworkerstoday.hu)