„Egy óra alatt kilenc albérletet hívtam fel, már mindet elvitték”

2020 november 9., hétfő 16:50
  • Orbán Viktor hétfőn jelentette be, hogy a felsőoktatási intézményeknek át kell állniuk online oktatásra, a kollégiumokat pedig ki kell üríteni.
  • Nem minden egyetemista tud hazaköltözni vidékre, nekik pár napjuk van kitalálni, hogy hol fognak lakni, az albérleteket újra elkapkodják, de kisebb a pánik, mint tavasszal volt.
  • A második hullámban legtöbben az első hullám stratégiáját követik: hazaköltöznek vidékre, de vannak, akik azért nem tudnak hazamenni, mert az egész családjuk karanténban van.

A kollégiumok bezárása már tavasszal is érzékenyen érintette a kollégistákat, főleg mivel akkor is nagyjából két nappal a kiköltözési határidő előtt tudták meg, hogy nincs hol lakniuk. Most még nincs hivatalos információ arról, hogy mikorra kell elhagyniuk a kollégiumi szobáikat, de egyes pletykák szerint már szerdán menni kell, mások szerint még rendelkezésre áll az egész hét. Egyelőre még az sem tisztázott, hogy a kollégistáknak mindent magukkal kell-e vinniük, vagy maradhat a holmijuk. A mostani helyzet nagyon hasonló az első hullámhoz, de míg akkor az idős szüleiket és nagyszüleiket féltették a hazaköltöző egyetemisták, addig most a társaság elvesztése az, ami nagyon fájó.

Bár több kollégistával is azért nem tudtunk beszélni, mert éppen vad pakolásba kezdtek, vagy mert „világvége bulit” tartottak, azért a második hullám kollégium-kiürítésnél érezhetően kisebb a pánik, sok egyetemista egyszerűen ugyanazt a megoldást választja, mint tavasszal: hazaköltözik vidékre a szüleihez. De vannak, akik most is nagy bajban vannak, mert az egyetem mellett munkájuk van, vagy épp nincs lehetőségük visszaköltözni a szülői házba.

Költözés az első hullám alatt. Fotó: Halász Júlia

István egy budapesti kollégiumban lakik, tavasszal és most is a kiköltözni kényszerülők közé tartozik, de egyelőre még nem tudja, hova fog menni. A szülei már nem élnek Magyarországon, van ugyan egy lakásuk, 220 kilométerre a fővárostól, de ott a rokonai laknak, és egy „matracnyi hely sincs.”

A lakhatás neki már az első hullámos kiköltözésnél is „nagyon para volt”, ugyanis nem csak nem volt hova mennie, de a munkája is Budapestre kötötte. Az első hullámban szerencséje volt, mert a cég, ahol dolgozik, adott lakhatási támogatást, de már akkor is elképesztően megugrottak az albérletárak. Volt olyan lakás, ami 130 ezer forintra volt meghirdetve, de mire István felhívta, már 150 ezer volt. A kollégiumból kiköltöző egyetemisták most is megrohanták az albérletpiacot.

„A bejelentés óta elkezdtem albérletet keresni, egy óra alatt kilenc helyett hívtam fel, de már mindent elvitték. Volt olyan lakástulajdonos, akinek úgy vették ki a lakását, hogy a diák el se ment megnézni, hogy milyen, csak rögtön utalta a pénzt” - meséli.

Szerinte a kollégiumban most apokaliptikus az állapot, ugyanis egyáltalán nem voltak felkészülve arra, hogy bezárják a kollégiumot. Eddig azt kommunikálták feléjük, hogy egy kollégiumot csak akkor zárnak be, ha elérik az 50 fertőzött lakót, náluk viszont csak kettő van, ők is jól elkülönítve. Ráadásul az ő kollégiumában a járványügyi intézkedések is nagyon szigorúak voltak, a közösségi helyeken kettőnél több ember nem tartózkodhatott, az egész kollégium területén maszkot kellett viselni, és mindenhova fertőtlenítőket raktak.

István azt mondja, hogy sokakat érint nagyon kellemetlenül a hirtelen hozott intézkedés, mert bár a tavaszi hullám után nem tértek vissza annyian a koliba, mint régen, de így is 900 kollégistából legalább 300 az, aki ételvitelszerűen tartózkodik a kollégiumban, nem pedig csak feljár, amikor órái vannak. Neki egyelőre nincs B terve arra az esetre, ha nem talál albérletet.

