Johnny Depp a 90-es években még grunge szépfiú volt, ma már hivatalosan is feleségverő

bulvár
2020 november 05., 13:14

A brit bíróság kimondta, Johnny Depp feleségverő. Pontosabban a színész pert vesztett a Sun ellen, akik egy cikk címében – ami azóta módosult – feleségverőnek nevezték. Ez a per is része Depp és exfelesége, Amber Heard különlegesen csúnyára sikerült válásának, és évek óta folyó persorozatának, amelyben egymást felváltva vádolják bántalmazással és/vagy rágalmazással. De úgy tűnik, nem most ér ez véget, mert Depp szinte biztos, hogy fellebbezni fog, akkor is, ha ügyvédjeinek már nehéz megdönteni azokat a tényeket, amelyek alapján a bíró most döntést hozott.

Johnny Depp a kilencvenes évek ügyeletes szépfiúinak egyike volt, de nem úgy mint Brad Pitt vagy később Leonardo DiCaprio. Depp a bőrdzsekijével, a szájából lógó cigivel és együttesével leginkább a grunge-rajongó tinilányok kedvence lett, ránézésre az a típusú szépfiú, akit látványosan nem érdekel a szépfiúság, cserébe nagyon mély ideológiákat fogalmaz meg a semmiről egy tábortűz mellett. Aztán saját magát is kiröhögte azzal, hogy elvállalta a Cry-Baby főszerepét, ahogy az Ollókezű Edwardban sem a szépfiúságán volt a hangsúly.

photo_camera Johnny Depp 1990-ben, a Cry-Baby c. filmben Fotó: Universal Pictures/Photo12 via AFP

A nagy lazaság mellett viszont ott volt benne a nagyon vonzó, romantikus lányregényes alkat is: húszévesen feleségül vette akkori barátnőjét – akitől két év múlva el is vált –, majd sorban egymás után eljegyezte Jennifer Greyt, Sherilyn Fennt és Winona Rydert, utóbbi nevét pedig magára varratta, majd ahogy mindenki ismeri a sztorit, a szakítás után a Winona Forever tetoválásból csináltatott egy Wino Forevert.

Összejött Kate Moss-szal is, kapcsolatuk alatt volt az egyik első alkalom, hogy a színészt letartóztatták, miután egy állítólagos dühroham miatt New York-i hotelszobájukat annyira leamortizálta, hogy abban tízezer dolláros kár keletkezett. Majd miután 1998-ban találkozott Vanessa Paradis-val, és született két gyerekük, Depp hirtelen csendes családapa lett. Még ő is úgy fogalmazott, hogy gyerekei születése „igazi alapot adott az életnek és a munkának”.

Kibékíthetetlen ellentétek vagy a kutyaszar

Amber Hearddel először 2009-ben, a Rumnapló forgatásán találkoztak, a Hunter S. Thompson-regényből készült filmben egy párt alkottak. A forgatások alatt már többször lehetett pletykákat olvasni arról, hogy Depp szinte már zaklatta Heardöt, aki viszont állandóan visszautasította őt, de hogy ennek mennyi valóságalapja volt, az soha nem derül ki. Annyi biztos, hogy Depp és Paradis 2012-es válása után jöttek össze végül, de csak 2014-ben, egy vörös szőnyeges eseményen ismerték el, hogy együtt vannak.

photo_camera Johnny Depp és Amber Heard Fotó: MAX NASH/AFP

2015-ben Depp magánszigetén házasodtak össze a Bahamákon, egy hónappal később pedig már olyan cikkek jelentek meg, miszerint egy veszekedésük során ablakok törtek ki, Depp pedig egy darabot majdnem elveszített az egyik ujjából, miután Heard állítólag hozzávágott egy vodkásüveget. Azt is csak állítólaggal lehet kezdeni, hogy ekkor amiatt veszekedtek, mert Depp szerint Heard megcsalta őt Billy Bob Thorntonnal. A következő egy évben több hasonló vitával és újabb, állítólagos bántalmazásokkal kerültek be a hírekbe, majd 2016-ban Amber Heard a Hollywoodban bevett „kibékíthetetlen ellentétekre” hivatkozva benyújtotta a válási papírokat és azzal együtt egy távoltartási végzésről szóló kérelmet, illetve fotókat azon sérüléseiről, melyeket állítása szerint Depp okozott.

