Már most bergamói állapotok vannak a magyar kórházakban a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke szerint

A Népszavának adott interjút Szabad Zoltán, a Magyar Orvosok Szakszervezetének (MOSZ) új elnökével, aki nem sokkal ezelőtt még Angliában praktizált. A MOSZ a Cser Ágnes vezette, és a kormánnyal szívélyes viszonyt ápoló MSZ-EDDSZ mellett jött létre, és mint Szabad most mesélte, Cserrel szakszervezeti partnerként még nem találkozott, de Latorcai Csaba, az Emmi közigazgatási államtitkára már fogadta. 

Latorcai a találkozójukon a kellemetlen dolgokat is világosan kimondta Szabad elmondása szerint: például hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló új törvény módosítására nincs politikai akarat, az orvosok jelentős része által kifogásolt részeket, például a kivezénylésről vagy a másodállás vállalásáról végrehajtási rendeletekkel kezelnék csak. Ez viszont nem feltétlen lesz elég a szakszervezetnek: 

„Együtt 12,5 ezer embert képviselünk. Jeleztük a kormányzatnak, ha nem úgy alakul ez a jogszabály, hogy az elfogadható legyen azoknak, akiket mi képviselünk, akkor bizony előfordulhat, hogy január elsején, mint a kártyavár, dől össze az egészségügy. Azon egyszerű ok miatt, hogy olyan sokan nem lépnek át az új jogviszonyba.” – mondta el Szabad, majd hozzátette, hogy látszott az államtitkáron, hogy tisztában vannak azzal, hogy ez könnyen bekövetkezet. 

A járvány miatt kihirdetett rendkívüli jogrend miatt most tüntetésekre és egyéb megmozdulásokra nincs lehetőségük, de Szabad szerint egyénileg mindenki fejthet ki ellenállást, ha nem írja alá a munkaszerződését. 

„Két hét múlva brutális helyzetet teremt a járvány. Már csak ezért sem gondolom, hogy egészségügyi dolgozókat sztrájkba kellene vinni. De ebben a szektorban amúgy sincs olyan erős sztrájkjogunk. Bár lassan ott fog tartani a rendszer, mintha sztrájkolnánk, mert a rendszer csak az alapszolgáltatást tudja majd nyújtani. Az azonnali életmentésre nem szorulók a covid miatt már most is folyamatosan szorulnak ki az ellátásból.” – mondta el Szabad, majd arra a kérdésre, hogy lehet-e a bergamóihoz hasonló helyzet a magyar kórházakban, elmondta: 

„Már van. Nagyon sok kórházban megteltek az intenzív kapacitások. Hiába neveznek ki újabb ágyakat intenzívnek, mert nincs melléjük megfelelő képzettségű szakember. Olyanokat nem lehet csak úgy leakasztani valahonnan.”

Az orvosok viszont nem állhatnak ki az emberek elé, és mondhatják el, mi a helyzet, mert nincs joguk hozzá, a kórházi munkaszerződéseknek része egy titoktartási nyilatkozat is. A napokban a Magyar Orvosi Kamara elkezdte összegyűjteni az orvosi beszámolókat a járványkórházakból, és a MOSZ is elkezdett egy hasonló munkát, de szerinte sokkal szerencsésebb lenne, ha a média is beszámolhatna erről. Szabad külön említette, hogy a bergamói kórházban például a brit Sky News is forgathatott. 

„Azt gondolom ez közügy és ráadásul fontos célokat szolgálna – növelhetné a védekezés hatékonyságát is.”

Kitért arra is, hogy a Független Egészségügyi Szakszervezettel közösen írtak levelet az Emminek, hogy a coviddal megfertőzödött egészségügyi dolgozók 100 százalékos táppénzt kapjanak, de nem kaptak érdemi választ, a kérdés továbbra is megoldatlan, a 100 százalékos táppénzek elbírálása továbbra is rendkívül lassan halad.