A János Kórház főigazgatója biztosította a Magyar Nemzetet arról, hogy nincsenek bergamói állapotok a magyar kórházakban

Egészségügy
2020 november 09., 06:57

Miután a Magyar Orvosok Szakszervezetének (MOSZ) új elnöke a hétvégén arról beszélt, hogy már most a bergamóihoz hasonló helyzet a magyar kórházakban, mert nagyon sok helyen megteltek az intenzív kapacitások, és hiába neveznek ki újabb ágyakat intenzívnek, mert nincs melléjük megfelelő képzettségű szakember. Szabad Zoltán hozzátette, hogy az orvosok viszont nem állhatnak ki az emberek elé, és mondhatják el, mi a helyzet, mert nincs joguk hozzá, a kórházi munkaszerződéseknek része egy titoktartási nyilatkozat is.

Erre Takács Péter, a Szent János Kórház főigazgatója a kormányhű Magyar Nemzetben azzal reagált, hogy nincsenek bergamói állapotok a koronavírusos betegeket ellátó magyar kórházakban. Elmondta, hogy a betegágyaink 20 százalékát a nyári időszakban is fenntartották a koronavírus-fertőzötteknek. Ezt az arányt azóta 30 százalékra emelték, megkapták a miniszteri utasítást, miszerint az ágyaink 40 százalékát biztosítsák erre a célra. „Beavatkozás nélkül néhány héten belül valóban több lett volna a beteg, mint a szabad kórházi ágy, de a kormány az elmúlt héten szigorította is a járványügyi szabályokat, és most kapacitást is felszabadítunk” - jegyezte meg. Két hét múlva fogják látni, hogy elegendő volt-e az intézkedés, vagy újabb szigorításra van szükség, de reményeik szerint egy picit lehet fékezni a trendet.

Takács megjegyezte azt is, hogy nemrég a Budapest Főváros Kormányhivatala el volt képedve a Szent János Kórházban tapasztalható katonás fegyelem és a kollégáim profizmusa láttán.

A kormány a hétvégén jelentette be, hogy keddtől felfüggesztik a halasztható műtéteket és az egynapos sebészetet, és szinte minden kórházat kijelölt a koronavírusos betegek ellátására.