Elvben van méltányossági elbírálás a kollégiumokban, de István szerint az első hullámban is csak azok maradhattak, akik például külhoni magyarok, vagy árvák, vagy súlyos betegségben szenvedő rokonuk van otthon.

„Még csak most pakoltam ki a nyári beköltözés óta, és pakolhatok megint. Hiába ígérte a kollégiumi vezetés, hogy megvédik a kollégistákat és segítenek nekik, mindenki mehet most a vakvilágba, de senki sem tudja, hogy hova” - magyarázza.

Otthon karanténban a család

Emese helyzete sem egyszerű, de neki egész más okból kifolyólag. Olyasmi miatt nem mehet haza, ami az első hullámban még nem igen merült fel, most viszont meglehetősen sok kollégistát érinthet: karanténban van otthon a család.

Emese másodéves kínai szakos hallgató, aki az első hullám alatt gond nélkül hazaköltözött a családjához Zalaegerszegre, most viszont ez nem opció.

„A nővéremről pár hete derült ki, hogy pozitív, emiatt pedig az egész családnak karanténban kellett maradnia. Ez a karantén holnapután lejár, de anyukámat csütörtökön tesztelik, és ha ő is pozitív lesz, nem tudok hazamenni” - mondja.

Emese még a nagymamájához mehetne lakni, de oda nem szeretne, nehogy hazavigye a vírust. Emiatt ideiglenesen a zalaegerszegi barátjához fog költözni, mert albérletet nem engedhet meg magának Budapesten.

Emese több emberről is hallotta, hogy hasonló cipőben járnak, a családban lévő fertőzöttek miatt nem tudnak hazaköltözni.

Olyan, mintha kilakoltatnának minket

Sokan viszont a bevett, első hullámos stratégiát követve hazaköltöznek a szülői házba, de szomorúak amiatt, hogy újra vége a szociális életüknek.

Péter és ikertestvére, Tamás is a tervek szerint hazaköltözik Székesfehérvárra a családi házba, ahogy az első hullám alatt is tették. Péter az ELTE-n tanul gazdaságtudományt, és bár dolgozik mellette, mégis inkább a napi 40 perces ingázást választja, minthogy albérletet keressen, amit anyagilag nem is engedhetnének meg maguknak.

Péter az első hullámban is ingázott a munkahelyére, ezért ez nem viseli meg különösebben, de sokáig reménykedett, hogy a kollégiumokat nem zárják be. Arról számolt be, hogy a kollégiumban, ahol most lakik, az emberek összegyűltek a közösségi helyeken, beszélgetnek, isznak, mintha még ki akarnák élvezni az utolsó estéket a kollégiumban.

A testvére, Tamás is leginkább a közösségi életet fogja hiányolni, rosszul is érintette a hirtelen lezárás. Nem rég a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) egy kérdőívben kérdezte meg a hallgatókat, hogy fontosnak tartják-e, hogy a kollégiumok nyitva maradjanak, és akkor ő arra szavazott, hogy igen. A munkáját Székesfehérvárról is tudja végezi, nem kell ingáznia, mint a testvérének, és idős rokonaik miatt sem kell aggódniuk, mert ők nem Székesfehérváron élnek.

Anna, aki Budapesten tanul az ELTE-n szintén hazaköltözik Szegedre a családjához

„Az a legnehezebb ebben, hogy a kolit mi otthonunknak tekintjük, ezért kicsit olyan, mintha kilakoltatnának” - mondja.

Anna szerint ő szerencsés, hogy haza tud menni a családi házba, míg sokan nem, de már az első hullám alatt otthon töltött idő is nagyon megviselte, most pedig így a barátjától is 5 és félóra kocsiútra kerül.

„Az előző karantén alatt újra kellett építenem a kapcsolati hálómat (szinte 0-ról) a szülővárosomban. Akik koliban laknak, azoknak már ott van élete, ahol a koli van, ott vannak az élő kapcsolatai. Még ha szerető, támogató a családi közeg, akkor is nagyon nehéz kiszakadni a saját életedből” - vélekedik.

Zsolt, pécsi egyetemista is hazaköltözik Székesfehérvárra a szüleihez, ahogy az első hullám alatt is tette.

„Nincs otthon idős rokonom, úgyhogy emiatt nem aggódom. Inkább csak abból a szempontból rossz ez az egész, hogy nem akarok megint otthon ülni egyedül. Hiányozni fog a társaság, az itteni emberek” - mondja.