A Depp-Heard sztoriról, pontosabban a róluk szóló információk validságáról sokat elmond, hogy több lap akkoriban a válás fő okaként a kutyaszart jelölte meg, pontosabban azt, hogy Heard bosszúból odaszaratta a kutyáját az ágyba, miután Depp késett a színésznő 30. születésnapjáról.

Nem sokkal később a benyújtott papírok és a vádak ellenére mégis kiadtak egy közös közleményt, amiben úgy fogalmaztak,

„kapcsolatuk mindig is nagyon szenvedélyes volt, de összekötötte őket a szerelem”.

Ezután sikerült elválni, megegyeztek, Heard kapott hétmillió dollárt, amit felajánlott egy gyerekkórháznak illetve egy jogvédő szervezetnek, és úgy tűnt, vége a drámának. Egészen 2018-ig, amikor Amber Heard a Washington Postban megjelentetett egy írást a családon és párkapcsolaton belüli erőszakról.

„Fojtsuk vízbe, mielőtt elégetjük!”

A színésznő írásában nem említette Johnny Depp nevét, nem írt arról, hogy megütötte őt kapcsolatuk alatt, a halálos fenyegetésekről tett említések után mégis többen azt sejtették, exférjéről ír benne. Nemcsak az olvasók, de Depp is, aki ügyvédeivel erre egy rágalmazási perrel válaszolt. Depp akkori vádjai szerint a megjelent írással ellentétben fordítva történtek a dolgok, Heard volt az agresszív és bántalmazó fél, aki még a válási papírok mellé benyújtott, sérülésekről készült fotókat is meghamisította.

Az újabb pereskedés során Depp és Heard egy 2015-ös párterápiás találkozójáról előkerült egy hangfelvétel, amin hallani, hogy Heard elismeri, megütötte Deppet. A színész rajongói ezután elárasztották a netet #JusticeForJohnnyDepp hashtaggel, majd Depp mellett kiállt Winona Ryder és Penélope Cruz is.

De ekkor került elő több sms is, amit Depp 2013-ban küldött Paul Bettany színésznek. Az üzenetekben az állt:

„Égessük el Ambert. (...) Fojtsuk vízbe, mielőtt elégetjük! Aztán megbaszom a megégett testét, hogy biztosak legyünk benne, hogy halott.”

A bíróságon Depp azt mondta, egy veszekedés után írta az üzeneteket. „Nem akarta, hogy igyak és drogozzak, mert az a tévképzete volt, hogy azok szörnyeteggé változtatnak engem.” Az üzenetek véletlenül szivárogtak ki, a Guardian szerint Depp jogi csapata osztotta meg azt tévedésből a Sun ügyvédjeivel.

photo_camera Johnny Depp 2020 júliusában a bíróságon Fotó: JUSTIN TALLIS/AFP

A Sunnal, pontosabban az NGN kiadóval való mostani pereskedés során Depp következetesen tagadta, hogy valaha is erőszakosan viselkedett volna, akár ecstasy, kokain, gomba vagy alkohol hatása alatt volt. Az viszont bevallotta, hogy valójában nem tudja, mi áll saját tanúvallomásában, mert annak nagy részét nem ő, hanem ügyvédjei írták. A tárgyaláson a kiadót képviselő ügyvéd, Sasha Wass kérdésére, hogy akadt-e valaha problémája a túlzott alkohol- vagy drogfogyasztás során az általa elkövetett dolgokra való visszaemlékezéssel, Depp azt válaszolta:

„Én, aki eddigi életem során erősen önpusztító voltam, örülhetek, hogy még működik az agyam.”