Varga Judit az éj leple alatt benyújtotta a választási törvény módosítását

POLITIKA
2020 november 11., 05:34

"Pártlistát az a párt állíthat, amely - legalább kilenc megyében és a fővárosban - legalább ötven egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított" - ez az egyik pont, amin a kormány 2020. november 10-én, a dátumbélyegző szerint 23:59 perckor T/13679. számon benyújtott javaslatával módosítanák az egyes választási tárgyú törvényeket (.pdf). A javaslat, melynek benyújtója Semjén Zsolt általánosügyi miniszterelnök-helyettes, előadója pedig Varga Judit igazságügyi miniszter, ezzel lényegében ellehetetleníti az ellenzéki pártok koordinált jelöltállítását.

photo_camera Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

A javaslat alapján ugyanis, ha az ellenzéki pártok nem akarnak egymás jelöltjeire jelöltet indítani, rákényszerülnek a közös listaállításra. Annak minden ódiumával, például azzal, hogy a pártlista bejutási küszöbe három vagy több párt közös listaállítása esetén már 15 százalék.

Varga Judit amúgy a kamupártokkal szembeni fellépéssel indokolta a törvénymódosítást, mondván annak célja, hogy "csak valós társadalmi támogatottságú pártok állíthassanak országos listát". Tény, hogy az elmúlt választásokon több kamupártnak is sikerült országos listát állítania, ám ennek oka aligha az volt, hogy csak 27 körzetben kellett egyéni jelöltet állítaniuk ehhez. Ha már, akkor sokkal inkább könnyítette a dolgukat a többes jelölés intézménye, vagyis hogy egy választópolgár több jelöltet és listát is ajánlhatott. Így eshetett meg, hogy a választásokon elinduló, az eredmények alapján minden valós támogatottságot nélkülöző pártok jellemzően ugyanazokban az egyéni választókörzetekben állítottak elegendő számú jelöltet a listaállításhoz.

link Forrás

"Varga Judit vagy ostoba vagy hazudik" - kommentálta Facebook-posztjában az éj és a szó szerint egy perccel később életbe lépő járványügyi szigorítások leple alatt benyújtott törvényjavaslatot Dr. Mátyás Ferenc, a momentum ferencvárosi önkormányzati képviselője. Szerinte ugyanis nyilvánvaló, hogy a tervezet módosítások valódi célja nem a választási csalások, hanem az ellenzék koordinált jelöltállításának megakadályozása. Az új szabályozás szerint ugyanis ha ezt el akarják kerülni, akkor nem elég az egyéni körzetekben koordinálniuk, kénytelenek közös listát is állítani.